Ferenc pápa új vezetőket nevezett ki a Szentszék kommunikációs hivatalába

2018. december 18. kedd, 13:58

December 18-án Ferenc pápa Andrea Torniellit nevezte ki a kommunikációért felelős vatikáni dikasztérium kiadójának igazgatójává, Andrea Monda pedig a L’Osservatore Romano újság irányítását veszi át.

Andrea Tornielli 1964. március 19-én született Chioggiában. A klasszikus líceum elvégzése után a padovai egyetemen tanult, ahol görög nyelvtörténetből diplomázott. 1992-től 1996-ig a 30 Giorni havi folyóirat szerkesztője volt. 1996-tól 2011-ig az Il Giornale napilapnál dolgozott. 2011 áprilisában átment a La Stampa napilaphoz, ahol a Vatican Insider weboldal vezető szerkesztője volt [a Magyar Kurír több írását is közreadta fordításban – a szerk.]. Rómában és Milánóban él, házas, három gyermek édesapja.

Ferenc pápa a L’Osservatore Romano emeritus (kiérdemesült) igazgatója címet adományozta Giovanni Maria Vian úrnak, és az újság felelős szerkesztőjének Andrea Mondát nevezte ki.

Andrea Monda író és esszéíró, 1966. március 22-én Rómában született. Házas, egy gyermeke van. Jogi diplomát a római La Sapienza Egyetemen, vallástudományi diplomát a római Pápai Gergely Egyetemen szerzett. Néhány évig egy bankintézet megbízásából Róma városának adóhivatalában dolgozott. 2000-től hittanár, körülbelül tíz éve szemináriumokat vezet a Pápai Lateráni Egyetemen és a Gergely Egyetemen a kereszténység és irodalom témakörben. Tagja az olasz újságírók szövetségének (a „pubblicisti” kategóriában).

Együttműködik több újság, köztük az Avvenire kulturális rovatával. Recenziókat ír a jezsuiták La Civiltà Cattolica című folyóirata számára. Kulturális foglalkozásokat és programokat szervez, több könyv szerzője.

Forrás: Bollettino Sala Stampa della Santa Sede

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
zarandokvonat-indul-csiksomlyoi-papai-misere
Zarándokvonat indul a csíksomlyói pápai misére

A Misszió Tours Utazási Iroda május 31-én buszokat és zarándokvonatot is indít Csíksomlyóra, a pápai szentmisére. A részletekről Budai László ügyvezetővel beszélgettünk.

18:15
bator-botond-hargitafurdoi-palos-szerzetes-csiksomlyoi-papalatogatas-sok-meglepetest-okozhat
Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetes: A csíksomlyói pápalátogatás sok meglepetést tartogat

Ferenc pápa romániai apostoli útján június 1-jén szabadtéri szentmisét mutat be a csíksomlyói Mária-kegyhelyen. A pápalátogatásról Bátor Botond pálos szerzetest, volt tartományfőnököt, hargitafürdői elöljáró-plébánost kérdeztük.

12:20