Ferenc pápa katekézise: Jézus a mi oldalunkon harcol a gonosz ellen!

2019. május 15., szerda | 17:57

Május 15-én a Szentatya a Miatyánkról szóló katekéziseinek sorában ma az ima utolsó kéréséről elmélkedett: „Szabadíts meg a gonosztól!” Hangsúlyozta: Jézus azt tanítja nekünk, hogy minden nehéz helyzetben elsőként az Atyát hívjuk segítségül!

Ferenc pápa lefordított katekézisének teljes szövegét közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Elérkeztünk hát a Miatyánk hetedik kéréséhez: „szabadíts meg a gonosztól” (Mt 6,13b).

Ezzel a félmondattal az imádkozó nemcsak azt kéri, hogy Isten ne hagyja el a kísértés idején, hanem azt is, hogy szabadítsa meg a gonosztól. Az eredeti görög ige rendkívül erős: a gonosz lélek jelenlétére utal, aki meg akar ragadni és meg akar harapni minket (vö. 1Pét 5,8), és tőle akarunk megszabadulni, ehhez kérjük Isten segítségét. Péter apostol azt mondja, hogy a gonosz, a sátán, ordító oroszlánként ólálkodik körülöttünk, hogy felfaljon bennünket, mi pedig azt kérjük Istentől, hogy szabadítson meg tőle.

Ezzel a kettős könyörgéssel – „ne hagyj el bennünket” és „szabadíts meg” – kidomborodik a keresztény imádság egyik lényegi jellemzője. Jézus azt tanítja barátainak, hogy az Atya segítségül hívását tegyék minden elé azokban és főleg azokban a percekben, amikor a gonosz érezteti fenyegető jelenlétét. A keresztény imádság ugyanis nem csukja be szemét a valóság előtt. Gyermeki és nem gyermeteg imádságról van szó! Isten atyasága nem vakítja el, s így nem feledkezik meg arról, hogy az ember útja tele van nehézségekkel. Ha nem léteznének a Miatyánk utolsó mondatai, hogyan imádkozhatnának a bűnösök, az üldözöttek, a kétségbeesettek, a haldoklók? Az utolsó kérésünk mindig akkor hangzik el, amikor határhoz érkezünk.

Életünkben van valami rossz, amelynek a jelenléte vitathatatlan. A történelemkönyvek lesújtó katalógusát nyújtják annak, mennyire bukásokkal teli kaland volt létezésünk ebben a világban. Van egy titokzatos rossz, amely természetesen nem Isten műve, és amely feltűnés nélkül behatol a történelem lapjai közé. Feltűnés nélkül, mint a kígyó, csendben hozza a mérgét. Időnként úgy tűnik, hogy felülkerekedik: bizonyos napokon jelenléte az isteni irgalom jelenléténél is erősebbnek tűnik.

Az imádkozó ember nem vak, világosan látja szeme előtt ezt a terjedelmes rosszat, mely olyannyira ellentétes Isten misztériumával. Az imádkozó ember felfedezi ezt a rosszat a természetben, a történelemben, sőt saját szívében is. Mert senki sincs közöttünk, aki elmondhatná, hogy ő mentes a rossztól, vagy legalább ne kísértené meg a rossz. Mindnyájan tudjuk, mi a rossz, mindnyájan tudjuk, mi a kísértés, mindnyájan saját bőrünkön tapasztaltuk meg a kísértést valamilyen bűnre. A kísértő az, aki hajt, aki rosszra visz bennünket, azt mondja: „Tedd ezt, gondold azt, ezt az utat válaszd!”

A Miatyánk utolsó kiáltása ez ellen a széltében-hosszában beborító rossz ellen hangzik fel, melynek árnyékában a legkülönbözőbb tapasztalatok sorakoznak: az ember gyásza, az ártatlan fájdalma, a rabszolgaság, a másik kizsákmányolása, az ártatlan kicsinyek sírása. Ezek az események mind tiltakozást váltanak ki az ember szívében, és hangot kapnak Jézus imájának utolsó szavában.

A Miatyánk néhány mondata épp a szenvedéstörténtekben talál legfelkavaróbb visszhangjára. Azt mondja Jézus: „Abba, Atyám! Minden lehetséges neked, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te” (Mk 14,36). Jézus egész mélyen átéli a gonosz marását. Nemcsak a halált, hanem a kereszthalált. Nemcsak a magányt, hanem a megvetést, a megalázást is. Nemcsak a rosszindulatot, hanem a vele szembeni kegyetlenséget, acsarkodást is. Láthatjuk, mi az ember: egy életre rendelt lény, aki szeretetről és jóról álmodik, de aki aztán folyamatosan kiteszi magát és a hozzá hasonlókat a rossznak, olyannyira, hogy kétségbe eshetünk az ember miatt.

Kedves testvéreim! Ekképpen a Miatyánk olyan szimfóniához hasonlít, amely mindannyiunkban be akar teljesedni. A keresztény tudja, mennyire letaglózó a gonosz hatalma, ugyanakkor azt is megtapasztalja, hogy Jézus – aki sosem engedett a gonosz csábításának – a mi oldalunkon áll és segítségünkre siet.

Jézus imája így a legértékesebb örökséget hagyja ránk: Isten Fiának jelenlétét, aki megszabadított minket a gonosztól; harcolt ellene, hogy megtérítse. A végső küzdelem óráján Péternek megparancsolja, hogy tegye vissza a kardot hüvelyébe, a bűnbánó latornak megígéri a paradicsomot, a körülötte lévő embereknek, akiknek fogalmuk sem volt, micsoda tragédia történik, a megbékélés szavát kínálja: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34).

A kereszten függő Jézus megbocsátásából fakad a béke. Az igazi béke a keresztből származik: a feltámadott ajándéka, Jézus ajándéka nekünk. Gondoljatok csak arra, hogy a feltámadt Jézus első köszöntése az volt: „béke nektek”, béke lelketeknek, béke szíveteknek, béke életeteknek!

Az Úr békét ad nekünk, bocsánatot ad nekünk, de nekünk kérnünk kell: „szabadíts meg a gonosztól”, hogy ne kövessünk el rosszat, hogy ne essünk a gonosz csapdájába. Ez a mi reményünk, az az erő, amelyet a feltámadt Jézus ad nekünk, aki itt van köztünk: ő itt van! Azzal az erővel, amelyet azért ad, hogy előre tudjunk haladni; és megígéri, hogy megszabadít a gonosztól bennünket.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-az-egyhaz-nem-maradhat-statikus-hanem-uton-levo-kozossegkent-kell-elnie
Ferenc pápa: Az Egyház nem maradhat statikus, hanem úton lévő közösségként kell élnie!

Május 26-án délben a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedve a Szentlélek nélkülözhetetlen működésére hívta fel a figyelmet: a Lélek az, aki segít, hogy mindennapi döntéseinkben Jézus szava irányítson, az evangélium logikája vezessen bennünket.

17:22
enekeljetek-az-urnak-konnyuzenei-es-ifjusagi-napot-tartottak-kaposvaron
Énekeljetek az Úrnak! – Könnyűzenei és ifjúsági napot tartottak Kaposváron

Melyek könnyűzenészként a lehetőségeink, mi a felelősségünk? A Kaposvári Egyházmegye gitáros ének- és zenekarait hívták össze találkozni, ismerkedni, egymást meghallgatni május 25-én Kaposvárra, a Nagyboldogasszony Iskolaközpontba.

16:40
Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle