Ferenc pápa: Zéró tolerancia a szexuális visszaélésekkel szemben

Ferenc pápa – 2017. szeptember 22., péntek | 11:35

Szeptember 21-én, csütörtökön délelőtt fogadta Ferenc pápa a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága 18 tagját plenáris ülésük alkalmából. Előre elkészített spanyol nyelvű beszédét átadta a jelenlevőknek, és rögtönzött szavakkal fordult hozzájuk.

Kötetlen beszédében a pápa kijelentette, hogy „az Egyház későn ébredt tudatára a papság tagjai részéről kiskorúak ellen elkövetett visszaélések problémájának. Amikor pedig későn ébrednek tudatára a problémának, akkor az eszközök is későn érkeznek meg annak megoldására.” „Hála Istennek, az Úr prófétákat ébresztett az Egyházban, hogy előtérbe kerüljön a probléma és szembe nézzünk vele” – tette hozzá. A Hittani Kongregációnál, amely a visszaélésekkel foglalkozik, számos eset van, amely nem halad előre, ezért többeket igyekeznek alkalmazni a dossziék tanulmányozására. Amennyiben bizonyítékok vannak a visszaélésre, ez elegendő, hogy ne fogadjanak el fellebbezéseket. Nem az ellenszenv miatt, hanem egyszerűen azért, mert a bűntettet elkövető ember beteg: ha megbánja vétkét és megbocsátást nyer, két év múlva visszaesik. Ezért a pápa határozottan kijelentette: „Soha nem fogom aláírni a kegyelmet.”

Az audiencia során el nem mondott, csak szétosztott hivatalos beszédben Ferenc pápa köszönetet mondott a bizottság munkájáért, amelyet az elmúlt három évben végzett. Utalt a Mint egy szerető anya kezdetű motu propriójára, amelyet a bizottság javaslata alapján és az Egyház felelősségének alapelvére hivatkozva tett közzé. A Szentatya megerősítette, hogy az Egyház a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben a zéró tolerancia elvét alkalmazza. Fájdalmát és szégyenkezését fejezte ki az ilyen tettek miatt, ugyanakkor megerősítette a hitet a leggyengébbek iránti misszióban. Megéltük a hívást, amelyről biztosak vagyunk, hogy közvetlenül Urunk Jézus Krisztustól származik. Vállaljuk fel az evangéliumi küldetést minden kiskorú és sérülékeny felnőtt védelmében – olvasható a dokumentumban.

Miután meghallgatta a visszaélések áldozatainak és túlélőinek tanúságtételét, illetve mivel a szexuális visszaélések bűnök és ellentétben állnak Krisztus és az egyház tanításával, Ferenc pápa hangsúlyozta az Egyház elkötelezettségét, hogy a legszigorúbb intézkedéseket alkalmazza az Isten gyermekei ellen erőszakot elkövetőkkel szemben. Bíztató, hogy a püspöki konferenciák és szerzetes elöljárók tanácsért fordulnak a bizottsághoz. Különösen értékes a bizottság együttműködése elsősorban azokkal az egyházakkal, amelyek kevesebb erőforrással rendelkeznek. A célkitűzés az, hogy folytassák az együttműködést a Hittani Kongregációval és a Népek Evangelizálása Kongregációval annak érdekében, hogy ezeket az intézkedéseket meghonosítsák a helyi egyházakban világszerte.

A pápa elégedettségének adott hangot a nevelési programokért, amelyeket Sean O’Malley bíboros és Marie Collins asszony, az egyik alapító tag mutatott be. Ezek olyan erőforrásokat kínálnak, amelyek lehetővé teszik az egyházmegyék, a szerzetesrendek és a katolikus intézmények számára, hogy a leghatékonyabb stratégiákat vegyék át és ültessék gyakorlatba ezen a téren végzett munkájukban.

Írott beszéde végén a pápa bizakodásának és teljes meggyőződésének adott hangot, hogy a bizottság továbbra is olyan hely marad, ahol érdeklődéssel hallgatják meg az áldozatokat és a túlélőket. Ugyanis sokat tanulhatunk tőlük, valamint a bátorságról és a kitartásról szóló személyes történeteikből.

Sean O’Malley bíboros, a Kiskorúak védelmében létrehozott Pápai Bizottság elnöke köszöntő szavaiban elmondta: „A kiskorúak védelme nyilvánvalóan korunk Egyházának egyik legfontosabb feladata. Az Egyház gondoskodása a visszaélések áldozatairól és túlélőiről, valamint családtagjaikról e küldetés elsődleges feladata. Figyelmes meghallgatásukból és a velük való tapasztalatcseréből a bizottság sokat tanult. A bizottság prioritásai között szerepel a megkezdett munka folytatása és a biztosok csoportjának megújítása a világ különböző részeiről származó helyi egyházak képviselőivel.” O’Malley bíboros végül köszönetet mondott a pápának, hogy vezetése ösztönzést és bátorítást jelentett számukra, valamint képessé tette a bizottságot, hogy a rábízott küldetést lelkesen vigye előre.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria