Ferenc pápa sajtótájékoztatója: A cölibátus ajándék, nem értek egyet, hogy választható legyen

2019. január 30., szerda | 12:03

Január 27-én Panamából hazatérőben is elbeszélgetett a Szentatya az újságírókkal a repülőgép fedélzetén. Több aktuális kérdést is érintett: papi cölibátus, a gyermekek szexuális nevelése, a kiskorúakkal szembeni visszaélések elleni fellépés, a bevándorlás összetett problémája.

A sajtótájékoztató teljes magyar fordítását közreadjuk.

Alessandro Gisotti:
– Jó estét kívánok! Szentatya, még a fülünkben cseng a „la juventud del Papa” [a pápa fiataljai] és a „la juventud de Jesucristo” [Jézus fiataljai] kiáltás, amelyekre Ulloa [Panamaváros érseke] is utalt. Ez a nagy, lelkes öröm, mely sok erőt adott ezekben a napokban. Azt hiszem, mindnyájan láttuk az Ön arcán ennek a találkozásnak az örömét, ahogyan a fiatalok arcán is. Hoztam ide valamit, amit sok újságíró, vélhetően mindenki ismer: ez nem lesz olyan dokumentum, amely a pápa hivatalos tanítóhivatali megnyilatkozásai közé kerül, mégis olyan írás, amelyet – tudom – Ön sokra tart. Ez egy ének, amelyet egy hondurasi lány, Martha Avila írt, akinek a fényképét tegnap megmutattam nektek. Ez az ének lényegében egy az iskolai bántalmazás ellen írt ének, és a Scholas Occurrentesszel való találkozás egyfajta szimbólumává vált. Azt akartam ezzel csak jelezni, hogy jelen volt itt a fiatalok fájdalma is, az örömükhöz hasonlóan, melyet sok alkalommal láthattunk. Csak egy képet szeretnék megosztani veletek, amely nagyon szíven ütött: Szentatya, amikor Ön végigment a pápamobillal, sok fiatalt láttam, akik miután üdvözölték Önt, akárcsak egy pillanatra is, átölelték egymást. Ez nagyon megérintett: az öröm megosztása, vagyis a fiatalok, akik átölelik egymást, miután láthatták Önt, akárcsak egy pillanatra is. Azt hiszem, ez lecke lehet nekünk, felnőtteknek. A fiatalok, amikor boldogok, megosztják örömüket, nem tartják meg maguknak: ez az, amit szerettem volna megosztani Önnel és az újságírókkal.

Szentatya, Ön találkozott az UNICEF-fel is – a sok meglepetés között, melyeket okozott nekünk ezekben a napokban –, az elbúcsúzás előtti utolsó pillanatokban a nunciatúrán.

Nem tudom, mielőtt megadjuk a szót az újságíróknak, akar-e esetleg néhány üdvözlő szót mondani…

Ferenc pápa:
– Jó estét kívánok, aztán pedig jó pihenést, hiszen biztosan mindenki fáradt ez után a megerőltető utazás után. Köszönöm a munkátokat! Voltak olyan dolgok, amelyeket én sem képzeltem, meglepetések, mint ez, amit Alessandro Gisotti említett, a tizenhat éves hondurasi lány, az iskolai bántalmazás áldozata, aki csodálatos hangon énekelt, és ő maga írta ezt az éneket. És a találkozó is, mielőtt elhagytuk volna a nunciatúrát, a közép-amerikai UNICEF képviselőivel, a két fiatal tanúságtétele, és azoké, akik dolgoztak [az önkéntesek]: olyan dolgokat hallottam, amelyek megérintik a szívet. Erős benyomásokkal teli út volt. A szó a tietek.

Alessandro Gisotti:

– Olyan út volt ez, amelyen belül sok másik út volt; tehát kérlek benneteket, maradjatok ennek a nagy útnak a témájánál, amely a jelenlévő fiatalokon keresztül az egész világot átfogta. Természetesen az első szó joga a helyi, a panamai sajtóé: Edwin Cabrera Uribe a Radio Panamától. Két kérdést fog feltenni az összes panamai újságíró nevében. Köszönjük, Edwin!

Edwin Cabrera Uribe (spanyolul)
– Szentatya, először is a legfontosabb: hatalmas köszönet Önnek a hat újságírótársam nevében, és a saját nevemben, mint panamaiak nevében. Az, amit Ön nekünk ajándékozott, nagyon nagy, óriási! A kérdésem: Szentatya, Ön ma arról beszélt az önkénteseknek, hogy egy küldetést éltek meg, egy küldetést teljesítettek. Azt mondta: „Ti most tudjátok, miként dobog az ember szíve, amikor küldetést teljesít.” A kérdés: És Ferenc pápa küldetése Panamavárosban? Mi az, ami megérintette? Mi az, ami meghatotta? Ferenc pápa teljesítette küldetését a közép-amerikai ifjúsági találkozón? Igaz, hogy Panamavárosban volt, de Lengyelországtól kezdve arról beszéltek, hogy ez közép-amerikai találkozó. És az utazások sorában, Szentatya, ugye még függőben van egy küldetés Nicaraguában?

Ferenc pápa (spanyolul)
– Az én küldetésem az ifjúsági találkozón Péter küldetése: megerősíteni a hitben, de nem hűvös utasításokkal és előírásokkal, hanem engedve, hogy a szívem megérintődjék, és úgy válaszoljak erre, ahogy a szívemből fakad. Vagyis nem tervezek előre – magamban ezt így élem meg –, nem tervezek, nehezen tudom azt feltételezni, hogy valaki teljesíteni tud egy küldetést csak a fejével. Ahhoz, hogy egy küldetést teljesíthess, érezned kell, és amikor érzel, szíven üt: szíven üt az élet, szíven ütnek a problémák… A repülőtéren voltam, épp elköszöntem az elnöktől, amikor arra vittek egy kisfiút – egy kis kedves feketécske fiúcskát, egészen fekete volt, és ilyen kicsike –, az elnök azt mondta nekem: „Nézze, ez a fiú átlépte Kolumbia határát, az anyja meghalt, ő egyedül maradt – igen, ötéves lehetett –, afrikai származású, de még nem tudjuk, melyik országból, mert nem beszél se angolul, se portugálul, se franciául, csak a saját törzse nyelvét beszéli, és egy kicsit mi fogadtuk örökbe.” Ezt mondta. Egy eleven, igen mozgékony kisfiú. Az élettől magára hagyott kisfiú drámája, mert az édesanyja meghalt, egy rendőr pedig átadta őt a hatóságoknak, hogy gondoskodjanak róla… Ez arcul üt, és így a küldetés kezd színt kapni. Indítást kapsz, hogy mondj neki valamit, hogy megsimogasd. Nem az ész játszik szerepet. Vagyis a küldetés mindig bevon téged, legalábbis engem bevon. Talán azért lehet, mert olasz felmenőkkel rendelkezem, és ez belőlem fakad, bevonódom. Mindig azt mondom a fiataloknak: „Amit tennetek kell az életben, azt járva kell tennetek, és három nyelvet használva: a fej, a szív és a kéz nyelvét.” A három nyelvnek pedig összhangban kell lennie, oly módon, hogy annak megfelelően gondolkodjanak, ahogy éreznek és cselekszenek, aszerint érezzenek, amit gondolnak és tesznek, és azt tegyék, amit éreznek és gondolnak. Én nem tudom kiértékelni a küldetés teljesítését. Én mindezt beleviszem az imámba, és ott maradok az Úr előtt, olykor el is alszom az Úr előtt, de mindezeket, amiket megéltem a küldetésben, eléje viszem, és azt kérem tőle, hogy erősítse meg [az embereket] a hitben rajtam keresztül. Így fogom fel a pápa küldetését, és így élem meg én. Voltak esetek például, amelyek dogmatikai jellegű nehézségeket vetettek fel, és én nem tudok pusztán az eszemmel válaszolni, ösztönösen másképp cselekszem.

Edwin Cabrera Uribe: (spanyolul)
– Általánosságban, a panamavárosi ifjúsági világtalálkozó megfelelt a várakozásainak?

Ferenc pápa: (spanyolul)
– Természetesen. A fáradtság mutatja meg, hogy egy út megfelelt-e a várakozásoknak. Én pedig teljesen kimerültem!

Edwin Cabrera Uribe: (spanyolul)
– És végül, Szentatya, van egy probléma, amely általános egész Közép-Amerikában, köztük Panamában és Latin-Amerika nagy részében: a kislányok, fiatal lányok terhessége, a korai terhesség, csak Panamában több mint tízezer volt tavaly, és Közép-Amerikában is hasonló a helyzet. A Katolikus Egyház becsmérlői az Egyházat teszik felellőssé, mert ellenzi a szexuális nevelést az iskolákban. A Katolikus Egyháznak sok iskolája és egyeteme van Latin-Amerikában. Szeretném megismerni Ferenc pápa véleményét a szexuális nevelésről.

Ferenc pápa: (spanyolul)
– Azt gondolom, hogy az iskolákban adni kell szexuális nevelést. A nemiség Isten ajándéka, nem „mumus”, Isten ajándéka arra, hogy szeressünk. Az, hogy egyesek pénzszerzésre használják, mások kizsákmányolására, az más probléma. Viszont nyújtani kell tárgyilagos szexuális nevelést, ideológiai gyarmatosító szándékok nélkül. De ha eleve ideológiai gyarmatosítással teli nevelést adsz, tönkreteszed a személyt. A szex mint Isten ajándéka nevelésre szorul, de nem mereven: nevelni [educare] annyit jelent, mint e-ducere, kihozni a legjobbat a személyből, kísérni a személyt fejlődésének útján. A kérdés az, hogy kik ennek a nevelésnek a vezetői – országos, tartományi szinten, vagy az egyes iskolákban –, milyen oktatókat találnak erre a feladatra, milyen tankönyveket használnak, stb. Én vegyes képet látok ezen a téren. Vannak, amik tényleg az érettebbé válást segítik, és vannak, amik kárt okoznak. Azt hiszem, ez…, nem tudom, objektív-e vagy sem, hogy nincs szexuális nevelés Panamában – úgy mondom ezt, hogy nem akarok Panama politikai ügyeibe avatkozni –, de a gyerekeknek kapniuk kell szexuális nevelést. Az eszményi az, ha ez otthon, a szülőkkel elkezdődik. Ez nem mindig lehetséges a családokban előforduló sokféle helyzet miatt, vagy mert a szülők nem tudják, hogyan csinálják. Az iskola az, ami pótolja ezt, de ezt meg kell tennie, mert különben olyan űr marad, amelyet betölt mindenféle ideológia.

Alessandro Gisotti:
– Szentatya, most Javier Brocal kérdezi Önt, a Rome Reportstól.

Javier Martínez-Brocal: (spanyolul)
– Szentatya, először is szeretnék gratulálni Önnek, mert rekordot döntött, mert négy nap alatt panamaivá vált, négy nap elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje Panama szívét, és aztán szeretnék feltenni egy kérdést. [Olaszul folytatja:] Szentatya, szeretnék jó hírrel szolgálni: rekordot döntött, mert négy nap alatt…, négy nap elegendő volt ahhoz, hogy meghódítsa Panama szívét. Szeretnék feltenni egy kérdést. Olaszul beszélek, mert mostantól a válaszok olaszul lesznek. Ezekben a napokban Ön sok emberrel, sok fiatallal beszélt; biztosan beszélt olyan fiatalokkal is, akik eltávolodtak az Egyháztól, vagy nehezen fogadják el az Egyházat. Ön szerint milyen nehézségekkel találkoznak a fiatalok, milyen okokból távolodnak el az Egyháztól? Köszönöm!

Ferenc pápa:
– Ennek sok oka lehet. Lehetnek személyes okai, de általánosságban, azt hiszem, hogy az elsődleges ok a keresztények, a papok, a püspökök tanúságtételének hiánya. Nem mondok pápákat, mert az túlzás lenne [nevetnek], de az övéké is. A tanúságtétel hiánya. Ha egy pásztor vállalkozóként működik vagy egy pasztorális terv végrehajtójaként, ha egy pásztor nincs közel az emberekhez, ez a pásztor nem tanúskodik pásztor voltáról; a pásztornak az emberek mellett a helye, pásztor és nyáj, használjuk ezeket a fogalmakat. A pásztornak a nyáj előtt kell haladnia, hogy mutassa az utat; a nyáj közepén kell állnia, hogy érezze az emberek illatát, és érezze, mit éreznek az emberek, mire van szükségük, hogy érzik magukat; és a nyáj mögött kell mennie, hogy vigyázzon az utolsókra. Ha viszont a pásztor nem él szenvedélyesen, az emberek elhagyatva érzik magukat, egyfajta megvetést éreznek, árvának érzik magukat, és ahol árvaság van… Most a pásztorokat emeltem ki, de a keresztényekről is szó van, a képmutató keresztényekről, akik minden vasárnap mennek misére, de nem fizetik ki a munkások tizenharmadik havi bérét, feketén alkalmaznak, kihasználják az embereket, aztán mennek a Karib-szigetekre, nem csak üzleti ügyek miatt, hanem nyaralni, az emberek kizsákmányolása árán… „Nem, én katolikus vagyok, megyek minden vasárnap misére.” Pedig, ha ezt csinálod, akkor ellentanúságot teszel, és véleményem szerint ez az, ami leginkább eltávolítja az embereket az Egyháztól. A világi hívők is mindannyian… Azt mondanám: ne mondd, hogy katolikus vagy, ha nem teszel tanúságot róla; mondd azt: katolikus neveltetést kaptam, de langyos vagyok, világias vagyok, bocsánatot kérek, ne nézzetek rám példaképként. Ezt kell mondani. Tartok az olyan katolikusoktól, akik tökéletesnek gondolják magukat. Ám a történelem ismétli magát: ugyanígy járt Jézus az írástudókkal. „Hálát adok neked, Uram, mert nem vagyok olyan, mint ez a szerencsétlen bűnös!” Ez nem működik! Ez a tanúságtétel hiánya. Vannak más okok is, személyes nehézségek. De a legáltalánosabb ez.

Alessandro Gisotti:
– Szentatya, most Caroline Pigozzi fogja kérdezni, a „Paris Match”-től.

Ferenc pápa:
– Előtte szeretnék köszönetet mondani neki. Megtaláltam Benoist de Sinety atyát, koncelebrált velem… kiváló ember…, és a Párizsból érkezett kétszáz fiatal is.

Caroline Pigozzi:
– Benoist atya nagyon boldog, és van egy újabb levele Ön számára, Szentatyám, amelyet majd jövő héten fogok odaadni, mert még meg kell írnia…

Ferenc pápa:
– Remek! Köszönöm, hogy ideadta nekem azt a könyvet. [Benoist de Sinety: Il faut que des voix s’élèvent. Accueil des migrants, un appel au courage (Fel kell emelnünk szavunkat. A migránsok befogadása, felhívás a bátorságra), Flammarion, Paris, 2018.]

Caroline Pigozzi:
– Szentatya, négy napon keresztül láttuk ezeket a fiatalokat nagyon buzgón imádkozni. Elképzelhető, hogy ezek közül a fiatalok közül néhányan majd szerzetesek akarnak lenni, azt is gondolhatjuk, hogy egy bizonyos számú fiatalnak van is hivatása. Talán valaki habozik, és azt gondolja, nehéz ez az út a megházasodás lehetősége nélkül. Elképzelhető-e, hogy a Katolikus Egyházban a keleti rítust követve Ön házas embereknek is megengedi, hogy papok legyenek?

Ferenc pápa:
– A Katolikus Egyházban, a keleti rítusban, lehetnek házas papok, a diakonátus előtt el kell dönteniük, hogy nőtlen vagy házas életet élnek-e.

Caroline Pigozzi:
– De most, a latin rítusú Katolikus Egyházban elképzelhető, hogy Ön meghozza ezt a döntést?

Ferenc pápa:
– A latin rítusban… Eszembe jut Szent VI. Pál egyik mondata: „Inkább az életemet adom, minthogy megváltoztassam a cölibátus törvényét.” Eszembe jutott ez a mondat, és azért akarom felidézni, mert egy bátor mondat, az egyik legnehezebb időszakban, 68-70 körül… Személy szerint azt gondolom, hogy a cölibátus ajándék az Egyháznak. Másodszor, nem értek egyet a választható cölibátus engedélyezésével, nem. Csak a legfélreesőbb helyek számára maradhatna ez a lehetőség, gondolok itt például a csendes-óceáni szigetekre. De egy dolog arra gondolni, amikor lelkipásztori szükség van, ott, a pásztornak a hívekre kell gondolnia. Van egy könyve Lobinger [püspök] atyának [Fritz Lobinger – Paul M. Zulehner: Preti per domani. Nuovi modelli per nuovi tempi (Papok a holnap számára. Új modellek új idők számára), EMI, Bologna, 2009], érdekes… Ez egy vitatott dolog a teológusok között, nekem nincs döntésem. Az én megítélésem: diakonátus előtti választható cölibátus, nem. Ez az én személyes véleményem, én nem fogom bevezetni, ezt szeretném világossá tenni. „Zárt” gondolkodású vagyok? Valószínű. De nem érzem, hogy Isten elé kellene állnom ezzel a döntéssel. Visszatérve Lobinger atyához, azt mondta: „Az Egyház hozza létre az eucharisztiát, és az eucharisztia hozza létre az Egyházat.” De ahol nincs eucharisztia, gondoljon csak, Caroline, a csendes-óceáni szigetekre…

Carolina Pigozzi:
– … az Amazonas-völgyben sem…

Ferenc pápa:
– …vélhetően ott sem… sok helyen… azt mondja Lobinger: ki hozza létre az eucharisztiát? Azokban a közösségekben mondjuk a „vezetők”, azoknak a közösségeknek a szervezői diakónusok, vagy szerzetesnők, vagy világiak, közvetlenül. És Lobinger azt mondja: felszentelhető egy idős, házas férfi – ez az ő tézise –, fel lehetne szentelni egy idős, házas férfit, de csak arra, hogy gyakorolja a munus sanctificandi-t [a megszentelő hivatalt], vagyis hogy misét mutasson be, kiszolgáltassa a kiengesztelődés szentségét és a betegek szentségét. A papi felszentelés három hivatalt (munera) ad: regendi – kormányzási, pásztori feladat; docendi – tanítás; és sanctificandi – megszentelés. Ez jár a felszenteléssel. A püspök csak a munus sanctificandi-ra adna felhatalmazást: ez a tézis. A könyv érdekes. Valószínűleg segíthet átgondolni a kérdést. Azt hiszem, a kérdésnek ebben az értelemben nyitottnak kell lennie: ahol felmerül a lelkipásztori ellátás problémája a paphiány miatt. Nem mondom, hogy ezt meg kell csinálni, mert nem gondolkodtam, nem imádkoztam eleget erről. A teológusoknak azonban tanulmányozniuk kell. Példa erre Lobinger atya, aki fidei donum [missziós pap] volt Dél-Afrikában… ma már idős. Azért hozom ezt a példát, hogy jelezzem a pontokat, ahol csinálni kell. Beszéltem az Államtitkárság egyik hivatalnokával, egy püspökkel, akinek egy kommunista országban kellett dolgoznia a forradalom kezdetekor; amikor látták, hogyan alakul a forradalom – nagyjából az ötvenes években –, a püspökök titokban felszenteltek derék, vallásos parasztokat. Aztán, a válság elmúltával, a dolog megoldódott. És ő elmesélte nekem, mennyire meg volt hatódva, amikor egy koncelebrálás alkalmával látta ezeket a parasztokat, akik földműves kezükkel felvették a miseinget, hogy koncelebráljanak a püspökökkel. Az Egyház történetében megtörtént ez. Olyan dolog ez, amit tanulmányozni, átgondolni, átimádkozni kell.

Caroline Pigozzi:
– …vannak olyan protestánsok, akik katolikussá lettek…

Ferenc pápa:
– Igen, Ön arról [a rendelkezésről] kérdez engem, amelyet Benedek pápa adott ki, ez igaz. Megfeledkeztem róla: „Anglicanorum coetibus”, az anglikán papokról, akik katolikussá váltak, és megtartják a [házas] életüket, mintha keletiek lennének. Emlékszem egy szerdai kihallgatásra, sok ilyen papot láttam, kolláréval, és sok asszonyt, és gyermekeket, akik pap apjuk kezét fogták… elmagyarázták nekem a dolgot. Igaz: köszönöm, hogy emlékeztetett rá.

Alessandro Gisotti:
– Most Lena Klimkeit fogja kérdezni Önt, a DPA hírügynökségtől.

Lena Klimkeit:
– Szentatya, a pénteki keresztúton az egyik fiatal nagyon erős szavakat használt az abortuszra, egy pillanat alatt szeretném megismételni Önnek: „Van egy sír, amely az égbe kiált, és elítéli az emberiség szörnyű kegyetlenségét: ez az a sír, amely az anyák méhében nyílik, amelyből kiszakítanak egy ártatlan életet. Isten adja meg nekünk, hogy valóban humanizálódjunk, határozottan védjük az életet, érjük el, hogy az ártatlan életet megölő törvényeket örökre eltöröljék.” Szerintem ez egy nagyon radikális álláspont. Kérdezem magamtól, és szeretném Öntől is kérdezni, vajon ez az álláspont tiszteli-e az ilyen helyzetben lévő nők szenvedését is, és megfelel-e az Ön irgalmasságról szóló üzenetének.

Ferenc pápa:
– Az irgalmasság üzenete mindenkinek szól, annak az emberi személynek is, aki gyermeket vár. Mindenkinek. Ezután a bukás után is van irgalmasság, csakhogy egy nehéz irgalmasság, mert a nehézség nem a bocsánat megadásában van, a nehézséget az jelenti, hogy kísérni kell egy asszonyt, aki tudatára ébredt, hogy elvetette gyermekét. Szörnyű drámák ezek. Egyszer hallottam egy orvost, aki egy elméletről beszélt, mely szerint – nem emlékszem jól – a megfogant magzat sejtje megtelepszik az anya velőjében, és ott testi emlékezés is létrejön [az anyai szervezetben, szervekben megtelepednek és az anya élete végéig megmaradnak a magzati sejtek – a ford.]. Ez egy elmélet, de megmagyarázza: egy asszony, amikor arra gondol, amit tett… Megmondom neked az igazságot: benn kell lenni a gyóntatószékben, és ott vigaszt kell nyújtanod, s egyáltalán nem büntetni. Ezért nyitottam meg, irgalomból, az abortusz [bűnéből] való feloldozás lehetőségét; mert sokszor – sőt mindig – kell találkozniuk gyermekükkel. Én sokszor azt a tanácsot adom nekik, amikor sírnak és aggódnak: „Gyermeked a mennyben van, beszélgess vele, énekeld el neki az altatódalt, amelyet nem énekeltél el, nem tudtál elénekelni neki.” És ott megnyílik a kiengesztelődés útja az anya és gyermeke között. Istennel már létrejött: Isten már megbocsátott. Isten mindig megbocsát. Az irgalmassághoz hozzátartozik, hogy ő [az anya] feldolgozza ezt. Az abortusz drámáját. Csak az érti igazán, aki a gyóntatószékben ül. Borzasztóan fájdalmas dráma.

Alessandro Gisotti:
– Köszönjük, Szentatya! A következő kérdező Valentina Alazraki, a Televisától. Ha jól emlékszem, ez körülbelül a 150. apostoli útja…

Valentina Alazraki: (spanyolul)
– Ferenc pápa, Ön azt mondta ezekben a napokban itt, Panamában, hogy nagyon közel van Venezuelához, nagyon közel érzi magát a venezuelaiakhoz, és ma egy igazságos, békés megoldást kért, tiszteletben tartva mindenkinek az emberi jogait. A venezuelaiak szeretnék egy kicsit jobban érteni, mit jelent ez, várják az Ön szavát, azt akarják tudni, hogy ez a megoldás Juan Guaidó elismerésén keresztül vezet-e, amelyet számos ország támogatott, mások rövid időn belüli választásokat, szabad választásokat kérnek, hogy az emberek szavazhassanak; érzik, hogy Ön latin-amerikai pápa, és szeretnék érezni támogatását, segítségét és tanácsát. Köszönöm!

Ferenc pápa: (spanyolul)
– Ebben az időszakban én az egész venezuelai népet támogatom, mert egy olyan nép, amely szenved, azok is, akik az egyik, azok is, akik a másik oldalon állnak, az egész nép szenved. Ha azt mondanám: „Hallgassatok ezekre az országokra, hallgassatok ezekre a másik országokra, amelyek ezt mondják…”, olyan szerepbe helyezkednék, amelyet nem ismerek, részemről lelkipásztori meggondolatlanság volna, és kárt okoznék. A szavakat [amelyeket ma mondtam], végiggondoltam, átgondoltam, és azt hiszem, ezekkel kifejeztem közelségemet, azt, amit érzek. Szenvedek amiatt, ami most Venezuelában történik, és ezért kívánom, hogy egyezzenek meg…, igazságos és békés megoldással. Ami megijeszt, az a vérontás. És itt nagylelkűséget is kérek a segítségnyújtásban – azoktól, akik segíthetnek –, a probléma megoldásában. Az erőszak problémája rettegéssel tölt el engem. A Kolumbiában tett összes erőfeszítés ellenére, ami a kadétiskolában tegnapelőtt történt, az rettenetes. Vagyis a vérontás nem megoldás. Ezért kell – nem tetszik az a szó, hogy „kiegyensúlyozott” –, ezért kell pásztornak, mindenki pásztorának lennem. És ha szükségük van segítségre, közös megegyezéssel, akkor kérjenek. Ez a követendő út. Köszönöm!

Alessandro Gisotti:
– Köszönjük, Szentatya! Most pedig Junno Arocho Esteves következik, a Catholic News Service-től.

Junno Arocho Esteves:
– Jó estét kívánok, Szentatya! Amikor fiatal zarándokok egy csoportjával ebédelt, egy amerikai lány elmesélte nekünk, hogy kérdezte Önt sok katolikus fájdalmáról és haragjáról, főleg az Egyesült Államokban, a szexuális visszaélések miatti válságban. Sok amerikai katolikus imádkozik az Egyházért, de sokan elárulva, lesújtva érzi magukat az egyes püspökök által elkövetett visszaélésekről és eltussolásokról érkezett legutóbbi hírek után, és elveszítették bizalmukat bennük. Szentatya, milyenek a várakozásai vagy milyen reményeket fűz a februári találkozóhoz, hogy az Egyház újrakezdhesse felépíteni a bizalmat hívők és püspökeik között?

Ferenc pápa:
– Milyen ravasz! Az utazás témájával kezdte, és elérkezett amoda… Gratulálok! Köszönöm a kérdést. Ennek a találkozónak az ötlete a kilenctagú bíborosi tanácsadó testületben született meg, mert azt láttuk, hogy vannak püspökök, akik nem értik jól a dolgot, vagy nem tudják, mitévők legyenek, vagy egyik egy jó dolgot csinált, a másik meg hibásat. Felelősséget éreztünk az iránt, hogy „katekézist” adjunk erről a problémáról a püspöki karoknak. Ezért kaptak meghívást a püspöki karok elnökei [a februári találkozóra]. A katekézis első célja, hogy tudatára ébredjünk a drámának: mit jelent egy szexuálisan bántalmazott kisfiú vagy kislány. Én rendszeresen fogadtam bántalmazott személyeket. Emlékszem az egyikre: negyven év telt el úgy, hogy nem tudott imádkozni. Borzalmas szenvedés, borzalmas. Tehát az első, hogy tudatosítsák ezt. A második: hogy tudják, mit kell csinálni, mi az eljárásmód. Mert előfordul, hogy egy püspök nem tudja, mitévő legyen, mert ez egy olyan dolog, ami nagyon erősen megnőtt, és [annak ismerete, hogy mit kell tenni] nem jutott el mindenhová, mondjuk így. És aztán, hogy készítsenek programokat, általánosakat, de amelyek jussanak el az összes püspöki karhoz: mit kell tennie a püspöknek; mit kell tennie az érseknek, aki a metropolita; mit kell tennie a püspöki kar elnökének. És ez teljesen világos legyen, olyannyira, hogy – mondjuk egy kicsit jogi fogalmakkal – az eljárások világosak legyenek. Ez az elsődleges feladat. De ezt megelőzően, amit tenni kell, amit az előbb mondtam: tudatosítani kell a problémát. Aztán [a februári találkozón] lesz majd imádság, néhány tanúságtétel, hogy segítsék a tudatosítást, aztán bűnbánati liturgia, hogy bocsánatot kérjünk az egész Egyház számára. Jól haladnak az előkészületek. Hadd mondjam azt, hogy egy kicsit túlzott várakozással találkoztam: a várakozásokat egy kicsit lentebb kell szállítani, az említett pontokra [szűkíteni]. Mert a bántalmazások problémája folytatódni fog; emberi probléma, de mindenhol jelentkező emberi probléma. Nemrég olvastam egy statisztikát, az egyik statisztika azt írja: az esetek 50%-át jelentik be, ebből az 50%-ból 20-%-nál van kihallgatás – és csökken –, és így végződik: 5%-nál van elítélés. Ez szörnyű, szörnyű! Olyan emberi dráma, amelyet tudatosítanunk kell. És mi, dolgozva a probléma megoldásán az Egyházban, tudatosítva a problémát, segítjük annak megoldását a társadalomban, a családokban is, ahol a szégyen mindent eltakar. De az első feladat a tudatosítás, az eljárások elkészítése, és haladni kell tovább. Erről van szó. És… gratulálok!

Alessandro Gisotti:
– Nem tudom, van-e még idő egy kérdésre… Talán röviden: Manuela Tulli, az ANSA hírügynökségtől. Ha lehet, kérem, legyen gyors, mert már kezdik felszolgálni a vacsorát. Köszönöm, Manuela!

Manuela Tulli:
– Jó estét kívánok, Szentatya! Az ifjúsági világtalálkozó alatt Ön azt mondta, hogy abszurd és felelőtlen dolog a migránsokat tartani a társadalmi bajok okozójának. Olaszországban a migránsokra vonatkozó új politikai irányelvek azt eredményezték, hogy bezárták a Castelnuovo di Porto-i CARA befogadó központot, melyet Ön jól ismer. Pedig az olyan tapasztalat volt, hogy ott megjelentek az integráció csírái: a gyerekek jártak iskolába, most pedig a gyökértelenség fenyegeti azokat az embereket. Ön 2016-ban úgy döntött, hogy náluk tartja meg a nagycsütörtöki szertartást. Azt szeretném kérdezni, mit érez, látva a Castelnuovo di Porto-i CARA befogadó központ bezárását, ahol Ön a 2016-os nagycsütörtöki szertartást végezte. Most pedig félő, hogy elvész az a tapasztalat, a gyerekekkel…

Ferenc pápa:
– Igen, hallottam ezt-azt arról, ami Olaszországban történt, de teljesen belemerültem ebbe [az utazásba], vagyis pontosan nem ismerem a dolgot, de el tudom képzelni. Igaz, a migránsok kérdése nagyon összetett, nagyon bonyolult kérdés. Olyan kérdés, amely emlékezést igényel, vagyis az embereknek fel kell tenniük a kérdést: a mi hazánk vajon nem migránsokból épült-e? Mi, argentinok: mind bevándorlók [vagyunk]. Az Egyesült Államok: mind bevándorló. Ez az emlékezés. Egy püspök, egy bíboros – nem emlékszem, ki –, írt egy kiváló cikket az „emlékezethiány” problémájáról, így nevezte. Ez az egyik szempont. Azután a szavak, melyeket én használok: befogadás, nyitott szív a befogadásra, kísérés, fejlesztés és integrálás. Azt is mondom: a kormányon lévőnek elővigyázatosnak kell lennie, mert az elővigyázatosság a kormányzók erénye. Ezeket a szavakat itt mondtam, a legutóbbi repülésünk alkalmával. Igen, nehéz egyensúlyozás. Eszembe jut a svéd példa, amikor a hetvenes években a diktatúrák miatt – a Cóndor-hadművelet Latin-Amerikában – befogadtak sok bevándorlót, nagyon sokat, de aztán mindet integrálták. Azt is látom, mit csinál például a Szent Egyed [közösség]: azonnal integrál. De a svédek tavaly azt mondták: „Álljatok meg egy kicsit, mert nem tudjuk befejezni a folyamatot.” Ez a kormányzó elővigyázatossága. És ez szeretet, szolidaritás kérdése is, és szeretném hangsúlyozni, hogy a legnagylelkűbb nemzetek a befogadásban – a többi feladatot nem nagyon sikerült elvégezniük – Olaszország és Görögország volt. Egy kicsit Törökország is, ők is. Görögország viszont rendkívül készséges volt a befogadásra. És Olaszország is nagyon. Amikor elmentem Lampedusa szigetére, az az elején, 2013-ban volt. De az igaz, hogy reálisan kell gondolkodni. Aztán van egy további dolog, amit fontos szem előtt tartani: az elvándorlások megoldásának egyik módja a származási országok segítése. A migránsok éhezés vagy háború miatt jönnek. Befektetni ott, ahol éhezés van, Európa meg tudja tenni, képes segíteni a fejlődést. De Afrikával kapcsolatban mindig létezik tudatalattinkban a kollektív képzet: Afrikát ki kell zsákmányolni. Ez történelmi tény, és ez kárt okoz. A Közel-Keleten a migránsok más kiutakat találtak; Libanon a nagylelkűség csodálatos példája: több mint egymillió szíriainak adtak menedéket, Jordánia ugyanígy: nyitottak, megteszik, amit tehetnek, remélve, hogy az integrálásra is képesek lesznek. Törökország is befogadott valamennyit. Mi, Olaszországban is befogadtunk valamennyit. De ez összetett kérdés, amelyről előítéletek nélkül kell beszélni, szem előtt tartva mindezeket a szempontokat, amelyek eszembe jutottak.

Alessandro Gisotti:
– Köszönjük, Szentatya! Akkor jó étvágyat a vacsorához, és egy hét múlva ismét találkozunk egy másik nagyon fontos út kapcsán [az Egyesült Arab Emírségekbe].

Ferenc pápa:
– Szívből köszönöm munkátokat! Csak egy dolgot szeretnék [még] mondani Panamáról: új érzés töltött el. Én ismerem Latin-Amerikát, de Panamát nem. És ez a szó született meg bennem: Panama egy „nemes” nemzet. Nemességet találtam. Ezt akartam mondani. Szeretnék még egy másik dolgot is mondani, amit akkor mondtam, amikor Kolumbiából tértem haza, és a cartagenai és más városokban szerzett tapasztalatomról beszéltem, olyan dolog ez, amit Európában nem látunk: milyen büszkeség él bennük, ebben az esetben a panamaiakban?! Felemelik gyermekeiket és azt mondják: „Ez az én győzelmem, ez az én jövőm, ez az én büszkeségem!” Ennek, abban a demográfiai télben, amelyet megélünk Európában – Olaszországban 0% alatt – el kell gondolkodtatnia bennünket: mi az én büszkeségem? A turizmus, a villa, a házinyuszi, vagy felemelni egy gyermeket? Köszönöm! Imádkozzatok értem, szükségem van rá! Köszönöm!

Alessandro Gisotti:
– Köszönjük, Szentatya!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
michael-blume-isten-kegyelmebol-hatalmunk-van-arra-hogy-atalakitsuk-vilagot
Michael A. Blume: „Isten kegyelméből hatalmunk van arra, hogy átalakítsuk a világot”

Magyarország apostoli nunciusát kérdeztük a húsvét misztériumáról és személyes tapasztalatairól.

2019. április 21., vasárnap
ferenc-papa-urbi-et-orbi-uzenete-husvet-vasarnapjan-az-elet-ura-ne-talaljon-minket-kozonyosnek
Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete húsvét vasárnapján: Az élet Ura ne találjon minket közönyösnek!

Április 21-én, húsvétvasárnap Urbi et Orbi üzenetében Ferenc pápa arról beszélt, hogy a feltámadt Krisztus nem hagyja magukra azokat, akiket próbatétel, fájdalom sújt. Imádkozott a Srí Lanka-i merényletek áldozataiért.

2019. április 21., vasárnap
Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle