Ferenc pápa imádságra és szolidaritásra hív az indonéziai szökőár áldozataiért

Ferenc pápa – 2018. december 23., vasárnap | 20:46

December 23-án a Szentatya a déli Mária-imádságot követően megemlékezett a szökőár sújtotta indonéziai lakosságról, imádságra és szolidaritásra szólítva fel mindenkit.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Most azokra gondolok, akik Indonéziában élnek, akiket rendkívüli természeti csapás sújtott, mely számos emberi életet követelt; sok az eltűnt, sokan maradtak fedél nélkül, és jelentős anyagi károk keletkeztek. Arra hívok mindenkit, hogy csatlakozzon hozzám az áldozatokért és szeretteikért mondott imában. Lélekben közel vagyok mindazokhoz, akiknek el kellett költözniük, és akiknek megpróbáltatásokat kell elszenvedniük. Kérem Istent, hogy adjon nekik erőt és vigasztalást szenvedéseikben. Felszólítást teszek közzé annak érdekében, hogy ezeknek a testvéreinknek ne kelljen hiányolniuk szolidaritásunkat és a nemzetközi közösség segítségét. Imádkozzunk közösen: Üdvöz légy, Mária…

*

Már 200 felett jár az Indonézia nyugati felére lesújtó szökőár halálos áldozatainak a száma, a sérülteké meghaladja a 800-at.

A cunamit vélhetően a szorosban lévő Krakatau vulkán kitörése, és az azt követő víz alatti földcsuszamlás váltotta ki. Különösen nagy erejéhez a telihold miatti dagály is hozzájárulhatott.

A cunami helyi idő szerint december 22-én, szombat este fél tíz körül keletkezett a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében. Egyes helyeken csaknem 20 méteres hullámok csaptak ki a partra.

Ráadásul a katasztrófavédelem szóvivője kezdetben arról beszélt, hogy nem cunami történt, és arra kérte az embereket, hogy ne pánikoljanak. Állítólag az zavarta meg, hogy nem észleltek földrengést.

A hatóságok szerint félő, hogy az áldozatok száma tovább nő.

Legutóbb szeptemberben az indonéziai Celebesz szigetét tarolta le egy cunami. Akkor több mint 2000-en vesztették életüket a katasztrófában.

A Szentatya szavait Tőzsér Endre SP fordította

Forrás és fotó: Vatican News, Euronews

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria