Ferenc pápa ismét megerősítette: Nem gond, ha az anyukák a Sixtus-kápolnában szoptatnak

Ferenc pápa – 2018. január 11., csütörtök | 18:50

Vasárnap, január 7-én tartották a szokásos éves keresztelőt a Sixtus-kápolnában, melyen Ferenc pápa újra bátorította az anyukákat: ha szükségesnek látják, nyugodtan szoptassák meg kisbabáikat, akár a vatikáni kápolnában is.


Egy La Stampa-interjúban 2013 decemberében Ferenc pápa elmesélt egy esetet, amikor egy anyukát, akinek a kisbabája sírdogált, arra biztatott, hogy adjon neki enni, de az anyuka szégyellt volna nyilvános helyen, ráadásul a pápa jelenlétében szoptatni. A Szentatya a szoptatást az emberiség táplálásával állította párhuzamba:

„Elképedve olvastam a statisztikát arról, hogy naponta tízezer gyerek hal éhen a világon. Milliónyi gyermek van, akik sírnak az éhségtől. A múltkori szerdai kihallgatáson láttam egy fiatal anyukát, karján egy pár hónapos csecsemővel. Amikor elmentem előttük, a kicsi nagyon sírt. Az anyuka simogatta. Mondtam neki: Asszonyom, úgy tűnik, a kicsi éhes. Azt válaszolta: Igen, itt lenne az ideje, hogy… Rászóltam: De hát adjon neki enni, kérem! Zavarban volt, nem akarta megszoptatni nyilvánosan, miközben épp ott megy el a pápa. Ez az, amit az egész emberiségnek szeretnék mondani: Adjatok enni! Annak az asszonynak volt teje a gyermeke számára, a világon elegendő ételünk van, hogy mindenki jóllakjon. Ha együttműködünk a humanitárius szervezetekkel, és sikerülne elérnünk mindenki egyetértését abban, hogy nem tékozoljuk el az ételt, hanem eljuttatjuk a rászorulóknak, akkor nagyban hozzájárulnak a világméretű éhezés tragédiájának megoldásához. Szeretném megismételni az egész emberiségnek azt, amit annak az anyukának mondtam: Adjatok enni az éhezőknek! Az Úr születésének reménye és gyengédsége rázzon fel minket közömbösségünkből!”

2014 januárjában szintén bátorította az anyukákat a Sixtus-kápolnában, ne érezzék kínosan magukat, ha a szertartás alatt meg kell szoptatni a kisbabájukat. Azt mondta, a legszebb kórus az, ha a kicsik zajonganak, és amelyikük azért sír, mert éhes, azon nyugodtan segítsen az anyukája – hisz a kisbabák itt „a legfontosabb emberek”.

2015 januárjában ismét a Sixtus-kápolnában keresztelt a pápa, ezúttal 33 kisbabát. Biztatta a jelenlévő anyukákat, hogy adjanak tejet a kicsiknek, akár ott helyben, szoptassák meg őket, ne aggódjanak – mondta, eltérve az előre megírt beszédétől. Ferenc pápa arra kérte a szülőket, gondoljanak a szegény sorsú édesanyákra szerte a világon: „Köszönjük meg az Úrnak a tej ajándékát, és imádkozzunk azokért az édesanyákért, akik nem tudnak enni adni gyerekeiknek”.

2017 januárjában, ahogy egyre hangosabb lett a sírás a Sixtus-kápolnában, a pápa tréfálkozva megjegyezte: a koncert elkezdődött. Megértően sorolta a kicsik okait a sírásra: hogy szokatlan helyen vannak, hogy korán kellett kelni, vagy csak mert a többiek is sírnak. Jézus is pont ezt tette – mondta Ferenc pápa, és hozzáfűzte: szeret arra gondolni, hogy Jézus első beszéde a jászolból hallatszódó sírdogálása volt. És ha az éhség miatt sír egy kisbaba, etessék meg nyugodtan, mint ahogy Mária is megszoptatta a gyermek Jézust.

2018 januárjában a Vatikán világi munkatársainak 34 gyermekét keresztelte a Szentatya Michelangelo freskói alatt a Sixtus-kápolnában. A 16 kisfiú és a 18 kislány gőgicsélése és sírdogálása bölcsődei hangulatot kölcsönzött a 16. századi épületnek. „A kisbabáknak megvan a maguk dialektusa. Ha egy elkezd sírni, a többiek is rázendítenek, mint egy zenekar” – mondta, majd hozzátette: ha azért kezdenek bele a kicsik a koncertbe, mert éhesek, bátran etessék meg őket, hisz az is a szeretet egy nyelve.


Molnár-C. Pál szoptató Madonnája

Többek között Margaret Miles művészettörténész vizsgálta a folyamatot, melynek során a reneszánsz után a művészetből fokozatosan eltűnt a szoptató Madonna alakja, korábban a szépség megtestesítője. Molnár-C. Pál egyik Madonnája útközben megpihenve szoptatja a kisdedet, József a háttérbe húzódva vigyáz rájuk.

Forrás: USCatholic.org

Fotó: Merényi Zita; News.va

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria