Ferenc pápa: Törekedjünk az adorációs imára!

2018. február 5. hétfő 18:21

Haladjunk előre a felfelé vezető úton az adorációs ima felé, szívünkben a kiválasztottság és a szövetség emlékezetével – ezzel a felhívással fordult február 5-én, hétfőn reggel a pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a hívekhez, akik között számos újonnan kinevezett plébános is jelen volt.


Homíliájában a Szentatya gondolatait az első olvasmányhoz, a Királyok könyvéből való szakaszhoz (1Kir 8,1–7.9–13) fűzte. Ebben Salamon király összegyűjti a népet, hogy felvigyék az Úr szövetségének ládáját a jeruzsálemi templomba.

Egy felfelé vezető útról van szó, amely más, mint egy síkságon áthaladó út: nem mindig könnyű haladni rajta. Az út során a nép magában hordozta történetét, „a kiválasztottság emlékezetét” – mutatott rá Ferenc pápa. – Két csupasz kőtáblát vittek magukkal, úgy, ahogy Istentől kapták őket, nem úgy, ahogy az írástudók később barokkossá tették számos előírással. A csupasz szövetség ebből áll: „Én szeretlek téged, te szeretsz engem.” Az első parancsolat: „Szeresd Istenedet”, a második parancsolat: „Szeresd felebarátodat”. A szövetség ládájában nem volt más, mint két kőtábla.

Bevitték tehát a szentélybe az Úr szövetségének ládáját, majd amint kiléptek a papok a szentélyből, a felhő, az Úr dicsősége betöltötte a templomot. Ekkor a nép imádásba kezdett: a felfelé vezető úton, csöndben hozott áldozatok után most a nép belépett az adoráció alázatosságába – hangsúlyozta a pápa.

Hozzátette: Sokszor gondolok arra, hogy nem tanítjuk meg híveinknek az adorációt. Megtanítjuk őket imádkozni, énekelni, Istent dicsőíteni, de nem imádni. Az adorációs ima kiüresít, és mégsem üresít ki, mert az adoráció közben érzett megsemmisülés nemes és magasztos lelkülettel tölt el.

A Szentatya kihasználta az alkalmat, hogy a szentmisén sok, a közelmúltban kinevezett plébános vett részt, és így buzdította őket: Tanítsátok meg a népnek, hogy csöndben imádja Istent! Csak akkor juthatunk az égbe, ha magunkkal visszük a kiválasztottság emlékezetét, ha szívünkben hordozzuk az ígéretet, amely arra késztet bennünket, hogy haladjunk előre, és ha kezünkben és szívünkben őrizzük a szövetséget. Mindig haladjunk előre. Ez nem egy könnyű út, mert felfelé vezet, de az adorációhoz juttat el bennünket.

Isten dicsőségét látva a szavak szertefoszlanak, nem tudunk mit mondani – jegyezte meg Ferenc pápa. – Mint ahogy a liturgia emlékeztet rá, Salamon csak ezeket a szavakat tudja kiejteni: „Hallgasd meg [szolgád imáját és könyörgését – a szerk.], és bocsáss meg neki.” A pápa arra szólította a jelenlévőket, hogy csöndben végezzenek adorációt, magukban hordozva az egész történetet, és ezt kérjék: „Hallgass meg, és bocsáss meg.”

Jót tesz nekünk ma, ha egy kis időt szánunk az imára, előrehaladásunk emlékezetével, a kapott kegyelmek emlékezetével, a kiválasztottság, az ígéret, a szövetség emlékezetével, ha arra törekszünk, hogy felfelé menjünk, az adoráció felé, és adoráció közben nagy alázattal csak ezt a kis imát mondjuk: „Hallgass meg, és bocsáss meg” – zárta hétfő reggeli homíliáját a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
konyv-jelent-meg-marianosztrai-palos-kolostorrol
Könyv jelent meg a márianosztrai pálos kolostorról

A budapesti Központi Papnevelő Intézet dísztermében mutatták be december 17-én a márianosztrai pálos kolostor történetét ismertető, „A fényes kolostor” című kötetet, mely az Ecclesia Szövetkezet gondozásában jelent meg. Az eseményen jelen volt Beer Miklós váci megyéspüspök.

2018. december 18. kedd
ader-janos-adventi-ebeden-fogadta-magyarorszagi-tortenelmi-egyhazak-vezetoit-92892
Áder János adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit

Áder János köztársasági elnök december 18-án, kedden a hagyományoknak megfelelően adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit. Az ünnepségen Erdő Péter bíboros, prímás mondott asztali áldást.

2018. december 18. kedd
Adventi kalendárium – 2018. december 19.

Adventi kalendárium – 2018. december 19.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

Mai evangélium – 2018. december 19.

Mai evangélium – 2018. december 19.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 1,5–25

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle