Ferenc pápa: Kérjük a szégyen kegyelmét!

2018. február 26. hétfő 16:01

A múlt heti lelkigyakorlat után a pápa február 26-án reggel újrakezdte a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmiséit.

Jézusnak a napi evangéliumban hallott szavait megismételve Ferenc pápa homíliájában élesen kikelt az ítélkezés ellen, és arra hívott mindenkit, hogy az ítélkezés helyett inkább a felebarát iránti megbocsátást gyakorolja, és kérje a bűneink feletti szégyenkezésben rejlő kegyelmet.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is” (Lk 6,36–38). A pápa jelezte, hogy a nagyböjt a lelki megújulás ideje. Senki sem menekülhet el Isten ítélete elől, a személyes és az utolsó ítélet mindenkire rátalál. Az Egyház ebben az összefüggésben szemléli a felebarátunk és az Isten iránti magatartásunkat.

Ne ítélkezzünk embertársaink felett, inkább bocsássunk meg egymásnak! – sürgette a Szentatya. – Igaz, bárki közülünk mondhatná: „Én sosem ítélkezem, én nem vagyok bíró!” Mégis hasznos, ha megvizsgáljuk lelkiismeretünket, hiszen társalgásaink közben gyakran megítéljük a társainkat. De ki tett téged bíróvá? Helytelen dolog a másikat megítélni, hiszen a mi egyetlen bírónk az Úr, aki jól ismeri az efféle hajlamunkat.

Gondoljunk csak arra – tanácsolta Ferenc pápa –, hogy egy kétórás összejövetel vagy közös ebéd során mennyi időt is fordítunk arra, hogy megítéljünk másokat. De ez így nem megy! Legyetek viszont irgalmasok, miként a mennyei Atyátok is irgalmas! Legyetek nagylelkűek, adjatok, és adnak nektek! Jól megtömött és túlcsorduló mértékkel méri majd nektek az Úr nagylelkűségének a bőségét!

Az Egyház hétfői üzenete ma az Isten alázatosságra hív, mely abban áll, hogy önmagunkat bűnösként ismerjük el. Jól tudjuk, hogy Isten igazságossága az irgalma. Éppen ezért kell mondanunk: „Uram, téged illet az igazságosság, miénk a szégyen!” Amikor ugyanis Isten igazságossága találkozik a mi szégyenünkkel, akkor ott a megbocsátás. Hiszem, hogy vétkeztem az Úr ellen, hiszem, hogy az Úr igazságos? Hiszem, hogy az Úr irgalmas? És szégyellem magam az Isten előtt a vétkeim miatt? Mert az egész ilyen egyszerű! Tiéd az igazságosság, enyém a szégyen. Kérjem a szégyenkezés kegyelmét! – biztatott a pápa.

Végül arra emlékeztetett: anyanyelvén, spanyolul szégyentelennek hívják a rossz embereket, majd újból arra hívott, hogy kérjük a szégyenkezni tudás kegyelmét.

Nagy kegyelem a szégyenkezés. Emlékezzünk arra, hogy amiként a felebarátommal viselkedem, úgy leszek megítélve. Ha valakiről szólok, nagy irgalmassággal tegyem. Isten előtt az ilyen párbeszéd a lényeges: „Tiéd az igazságosság, enyém a szégyen!” – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-homiliaja-tallinnban-le-kell-gyoznunk-felelmeinket-el-kell-hagynunk-bezart-tereinket
Ferenc pápa homíliája Tallinnban: Le kell győznünk félelmeinket, el kell hagynunk bezárt tereinket!

Szeptember 25-én délután a Szentatya a tallinni Szabadság téren mutatott be szentmisét, észtországi látogatásának utolsó programjaként. Beszédében arról elmélkedett, hogy mit jelent „választott, papi, szent népnek” lenni.

00:03
zala-megye-diszpolgara-lett-marfi-gyula-veszpremi-ersek
Zala megye díszpolgára lett Márfi Gyula veszprémi érsek

Márfi Gyula veszprémi érsek a Zala Megyei Önkormányzat ünnepi díszközgyűlésén szeptember 22-én a megye díszpolgára címet vehette át.

2018. szeptember 25. kedd