Ferenc pápa a női szerzetes-elöljárókhoz: Küldetésetek szolgálat, nem szolgaság

Ferenc pápa – 2019. május 11., szombat | 19:44

A Szentatya május 10-én a VI. Pál teremben fogadta a női szerzetes-elöljárók kilencszáz fős közösségét, akik május 6-tól Rómában tartottak tanácskozást a „Prófétai reménység magvetői” címmel.

Mintegy 80 országból érkezett 850 legfőbb női szerzetes-elöljáró találkozott Rómában, hogy az interkulturalitás jegyében tanácskozzanak egymással a reménység témakörében. A legfőbb női szerzetes-elöljárók nemzetközi egyesülete egyházjogilag jóváhagyott intézmény, melynek keretében a női rendek vezetői rendszeresen megvitatják a fölmerülő problémákat. Jelenleg az egyesület 1900 tagot számlál, akik több mint 100 országban 450 ezer szerzetesnővért képviselnek.

A visszaélések problémáját nem lehet megoldani az Egyház rendeleteivel egyik napról a másikra – fogalmazott a pápa. Utalt némely intézmény elégedetlenségére a februári találkozóval kapcsolatban, hogy az „valójában nem csinált semmit”, amire ő így válaszolt: „Ha felakasztottunk volna száz pedofil papot a Szent Péter téren, akkor most mindenki elégedett lenne, de ezzel nem oldódna meg a probléma. A problémákat folyamatokkal oldjuk meg, nem pedig azáltal, hogy tereket foglalunk el.”

A pedofilbotrányok már legalább húsz éve tartanak és most mind jobban tudatára ébredünk ennek, szégyenérzettel, de egyfajta áldott szégyennel fogadva azt – tette hozzá Ferenc pápa, majd megjegyezte, hogy „a visszaélések kérdése a szerzetesnővérek körében nem komoly probléma”. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy a „szerzetesnővérek nem válhatnak a papok házi szolgáivá”. Küldetésüket szolgálatként kell végezniük, nem pedig szolgaságként.

A visszaélés nemcsak szexuális visszaélés lehet, hanem a hatalommal és a lelkiismerettel való visszaélés is. Mindezek ellen harcolnunk kell! – tette hozzá a pápa.

A női diakonátus kérdését tovább kell tanulmányozni – tért a következő tárgyra a Szentatya, utalva arra a bizottságra, melynek feladata a téma elmélyítése. „Egy szentségi dokumentumhoz szükség van teológiai és történelmi alapokra, éppen ezért további kutatás szükséges még. Ám elhibázott dolog arra gondolni, hogy a nők szerepe az Egyházban csak funkcionális jellegű – szögezte le a pápa –, mert az Egyház nő, női jellegű. Ez nem egy kép, hanem valóság. A Bibliában az Egyház, az Ecclesia jegyes, Jézus jegyese. A nők teológiájában is tovább kell haladunk.”

A női szerzetes-elöljáróknak átnyújtott beszédében Ferenc pápa kiemelte, hogy „senkitől nem lehet elrabolni az evangelizálás iránti szenvedélyt. Nincs húsvét küldetés nélkül, anélkül, hogy az evangéliumot hirdetnénk. Inkább a jelentéktelenségtől kell félni, attól, hogy megszűnünk világosság lenni. Továbbá kerülni kell az autoreferencialitást, vagyis a zárt önmagunkra hivatkozást.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria