Ferenc pápa a kapucinusok nagykáptalanjához: Alázat, egyszerűség és evangéliumi öröm

Ferenc pápa – 2018. szeptember 16., vasárnap | 18:52

Szeptember 14-én, pénteken délben az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta Ferenc pápa a kapucinusok nagykáptalanjának, azaz rendi nagygyűlésének 250 résztvevőjét. Átnyújtotta nekik megírt beszédét, majd kötetlen beszélgetést folytatott a rend vezetőivel.

Ferenc pápa beszéde az isteni Mester, Jézus Krisztus és Szent Ferenc példája nyomán az ingyenességre, az alázatra és a türelmességre inti a szerzetes közösséget, mert ezekre nagy szükség van most az Egyházban és a világban is. A kapucinusok az alázat és az egyszerűség isteni stílusával járulhatnak hozzá az Egyház elkötelezettségéhez, melyet szerte a világban kell felmutatni, főként a szegények és szenvedők felé. Megemlítette a pápa a hivatások számának csökkenését, és azt javasolta, hogy Szent Ferenc evangéliumi örömével és állhatatosságával válaszoljanak erre.

A Szentatya utalt beszédében a jelenkor nyilvánvaló spirituális és morális zavarodottságára, mely a hit biztos és vigasztaló vonatkozási pontjainak az elvesztéséből ered. Milyen nagy szükség van ma arra, hogy szeretettel befogadják, meghallgassák és megvilágosítsák az embereket. A pápa emlékeztetett a kapucinusok nagy hagyományára, hogy az egyszerű emberek közelében vannak, ismerik konkrét problémáikat, személyes beszélgetéssel és a kiengesztelődés szentségével segítenek. Az imádság mestereiként meghatározó lelkiséget képviselnek, mellyel az odafönt valókra intik az embereket.

Közösségeik és intézményeik józanságát és mértékletességét kérte a kapucinusoktól Ferenc pápa, amihez párosuljon az anyagi források világos és szakszerű kezelése. Egymás közt a türelmes meghallgatással szolgálják az egységet, sentjeik nagyszerű példáiból merítsenek erőt, a püspökökkel és a többi szerzetesrenddel működjenek együtt. Rendi karizmájuk ma különösen is időszerű és vonzó ajánlat a fiatalok számára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria