Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Irakba a Tigris folyón történt hajóbaleset kapcsán

Ferenc pápa – 2019. március 23., szombat | 15:28

Irak északi részén, Moszul közelében a perzsa újév, a noruz napján, március 21-én a Tigris folyón hajóbaleset történt, amelyben több mint nyolcvanan életüket vesztették. Ferenc pápa részvéttáviratot küldött a helyi világi és egyházi vezetőknek a tragédia kapcsán.

Ferenc pápa táviratában kifejezte lelki közelségét mindazokkal, akik siratják szeretteiket. A Szentatya az elhunytakat a mindenható Isten irgalmába ajánlja, és imádkozik a helyi vezetőkért, valamint a mentésben részt vevő emberekért. Az egész iraki nemzetnek gyógyulást, erőt és vigaszt kíván.

Számos asszony és gyermek van az áldozatok között. Az iraki hatóságok jelentése szerint a hajón közel százötvenen utaztak, és a jármű a túlsúly miatt borult fel az újév ünneplése közben. Az elkövetett szabálytalanságok miatt a legénység kilenc tagját letartóztatták, és elfogatási parancsot adtak ki az idegenforgalmi célpont tulajdonosa ellen is, ahová a hajó tartott.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria