Ferenc pápa: A testvériség legyőzi a munka válságát

Ferenc pápa – 2017. május 2., kedd | 19:06

Május elsején az Egyház Munkás Szent József emléknapját ünnepelte, amely egybeesik a munka nemzetközi ünnepével. A pápa ebből az alkalomból a fiatalokhoz fordult, akik közül sokakat érint a munkanélküliség.

Twitter-üzenetében a szentatya azt kérte Szent Józseftől: adja meg a fiataloknak a képességet, hogy tudjanak álmodni és kockázatot vállalni nagy dolgok érdekében, és azokért, amelyekről Isten álmodik velünk kapcsolatban. A pápa arra buzdítja a munkanélküliségtől szenvedőket, hogy ne bizonytalanodjanak el a nehézségek láttán, hanem újítsák meg bizalmukat, és új módon, a testvériség jegyében kötelezzék el magukat másokkal együtt kreatív tervek előmozdításában.

A munka válsága az egész világra kiterjed – fogalmaz a Pápai Társadalomtudományi Akadémiának küldött április 24-én kelt üzenetében Ferenc pápa. A testület április 28. és május 2. között tartotta plenáris ülését a Vatikánban.

A szentatya emlékeztet a munkások 19–20. századi nehéz küzdelmeire, amelyeket a szolidaritás és a jogok jegyében vívtak. Ezek a harcok azonban távolról sem értek véget, és ma egyre nyugtalanítóbb a társadalmi kirekesztés és az emberek millióinak peremre szorítása. Ma nem elegendő a szolidaritás, szükség van az igazság hagyományos fogalmának kitágítására is. Kiutat kell találni a neoliberalizmus és a neoetatizmus (államközpontúság) fojtogató alternatíváiból. A liberális-individualista nézet szerint minden vagy majdnem minden csere kérdése; adok, hogy kapjak. Az államközpontú felfogás szerint minden vagy majdnem minden „kötelezettség”: azért adok, mert ez a kötelezettségem. Két olyan elképzelésről van szó, amelyek nem tudták és ma sem tudják megoldani a gazdaság és a munka világának súlyos problémáit – szögezi le a pápa.

A krisztusi üzenet ihlette új utakat kell keresni – hangsúlyozza a szentatya. – A kulcsszó evangéliumi eredetű: testvériség. A francia forradalom megpróbálta újraalkalmazni ezt a fogalmat, de hamarosan mellőzték. XI. Piusz 1931-ben kiadott Quadragesimo anno kezdetű társadalmi enciklikájában elítélte az igazságtalanságok alapját képező önzést, amely éppen ellentettje a testvériségnek. Előre látta a globális gazdasági diktatúra kialakulását, amelyet a pénz nemzetközi imperializmusának nevezett. A megoldás tehát egy testvéries társadalom létrehozása, amelyben a munka – mielőtt jog és képesség lenne – az ember alapvető szükséglete. Csak egy testvéries társadalomban lehet igazságos a munka, vagyis ami nemcsak méltányos bért biztosít, hanem megfelel az ember hivatásának, tehát lehetővé teszi képességeinek fejlesztését. Ez az evangéliumi javaslat, amely képes megteremteni az „új emberiséget”, egy új erőt a történelemben, amely szabadságot, igazságosságot, békét és méltóságot nyújt mindenkinek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria