Ferenc pápa videóüzenetet küldött a Pápai Missziós Művek közgyűlésére

Ferenc pápa – 2018. május 30., szerda | 15:56

Május 28. és június 2. között tartja nagygyűlését a Vatikánban a Pápai Missziós Művek szervezete az evangelizálás és a fiatalok, illetve a digitális világ összefüggésében.

A Pápai Missziós Művek kevéssé ismert, de annál fontosabb az Egyház küldetésének betöltésében – kezdi videóüzenetét a pápa. – Az evangéliumot hirdető és arról tanúságot tevő helyi egyházak egymás közti kölcsönös megsegítése kezdetektől fogva az egyetemes Egyház jele volt. A misszió ugyanis, melyet a feltámadt Úr szelleme lelkesít, kitágítja a hit és a szeretet terét egészen a föld végső határáig.

A 19. században a Missziós Művek megalapítása új lendületet adott Krisztus hirdetésének. Célkitűzése az volt, hogy imádkozzanak és konkrétan cselekedjenek az új területek evangelizálásáért. XI. Piusz pápai rangra emelte a Missziós Műveket. Ezzel kívánta aláhúzni, hogy Péter utóda szívén viseli az Egyház küldetését valamennyi nép iránt.

Ez ma sem változott! A Pápai Missziós Művek továbbra is folytatja kétszáz éve megkezdett fontos szolgálatát. Százhúsz országban van jelen, ahol a nemzeti igazgatók a Szentszék nemzetközi titkársága koordinálásával működnek.

Miért fontos a Pápai Missziós Művek? – teszi föl a kérdést videóüzenetében a pápa, majd így válaszol: Először is azért, mert imádkoznunk kell a férfi és női misszionáriusokért, az Egyház evangelizáló tevékenységéért. Az imádság az első „missziós mű”, amit minden keresztény el tud végezni, és el is kell, hogy végezzen. Egyben a leghatékonyabb is, bár ez nem mérhető.

Az evangelizálás legfőbb mozgatója nem más, mint a Szentlélek, és nekünk az a feladatunk, hogy együttműködjünk vele. Ezen túlmenően pedig a Missziós Művek a pápa nevében garantálja, hogy egyenlőképpen osztja szét a segélyeket, mint ahogy a világ valamennyi részegyháza megkapja a szükséges támogatást az evangelizáláshoz, a szentségekhez, a lelkipásztori munkához, valamint papjai, szemináriumai és hitoktatói számára. Az evangelizálást végző misszionáriusok támogatása elsősorban az imádságon keresztül történik, hogy így biztosítsuk a Szentlélek jelenlétét. Ő az, aki előreviszi az evangelizációt – erősíti meg Ferenc pápa.

Videóüzenete végén arra buzdít mindenkit a Szentatya: működjön együtt közös feladatunkban, az evangélium hirdetésében és a fiatal egyházak támogatásában a Missziós Művek munkáján keresztül. Ezáltal az Egyház minden nép körében továbbra is megnyílik mindenki előtt, és örömmel hirdeti Jézus Krisztus, a világ Üdvözítője jó hírét.

A Pápai Missziós Művek most zajló közgyűlésének résztvevőit június elsején, pénteken délelőtt fogadja audiencián Ferenc pápa. A délután folyamán Fernando Filoni bíboros mutat be számukra koncelebrált szentmisét a Szent Péter-bazilikában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria