Ferenc pápa fogadta a mormon egyház vezetőjét

2019. március 14., csütörtök | 10:25

Ferenc pápa március 9-én, szombaton délután a Vatikánban fogadta Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökét, Russell M. Nelsont. A történelem során első alkalommal találkozott a pápa mormon egyház vezetőjével.

„Szívélyes, feledhetetlen élményben volt részünk – nyilatkozta a találkozó után Nelson elnök. – Milyen kedves, csodálatos ember, és milyen szerencsések a katolikus emberek, hogy ilyen jóakaratú, törődő, szerető és hozzáértő vezetőjük van.” A találkozóval kapcsolatban elmondta, szó esett „a szükséget szenvedő emberek iránt érzett aggódásunkról, amelyben osztozunk, valamint a vágyunkról, hogy enyhítsünk az emberi szenvedésen”. Szóba került még a vallásszabadság, a családok fontossága, a hívő fiatalok helyzete, valamint a szekularizáció.

Az utolsó napi szent vezetők az egyház 1830-as megalapítása óta pártolják a vallások közti párbeszédet, és az egyház tagjai becsben tartják a katolikus közösséggel is kialakított, régóta fennálló barátságot szerte a világon – írták a mormon egyház sajtóközleményében.

Russell M. Nelson 93 éves, 2018. január 16-án választották meg a több mint 16 millió hívet számláló mormon egyház vezetőjének. 1924-ben született. 1947-ben orvostudományból diplomázott; nemzetközi tekintélyre tett szert szakmájában, miközben egyházában is különböző vezető beosztásokban szolgált. 1984-ben lett tagja a Tizenkét Apostol Kvórumának, amelynek 2015-től a vezetője is lett. Házas, tíz gyermeke van.

A látogatásra egy nappal azelőtt került sor, hogy Nelson elnök felszentelte a mormonok első római templomát, mely alkalomból az egyházat vezető Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma is Rómába érkezett. Ez volt az első olyan alkalom, amikor az egyház mind a tizenöt vezetője az Amerikai Egyesült Államokon kívüli helyszínen gyűlt össze – írta sajtóközleményében az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza.

A Róma északkeleti részén található templomot 2010-ben kezdték építeni. A 4000 négyzetméteres, háromemeletes épület nagy területen fekszik, egy épületkomplexum része – látogatóközpont, könyvtár és vendégház is tartozik hozzá. 23 ezer hívőt szolgál majd Olaszország és a környező országok területéről. A mormonoknak jelenleg 160 templomuk van, ebből 14 Európában.

Forrás: MTI; Vatican Insider; Aleteia

Fotó: Vatican Insider

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
320-eve-tortent-az-elso-sumegi-csoda
320 éve történt az első sümegi csoda

A Sümegi Csodatévő Szűzanya emlékévéhez kapcsolódva március 15-én Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét a Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban Reisz Pál ferences házfőnökkel, Nagy József kanonokkal, sümegi főesperes plébánossal, valamint környékbeli papokkal együtt.

12:04
csak-azok-kepesek-vedelmezni-akik-szeretettel-szolgalnak-ferenc-papaert-adtak-halat-budapesten
Csak azok képesek védelmezni, akik szeretettel szolgálnak! – Ferenc pápáért adtak hálát Budapesten

Ferenc pápa megválasztásának hatodik évfordulója alkalmából Michael August Blume érsek, apostoli nuncius ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be magyar nyelven, Szent József főünnepén, március 19-én a budapesti Szent István-bazilikában.

2019. március 19., kedd