Ferenc pápa: Ne érdekből, hanem hittel kövessük Jézust!

Ferenc pápa – 2018. április 16., hétfő | 17:41

Ne „érdekből” kövessük Jézust, a csodáiért, hanem hittel keressük őt. Frissítsük fel emlékeinket arról, amit az Úr az életünkben művelt, hogy szeretettel válaszolhassunk szavára – emelte ki Ferenc pápa április 16-án, hétfőn reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmise homíliájában.

A Szentatya a csodálatos kenyérszaporításról szóló napi evangéliumról (Jn 6,22–29) elmélkedett. A csoda láttán a tömeg királlyá akarta tenni Jézust. A tömeg nemcsak azért kereste őt, hogy hallják a tanítását, hanem érdekből is, hogy lássák csodáit, amiket művelt. Jézus erre visszavonult, és amikor rátaláltak, szemrehányást tett az embereknek: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok”. Ferenc pápa megjegyezte, hogy itt két szempont találkozik: az emberek egyfelől keresték Jézust, mert hallani akarták a szavát, mely a szívükig hatolt a hit által, másfelől pedig érdek mozgatta őket. Talán jó emberek voltak, de egy kicsit „haszonlesők”, részrehajló hittel. Jézus a szemükre veti kicsinyhitűségüket.

Ferenc pápa több evangéliumi példát is mondott, hogy megvilágítsa, mit jelent a saját érdeket szem előtt tartó hit. Először a gerázai megszállott történetét elevenítette fel, akiből a gonosz lelkeket az Úr a sertésekbe küldte. Azok vízbe fulladtak, és ez nagy veszteséget jelentett a gazdájuknak. A tömeg, látván ezt, arra kérte Jézust, hogy menjen el tőlük. Egy másik példa a tíz leprás meggyógyítása. Közülük csak egy tért vissza, hogy hálát adjon a gyógyulásáért, miközben a többiek megfeledkeztek Jézusról. Éppen ezért az Úr a csodálatos kenyérszaporítás után arra int bennünket, hogy ne a veszendő eledelért fáradozzunk, hanem azért, ami megmarad az örök életre, ez pedig az Isten igéje és szeretete.

Ezzel szemben azonban van egy másfajta magatartás, mégpedig Istváné, aki az olvasmány szövege szerint (ApCsel 6,8–15) világosan beszélt, olyannyira, hogy „nem tudtak ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt”. Jézust követte anélkül, hogy számolt volna a következményekkel, hogy mérlegelte volna: ez jó nekem, az pedig nem. István nem számolt a saját érdekeivel: szeretett – és követte Jézust, magabiztosan. Emiatt megrágalmazták, tőrbe csalták, rászedték, és végül megkövezték. De ő tanúságot tett Jézusról.

A tömeg és István diakónus is követi Jézust, de más módon. Az egyik az életét adja oda, a másik pedig érdekből cselekszik – hangsúlyozta a pápa. Tegyük fel a kérdést: én hogyan követem őt? „Frissítsük fel az emlékezetünket”, és vegyük számba, mit tett Jézus – nem úgy általánosságban, hanem egészen konkrétan – az én életemben. Egy sereg olyan dolgot találunk, amit Jézus ingyen tett meg értünk, mert szeret minket, mindnyájunkat. Amikor pedig látom, mi mindent tett értem az Úr, akkor egy másik kérdést is fel kell tennem magamnak: Nekem mit kell tennem Jézusért? Így, ezzel a két kérdéssel, talán sikerül megtisztítanunk magunkat mindenféle érdektől, ami megterheli a hitet – hangsúlyozta a pápa. Amikor látod mindazt, amit Jézus adott, szívének nagylelkűségét, akkor menj, és mondd neki: „Ó, Uram, neked adok mindent!” A hittel teli megtérés útja ez: te odaadtad a szeretetedet, ezért én is neked adom az én szeretetemet!

Beszéde végén Ferenc pápa összefoglalta elmélkedését, és újból feltette a hit tisztaságát segítő kérdéseket. Ez hasznos teszt arra, miként követjük Jézust: érdekből vagy sem? Frissítsük fel az emlékezetünket, s tegyük fel a kérdést: mit tett Jézus értem szeretetből az életem során? És ezt látva, mit kell nekem tennem Jézusért, hogyan válaszolok az ő szeretetére? Így végül képesek leszünk megtisztítani a hitünket minden érdektől. Ebben segítsen az Úr mindnyájunkat! – kérte homíliája végén a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria