Ferenc pápa a szinódust lezáró szentmisén: Ma az irgalom korát éljük!

2015. október 25. vasárnap 18:01

Október 25-én a szinódust lezáró szentmisében Ferenc pápa a Bartimeussal emberként, irgalmasan bánó Jézust állította követendő példaképnek, és a Jézust követni akarókra leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet. A Szentatya beszédét adjuk közre.

Ferenc pápa október 4-én a Szent Péter-bazilikában szentmisével nyitotta meg a XIV. rendes püspöki szinódust. Az október 25-éig tartó szinódus témája „A család hivatása és missziója az egyházban és a mai világban”.

A szinódus főrelátora Erdő Péter bíboros volt. Magyarországot Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke képviselte. A keleti katolikus egyházak képviseletében Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita is részt vett a szinóduson.

***


A mai vasárnap mindhárom szentírási olvasmánya Isten együttérzését, az ő apaságát állítja elénk, amely végérvényesen Jézusban tárul fel előttünk.

Jeremiás próféta a legsúlyosabb szerencsétlenség közepette, miután a népet kitelepítette az ellenség, meghirdeti: „Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát” (Jer 31,7). És miért tette ezt Isten? Mert ő apa (vö. Jer 31,9.); és mint apa gondját viseli gyermekeinek, elkíséri őket útjukon, támogatja „a vakot és a sántát, a várandós és a szülő asszonyt” (Jer 31,8). Apasága járható utat nyit előttük, a vigasztalás útját oly sok könny és keserűség után. Ha a nép hű marad és állhatatosan keresi Istent idegen földön is, Isten a nép fogságát szabadságra, magányát közösségre cseréli: azt, amit a nép ma könnyek közt vet, holnap majd ujjongva aratja le (vö. Zsolt 125,6).

A zsoltárral mi is kifejeztük azt az örömet, amely az Úr üdvösségének gyümölcse: „Az ajkunk megtelt örömmel, és a nyelvünk ujjongással” (Zsolt 125, 2). A hívő ember olyan személy, aki megtapasztalta Isten üdvözítő tevékenységét saját életében. Mi, pásztorok pedig megtapasztaltuk, mit jelent fáradsággal, időnként könnyek közt vetni, aztán pedig örülni a betakarítás kegyelmének, amely mindig meghaladja saját erőnket és képességeinket.


A Zsidóknak írt levélből vett szakasz Jézus együttérzéséről szól. Őrá is „gyengeség nehezedett” (vö. Zsid 5,2), hogy együtt tudjon érezni mindazokkal, akik tudatlanságban és tévedésben vannak. Jézus a nagy, szent, ártatlan főpap, ugyanakkor ő olyan főpap is, aki részt vállalt gyengeségeinkből, és hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve (vö. Zsid 4,15). Ezért ő a bennünket üdvözítő új és végérvényes szövetség közvetítője.

A mai evangélium közvetlenül kapcsolódik az első olvasmányhoz: amint Izrael népe megszabadult Isten apaságának köszönhetően, úgy Bartimeus is megszabadul Jézus együttérzésének köszönhetően. Jézus épp elhagyta Jerikót. Annak ellenére, hogy éppen elindult legfontosabb, vagyis a Jeruzsálembe vezető útján, megáll, hogy válaszoljon Bartimeus kiáltására. Engedi, hogy megérintse az ő kérése, belebocsátkozik az ő helyzetébe. Nem elégszik meg azzal, hogy könyöradományt adjon neki, hanem személyesen akar találkozni vele. Nem ad neki sem jó tanácsokat, sem válaszokat, hanem egy kérdést tesz fel neki: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” (Mk 10,51). Felesleges kérdésnek tűnhet, hiszen mi másra vágyhatna egy vak, ha nem látásra. Ezzel a személyesen, vis-à-vis, egyenesen, mégis tisztelettel feltett kérdéssel azt mutatja meg Jézus, hogy hallani szeretné szükségleteinket. Olyan beszélgetést szeretne folytatni velünk, amelyben benne van az életünk, benne vannak életünk tényleges helyzetei, olyan beszélgetést, amely semmit sem zár ki, amikor Istennel szemközt állunk. A gyógyítás után az Úr azt mondja ennek az az embernek: „Hited megmentett téged” (Mk 10,52). A te hited! Milyen gyönyörű látni, ahogyan Jézus megcsodálja Bartimeus hitét, és ahogy megbízik benne. Ő hisz bennünk, jobban, mint ahogy mi hiszünk magunkban!

Van itt egy érdekes részlet. Jézus kéri tanítványait, hogy hívják oda Bartimeust. Ők, amikor a vakhoz fordulnak, két olyan kifejezést használnak, amelyeket máshol egyedül Jézus használ az evangéliumban. Először azt mondják neki: „Bátorság!”, ez szó szerint azt jelenti: „Légy bizalommal, fel a fejjel!” Valóban, egyedül a Jézussal való találkozás adja meg az embernek az erőt, hogy meg tudjon birkózni a legnehezebb helyzetekkel. A második kifejezés: „Gyere”, vagy: „Kelj fel”, ezt mondta Jézus sok betegnek, akiket kézen fogott és meggyógyított. Jézus tanítványai tehát nem tesznek mást, mint megismétlik Jézus bátorító, felszabadító szavait, és egyenesen hozzá vezetik az embert, prédikációk nélkül. Jézus tanítványai erre kaptak meghívást, ma is, és különösen ma: érintkezésbe hozni az embert az üdvösséget adó, együttérző Irgalommal. Amikor az emberiség kiáltása – mint Bartimeusé – felerősödik, nincs más válasz, mint az, hogy magunkévá tegyük Jézus szavait, de főképpen, hogy utánozzuk az ő szívét. A nyomor és a konfliktus helyzetei Isten számára az irgalom alkalmaivá válnak. Ma az irgalom korát éljük!


Vannak azonban kísértések, amelyek fenyegetik azt, aki Jézust követi. Az evangélium legalább kettőre rámutat. A tanítványok közül senki sem áll meg úgy, ahogyan Jézus. Továbbhaladnak, mennek tovább, mintha mi sem történt volna. Ha Bartimeus vak, akkor ők süketek: az ő problémája nem az ő problémájuk. Ez a veszély fenyegethet minket: látva az állandó problémákat jobb továbbmenni, nem szabad zavartatni magunkat. Ily módon – a tanítványokhoz hasonlóan – Jézussal vagyunk, de nem úgy gondolkodunk, mint Jézus. Az ő csoportjában vagyunk, de bezárul a szívünk, elvész belőlünk a csodálkozás, a hála és a lelkesedés, az a veszély fenyeget minket, hogy a „kegyelem rutinos ismerőivé” válunk. Beszélhetünk őróla és dolgozhatunk őérte úgy is, hogy közben távol vagyunk az ő szívétől, amely nyitott minden sérült ember felé. Ez a kísértés a „délibáb lelkisége”: járhatunk az emberiség pusztaságain keresztül anélkül, hogy azt látnánk, ami ténylegesen van, helyette pedig csak azt látjuk, amit látni akarunk; világképeket fabrikálhatunk magunknak, de nem fogadjuk el azt, amit az Úr a szemünk elé állít. Az a hit, amely nem képes belegyökerezni az emberek életébe, terméketlen marad; ahelyett, hogy oázist biztosítana, újabb sivatagokat teremt.

A második kísértés az, hogy „táblázatba foglalt hit” vezessen minket. Együtt járhatunk Isten népével, de már megvan a magunk haladási naplója, amely mindent tartalmaz: tudjuk, hova akarunk menni és ehhez mennyi időre van szükségünk; mindenkinek tiszteletben kell tartania a mi ritmusunkat, és ami ehhez nem passzol, az zavaró tényező. Az a veszély fenyeget minket, hogy olyanok leszünk, mint azok az emberek („többen”, „sokan”) az evangéliumban, akik elveszítik türelmüket és szemrehányást tesznek Bartimeusnak. Nem sokkal korábban a gyerekeknek is szemrehányást tettek (Mk 10,13), most pedig a kolduló vaknak is: aki kellemetlen számunkra vagy nem üti meg a mi mércénket, az kirekesztendő. Jézus ezzel szemben befogadni akar, főképp azt, aki peremre szorított és kiált hozzá. Ezeknek az embereknek – mint Bartimeusnak – van hite, mert az üdvösségre szorultság tudata a legjobb módja annak, hogy valaki Jézussal találkozzon.


És végül Bartimeus Jézus mellé szegődik, követi őt az úton (vö. Mk 10,52). Nemcsak visszanyeri látását, hanem csatlakozik a Jézussal együtt járók közösségéhez. Kedves szinódusi testvéreim, mi együtt jártunk. Köszönetet mondok nektek a közös útért, amelyet megtettünk szemünket az Úrra és testvéreinkre szegezve, azokat az utakat keresve, amelyeket az Úr korunknak mutat, hogy hirdethessük a család szeretetmisztériumát. Folytassuk az utat, amelyet az Úr kíván tőlünk. Kérjünk tőle gyógyult és megmentett tekintetet, amely képes fényt árasztani, mert emlékezik az őt megvilágosító ragyogásra. Ne engedjük, hogy elhomályosítsa látásunkat a pesszimizmus és a bűn, keressük és lássuk meg Isten dicsőségét, amely az élő emberen ragyog fel.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-isten-kitartoan-szeret-es-vigasztal-minket-ez-remenyunk-alapja
Ferenc pápa: Isten kitartóan szeret és vigasztal minket – ez reményünk alapja!

Március 22-én a szentatya a keresztény remény azon vonását hangsúlyozta, hogy erőnket, kitartásunkat, vigasztalásunkat nem magunknak köszönhetjük, hanem az Úrnak, és ő a belőle szüntelenül áradó jóság csatornájává tud tenni minket. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

2017. március 22. szerda
erdo-peter-tartott-eloadast-az-europai-maria-radiok-talalkozojan
Erdő Péter tartott előadást az európai Mária Rádiók találkozóján

A jelenleg hetvenegy országban működő Mária Rádiók háromévente tartanak világtalálkozót, évente pedig regionálisat. Utóbbinak ebben az esztendőben március 21. és 23. között Magyarország volt a házigazdája Esztergomban, a Szent Adalbert Központban.

2017. március 22. szerda