A pápa köszöntötte a lengyel híveket Szűz Mária, Lengyelország Királynője ünnepe alkalmából

Ferenc pápa – 2017. május 4., csütörtök | 12:34

Május 3-án az általános kihallgatás végén Ferenc pápa külön köszöntötte a lengyel zarándokokat Szűz Mária, Lengyelország Királynője ünnepe alkalmából. Az audiencián részt vett a kecskeméti Urunk mennybemenetele-társszékesegyház énekkara, a Benedictus Kórus.

A szentatya nagy tapsot kért a Szent Péter téren jelen lévő hívektől Szűz Mária, Lengyelország Királynője ünnepe alkalmából. A lengyel zarándokokhoz fordulva azt kérte tőlük, hogy szeretettel és figyelemmel hallgassanak királynőjük útmutatásaira, akit nemzetük nagy büszkeségének neveznek.

Ferenc pápa buzdította a híveket, hogy napi döntéseik során haladjanak az egyetértés és a kölcsönös jóindulat útján, és a legfontosabb döntéseket az igazságot, a közjót és a békét keresve hozzák meg. „Legyetek nyitottak és érzékenyek testvéreitek szükségleteire. Szívből adom áldásomat hazátokra és a lengyelekre Lengyelországban és világszerte. Éljen Lengyelország!” – zárta köszöntését a pápa, majd a fiatalokhoz, a betegekhez és az ifjú házasokhoz fordulva arra buzdította a híveket, hogy május elején kérjék Szűz Mária, Jézus Anyja égi közbenjárását: „Kedves fiatalok, tanuljatok meg hozzá fohászkodni a rózsafüzér egyszerű és hatékony imájával. Kedves betegek, Szűz Mária legyen támaszotok a fájdalom próbatétele idején. Kedves új házasok, kövessétek Szűz Mária Isten és testvérei iránti szeretetét.”

Az általános kihallgatáson a kecskeméti nagytemplom (Urunk mennybemenetele-társszékesegyház) Benedictus Kórusa énekelt. Az énekkar május 4-én, a Mindszenty József bíboros emlékére bemutatott római szentmisén is közreműködik. A liturgia során Kodály- és Liszt-műveket adnak elő.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria