Ferenc pápa: Ne maradjunk süketek és némák az emberek szenvedéseivel szemben!

Ferenc pápa – 2018. szeptember 9., vasárnap | 19:23

Szeptember 9-én délben a Szentatya elimádkozta az Úrangyala imádságot a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokokkal. Előtte a misében hallott evangéliumi elbeszélésről, a süketnéma meggyógyításáról elmélkedett. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap evangéliuma (vö. Mk 7,31–37) egy süketnéma csodálatos meggyógyítását beszéli el, amelyet Jézus visz végbe. Eléje vittek egy süketnémát, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Ő azonban többféle mozdulatot is tesz: először is félrevonja, távol a tömegtől. Most is, mint más alkalmakkor, Jézus mindig tapintatosan cselekszik. Nem akar feltűnést kelteni az emberek előtt, nem keresi a népszerűséget vagy a sikert, csak egyszerűen jót akart tenni az emberekkel. Ezzel a magatartásával azt tanítja nekünk, hogy a jót felhajtás nélkül kell tennünk, hivalkodás és „harsonaszó” nélkül. Csöndesen kell cselekednünk.

Amikor eltávolodtak a tömegtől, Jézus a süketnéma fülébe dugta az ujját, nyállal pedig a nyelvét érintette meg. Ez a gesztus a megtestesülésre utal. Isten Fia egy az emberek valóságába beilleszkedett ember: emberré lett, s ezért képes megérteni egy másik ember nyomorúságos helyzetét; beavatkozik egy olyan mozdulattal, amely magába foglalja saját emberségét. Ugyanakkor Jézus meg akarja értetni, hogy a csoda az Atyával való egysége révén következik be: ezért emelte fel szemét az égre. Azután felsóhajtott, és kimondta a feloldó szót: „Effata”, azaz: „Nyílj meg!” És a süketnéma azonnal meggyógyult: a füle megnyílt, a nyelve megoldódott. Számára a gyógyulás „megnyílás” volt a többiek és a világ felé.

Ez az evangéliumi elbeszélés azt hangsúlyozza, hogy kettős gyógyulásra van szükség. Mindenekelőtt a betegségből és a testi szenvedésből való gyógyulásra, a test egészségének helyreállítására, még ha ez a célkitűzés nem érhető is el teljesen a földi viszonyok között, az orvostudomány és a többi tudományág számos erőfeszítései ellenére sem.

De van egy másik, vélhetően nehezebb gyógyulás, ez pedig a félelemből való gyógyulás. Kigyógyulás abból a félelemből, amely arra késztet, hogy elszigeteljük a beteget, a szenvedőt, a fogyatékkal élőt. Számos módja van az elszigetelésnek, történhet hamis könyörületességgel is, vagy úgymond a probléma eltávolításával; süketek és némák maradunk a betegségeket, aggodalmakat és nehézségeket hordozó emberek szenvedéseivel szemben. Sokszor a beteg és a szenvedő problémává válik, miközben jó alkalmat kínál arra, hogy kinyilvánítsuk a társadalom gondoskodását és szolidaritását a leggyengébbek felé.

Jézus felfedte előttünk annak a csodának a titkát, amelyet mi is végbevihetünk, főszereplőivé válva az „Effata”, vagyis a „Nyílj meg” szónak, amellyel visszaadta a beszéd és a hallás képességét a süketnémának. Arról van szó, hogy meg kell nyílnunk szenvedő és segítségre szoruló testvéreink szükségleteire, elkerülve az önzést és a szív bezárulását. Jézus épp azért jött, hogy a szívünket nyissa meg, hogy a személy legbensőbb középpontját szabadítsa fel, hogy így teljes mértékben képesek legyünk megélni kapcsolatunkat Istennel és a többiekkel. Isten Fia emberré lett, hogy az ember, akinek bensőjét a bűn süketté és némává tette, meg tudja hallani Isten hangját, a szeretet hangját, amely szívéhez szól, és így ő is megtanulja a szeretet nyelvét, lefordítva azt a nagylelkűség és az önátadás gesztusaira.

Mária, aki tökéletesen „megnyílt” az Úr szeretetére, nyerje el számunkra, hogy mindennap megtapasztaljuk a hitben az „Effata” csodáját, és így közösségben éljünk Istennel és testvéreinkkel!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap Loretóban, a Szent Ház Pápai Kegyhelyen megünnepelték Mária születését, és kezdetét vette a családi lelkiség elmélyítését célzó, „Mária háza minden család háza” eseménysorozat. Bízzuk Szűz Máriára a kegyhely programjait, és mindazokat, akik valamilyen címen rész vesznek rajtuk!

Ma zajlik Strasbourgban Alphonsa Maria Eppingernek, a Szentséges Megváltó Nővérei szerzetesrend alapítójának boldoggá avatása. Adjunk hálát Istennek ezért a bátor és bölcs nőért, aki szenvedve, hallgatva és imádkozva tanúságot tett Isten szeretetéről főleg a testben és lélekben beteg emberek előtt. Tapsoljuk meg közösen az új boldogot!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és különféle országokból érkezett zarándokok! Köszöntöm a családokat, a plébániai csoportokat, a társulatokat.

Köszöntöm a comói egyházmegye híveit, az Opera della Chiesa által szervezett találkozó fiatal résztvevőit, és a nemrég bérmálkozott prevallei fiatalokat.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria