Ferenc pápa: Minden reggel elfogadhatjuk a meghívást: kelj fel, öltözz fénybe!

A szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma az Úr epifániáját, vagyis Jézus megjelenését ünnepeljük, aki fényként ragyog minden nép számára. Ennek a világban ragyogó és mindenkinek az életét megvilágosítani akaró fénynek a szimbóluma a csillag, amely a betlehemi bölcseket vezette. Azt mondja róluk az evangélium, hogy látták „feltűnni csillagát” (Mt 2,2), és úgy döntöttek, hogy követni fogják: úgy döntöttek, hagyják, hogy Jézus csillaga vezesse őket.

A mi életünkben is vannak, különböző csillagok, fények, amelyek világítanak és eligazítanak. A mi feladatunk eldönteni, melyiket kövessük. Például vannak a villogó fények, amelyek felvillannak, majd kihunynak, mint az élet kis megelégedettséget nyújtó dolgai: még ha jók is, nem elégségesek, mert rövid ideig tartanak, és nem hagyják maguk mögött azt a békét, amelyet keresünk. Aztán vannak az elkápráztató fények, a rivaldafények, a pénz és a siker fényei, amelyek mindent és azonnal ígérnek: csábítóak, de erős fényükkel elvakítanak, a dicsőségről való álmodozásból pedig a kiúttalan sötétségbe taszítanak. A bölcsek ezzel szemben arra hívnak, hogy egy állandó és kedves fényt kövessünk, olyat, amely nem ismer alkonyt, mert nem ebből a világból való: az égből jön; és hol ragyog? A szívben.

Ez az igazi fény az Úr fénye, vagy jobban mondva, maga az Úr. Ő a mi világosságunk: olyan fény, amely nem vakít, hanem elkísér és egyedülálló örömet ad. Ez a fény mindenkit szolgál és mindnyájunkat hív: érezhetjük, hogy Izajás próféta mai felhívása hozzánk szól: „Kelj fel, öltözz fénybe!” (Iz 60,1). Így mondta Izajás, megjövendölve ezt a mai örömet Jeruzsálem számára: „Kelj fel, öltözz fénybe!” Minden reggel elfogadhatjuk ezt a meghívást: kelj fel, öltözz fénybe, kövesd ma – a világ számtalan hullócsillaga között – Jézus ragyogó csillagát! Ha követjük, öröm tölt el minket, ahogyan a mágusokkal is történt, akik „amikor észrevették a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek” (Mt 2,10); mert ahol Isten van, ott öröm van. Aki rátalált Jézusra, az megtapasztalta a sötétséget eloszlató fény csodáját, ismeri a megvilágosító és felderítő fényt.

Szeretnék mindenkit – nagy tisztelettel – arra hívni, hogy ne féljen ettől a fénytől és nyíljon meg az Úr előtt. Főképp azoknak szeretném mondani, akiknek már nincs erejük továbbkeresni, akik megfáradtak, akiket elborított az élet sötétsége, akikben kihunyt a vágyakozás: kelj fel, bátorság, Jézus fénye képes legyőzni a legnagyobb sötétséget is; kelj fel, bátorság!

Hogyan találhatunk rá erre az isteni fényre? Kövessük a bölcsek példáját, akiket az evangélium úgy mutat be, mint akik mindig mozgásban vannak. Aki fényre vágyik ugyanis, az kilép önmagából, és keres: nem marad bezárva egy helyben, nézve, mi történik körülötte, hanem kockára teszi életét, kilép önmagából. A keresztény élet állandó úton levés, amit remény táplál és keresés visz előre; ez az úton levés – a bölcsekéhez hasonlóan – akkor is folytatódik, amikor a csillag ideiglenesen eltűnik a szemünk elől. Utunkon csapdák is várnak ránk, amelyeket el kell kerülnünk: a felszínes és világias pletykálás, ami fékezi az előrehaladást; az önzés bénító szeszélyei; a pesszimizmus gödrei, amelyek fogságba ejtik a reményt. Ezek az akadályok tartották vissza az írástudókat, akikről a mai evangélium beszél. Ők tudták, merre van a fény, de nem mozdultak. Amikor Heródes kérdezi tőlük: „Hol kell születnie a Messiásnak?” – [Így válaszolnak:] „Betlehemben.” Tudták tehát, hogy hol, de meg se mozdultak. Tudásuk hasztalan volt: sok mindent ismertek, de mindhiába. Nem elég tudni, hogy Isten megszületett, ha nem születik meg a szívünkben. Isten megszületett, rendben van, de a kérdés az, hogy megszületett-e a te szívedben? Megszületett-e az én szívemben? Megszületett-e mindannyiunk szívében? És így rátalálunk majd, miként a bölcsek, Máriával, Józseffel, az istállóban.

A bölcsek így tettek: megtalálták a gyermeket, „leborultak, és imádták” (Mt 2,11). Nemcsak nézték, nemcsak elmondtak illendőségből egy imát, aztán továbbálltak, nem, hanem imádták: személyes szeretetkapcsolatra léptek Jézussal. Aztán aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak neki, vagyis legdrágább értékeiket. Tanuljuk el a bölcsektől, hogy ne csak időnk maradékát adjuk Jézusnak, ne csak hébe-hóba gondoljunk rá, mert különben nem világosít meg minket az ő fénye! A bölcsekhez hasonlóan induljunk útnak, öltözzünk fénybe követve Jézus csillagát, és imádjuk az Urat egész valónkkal!

A szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Holnap fogják a karácsonyt ünnepelni azok a keleti egyházi közösségek, amelyek a Julián-naptárat követik. Az örvendező testvériség szellemében kívánom nekik, hogy az Úr Jézus újbóli születése töltse el őket világossággal és békével.

A vízkereszt egyben a missziós gyermekség napja is. Bátorítom a gyermekeket és a fiatalokat, akik a világ sok részén azon fáradoznak, hogy elvigyék az evangéliumot és segítséget nyújtsanak nehézségek közt élő kortársaiknak. Köszöntöm azokat, akik ma Lazióból, Abbruzzóból és Moliséből érkeztek, és köszönetet mondok a Missziós Gyermekség Pápai Művének ezért a nevelői szolgálatért.

Köszöntöm azokat, akik részt vesznek a néphagyományőrző felvonuláson, amelynek középpontjában idén Dél-Umbria földje áll, és amely a szolidaritás és a testvériség értékeinek terjesztését tűzte ki célul.

Köszöntöm a Máltáról, Kaliforniából és Lengyelországból érkezett csoportokat; és kiterjesztem áldásomat azokra is, akik részt vesznek a napkeleti bölcsek nagy felvonulásán, amelyet Varsóban szerveznek sok-sok család és gyermek részvételével.

Köszöntöm a ferrarai, correggiói, Ruvo di Puglia-i, Robecco sul Naviglio-i és a cucciagói híveket; hasonlóképpen a rosolinai és a Romano di Lombardia-i bérmálkozókat, az asti egyházmegyéből érkezett ministránsokat, a Cologno al Serió-i gyerekeket, valamint a Fraterna Domus barátait és önkénteseit.

A bölcsek elvitték ajándékaikat Jézusnak, de valójában maga Jézus volt Isten igazi ajándéka. Ő az, akiben Isten nekünk ajándékozza magát; őbenne látjuk az Atya irgalmas arcát, az Atyáét, aki mindig vár, befogad minket, és megbocsát nekünk. Jézus Isten arca, aki sosem tetteink vagy bűneink szerint bánik velünk, hanem egyedül az ő kimeríthetetlen, végtelen irgalma szerint. És ha már ajándékokról volt szó, én is úgy gondoltam, adok nektek egy kis ajándékot… Igaz, nem jöttek velem tevék, mégis szeretnélek megajándékozni titeket: ez az Irgalmasság ikonjai (Icone di misericordia) című kis könyvecske. Isten ajándéka Jézus, az Atya irgalmassága, és hogy emlékezzetek Istennek erre az ajándékára, ezért adom nektek ezt az ajándékot, amelyet – sok önkéntes és szerzetes mellett – szegények, hajléktalanok és menekültek fognak kiosztani nektek, akiket szeretettel köszöntök, és akiknek őszinte szívvel köszönetet mondok.

Kívánom, hogy ez az év legyen számotokra az igazságosság, a megbocsátás, a derűs béke, de legfőképp az irgalmasság éve! Segít majd nektek ebben ez a kis könyvecske, amely zsebkönyv, így magatokkal is tudjátok vinni. Kérlek, ne feledkezzetek meg arról, hogy ti is megajándékozzatok engem, mégpedig az imádság ajándékával! Az Úr áldjon meg titeket! Szép ünnepet! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír