Ferenc pápa: Ne legyünk merevek, imádkozzunk a merev emberekért, hogy növekedjenek a szelídségben

Ferenc pápa – 2017. május 5., péntek | 18:32

Az Egyházban ma is vannak emberek, akik a merevséget felhasználva takargatják bűneiket – fogalmazott Ferenc pápa a Szent Márta-házban tartott reggeli szentmiséjén május 5-én.

Az Apostolok cselekedeteiből (ApCsel 9,1–20) származó első olvasmányt kommentálva a pápa Szent Pál alakjáról szólt, aki hajthatatlan üldözőből az evangélium szelíd és türelmes hirdetőjévé vált.

Saul neve első alkalommal István megkövezésekor jelenik meg. Saul egy merev, idealista fiatalember volt, aki meg volt győződve a törvény merevségéről. Merev volt, de becsületes – tette hozzá a pápa. Jézus azonban elítélte a mereveket, akik nem voltak becsületesek. Ők a kettős életet élő merevek: szépnek és becsületesnek mutatkoznak, de amikor senki sem látja őket, csúnya dolgokat művelnek. Saul azonban becsületes volt, hitt. Amikor ezt mondom, arra a sok fiatalra gondolok, akik ma a merevség kísértésébe esnek az Egyházban – jegyezte meg a pápa. Vannak köztük, akik becsületesek és jók, imádkoznunk kell, hogy az Úr segítse őket növekedni a szelídség útján.

Mások a merevséget használják fel gyarlóságaik, bűneik, személyiségzavaraik leplezésére és a mások fölé kerekedésre. Ferenc pápa megállapította, hogy Saul ebben a merevségben nőtt fel és nem képes tolerálni azt, ami számára eretnekség, ezért elkezdi üldözni a keresztényeket. De legalább a gyermekeket életben hagyta – tette hozzá keserűen a szentatya. Ma már ez sincs így. Saul tehát Damaszkuszba indul, hogy elfogja a keresztényeket és fogolyként Jeruzsálembe vigye őket. Az út során azonban találkozik egy emberrel, aki a szelídség nyelvén szól: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”

A merev fiatalemberből merev, de becsületes felnőtt lett, majd gyermekké vált és hagyta, hogy az Úr vezesse oda, ahová hívta. Az Úr szelídségének ereje. Saulból tehát Pál lesz, aki a végsőkig hirdeti az Urat és szenved érte. Így van ez! Ez a férfi saját tapasztalatából prédikált másoknak, egyik oldalról a másikra került: üldözötté vált, akinek sok problémája volt az Egyházban is, el kellett szenvednie, hogy saját keresztényei is vitatkoztak egymással. Azonban ő, aki korábban a törvény buzgóságával üldözte az Urat, azt mondja a keresztényeknek: „Ugyanúgy, ahogy eltávolodtatok az Úrtól, vétkeztetek testben és lélekben, és minden egyéb módon, épp úgy most legyetek tökéletesek, dicsőítsétek meg Istent tagjaitokban!”

Létezik párbeszéd az önteltség, a merevség és a szelídség között – mondta a pápa. Létezik párbeszéd egy becsületes ember és Jézus között, aki kedvesen szól hozzá. Ezzel aztán elkezdődik ennek az embernek a története, akit fiatalemberként megismertünk István megkövezésekor és aki majd úgy végzi, hogy elárulják. Egyesek számára Szent Pál élete kudarc, ahogy Jézusé is.

Ez a keresztény útja: előrehaladni azon a nyomon, amelyet Jézus hagyott a prédikációi, szenvedése, keresztje és feltámadása által. Kérjük ma Sault különösen a merevek érdekében, akik jelen vannak az egyházban; azokért a merev és becsületes emberekért, akik lelkesek, de tévednek. Kérjük továbbá az álszent merevekért, akik kettős életet élnek, akiknek Jézus azt mondta: Tegyétek meg azt, amit mondanak, de azt ne, amit cselekszenek. Imádkozzunk ma a merev emberekért! – kérte péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria