Ferenc pápa kilenc új tagot nevezett ki a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottságba

Ferenc pápa – 2018. február 19., hétfő | 16:34

Ferenc pápa február 17-én kilenc új tagot nevezett ki a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottságába, illetve megerősítette elnöki tisztében Sean O’Malley bíborost.

Az új tagok közül öten nők, négyen férfiak; a következő országokból: Etiópia, India, Ausztrália, Tonga, Hollandia, Olaszország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok, Brazília.

Az eddigi bizottsági tagok közül megerősítette tisztségében többek között Hans Zollner jezsuitát és Hanna Suchocka volt lengyel miniszterelnököt. Az elnöki tisztében megerősített O’Malley bíboros úgy nyilatkozott: Ferenc pápa nagy körültekintéssel és imádság után nevezte ki az új tagokat. A Szentatya biztosította a bizottság munkájának folytonosságát, ami a helyi egyházak erőfeszítéseit támogatja annak érdekében, hogy megóvjuk az egész világon a gyermekeket, fiatalokat és a sebezhető felnőtteket.

Ferenc pápa 2014. március 22-én kelt saját kézzel írt levelével hozta létre a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottságot. A testület célja, hogy a lehető legmegfelelőbb kezdeményezéseket javasolja a pápának a kiskorúak és sebezhető felnőttek védelmében, hogy ne fordulhassanak elő többé szexuális visszaélések az Egyházon belül. A bizottságnak tanácsadói szerepe van, legfeljebb 18 tagból áll, akiket a Szentatya nevez ki hároméves – meghosszabbítható – időtartamra.

A bizottság tagjai a szexuális visszaélések elleni küzdelem nemzetközi szakértői. Az újonnan kinevezett tagok között egykori áldozatok is vannak, akik azonban nem kívánják nyilvánosan megnevezni magukat. A bizottságnak megalapításától kezdve voltak olyan tagjai, akik ők maguk vagy akiknek a gyerekeik szenvedtek el abúzust.

A bizottság tavaly szeptemberi plenáris ülésén úgy határozott, hogy a visszaélések áldozatainak és hozzátartozóiknak meghallgatásával kezdik munkájukat, mivel a bizottság irányelvei és nevelési programja szerint az áldozatok állnak az első helyen. Az érintettek ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szentatyának nyújtott tanácsok valóban bölcsek és megalapozottak legyenek.

A Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottságába áprilisban tartja következő plenáris ülését, amely az egykori áldozatokkal való találkozóval kezdődik. Tervezik nemzetközi tanácsadó csoport létrehozását, melynek tagjai egykori áldozatok lesznek, az angol és walesi katolikus minta, a Survivor Advisory Panel alapján. A csoport célja a megelőzés lehetőségeinek tanulmányozása az áldozatok szemszögéből, az áldozatok segítése, valamint a társadalmi érzékenység és a kiengesztelődés iránti tudatosság növelése.

Az elmúlt négy évben a pápai bizottság közel kétszáz egyházmegyével és szerzetesi közösséggel működött együtt a tudatosítás és a megelőzés érdekében. A bizottság tagjai köszönetet mondanak mindazoknak, akik felvállalták ezt az ügyet, a Szentszék pedig háláját fejezik ki azoknak, akik támogatják erőfeszítéseiket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria