Ferenc pápa üzenetet küldött az argentínai nemzetközi kateketikai szimpózium résztvevőinek

Ferenc pápa – 2017. július 14., péntek | 13:39

„Boldogok, akik hisznek” – e témában szerveztek kateketikai szimpóziumot Buenos Airesben, a Pápai Katolikus Egyetem teológiai karán július 12. és 14. között. A Szentatya üzenetet küldött a nemzetközi összejövetel résztvevőinek.

„Amikor betegeket látogatunk, amikor enni adunk a szegényeknek – ez már prédikálás”, mondta egyik követőjének Assisi Szent Ferenc. E tanításra hivatkozva a következőket hangsúlyozza üzenetében a pápa: a katekézis nem munka, hanem küldetés. „Katekétának lenni hivatás az Egyház szolgálatában; az Úr ajándéka, amely megváltoztatja az életet. Mindennek középpontjában a kérügma, vagyis az Úr halálának és feltámadásának hirdetése áll – ez a keresztény élet középpontja.”

A katekéta Krisztustól indul el, és Krisztussal halad: félreteszi saját eszméit, ízlését annak tekintete sugárzásában, aki lángra lobbantotta szívét. E hivatás életünk középpontja; arra késztet bennünket, hogy kilépjünk önmagunkból, saját középpontunkból, hogy közelebb legyünk másokhoz – szerepel a pápai üzenetben. A katekézis lényegéről szólva a Szentatya összefoglalja a Krisztus iránti szeretet dinamizmusát: összpontosítás, hogy találkozzunk Krisztussal, majd megnyílás szeretetből, hogy Jézusról, az Ő tanításáról és életéről tanúskodjuk másoknak.

A katekéta tevékenysége – írja Ferenc pápa – kreatív, teremtő; keresi az alkalmas módszereket és eszközöket Krisztus hirdetésére. Azt kell hirdetni, hogy milyen szép hinni Jézusban, mert ő „az igazság és az élet”, megváltoztatja életünket, és örömmel, vidámsággal tölti el. Mindig készen kell állnunk, mert Jézus ott vár bennünket a jelenkor emberében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír