Közzétették a pápa marokkói látogatásának logóját

2019. január 9. szerda, 13:05

Marokkói apostoli útja alkalmával, március 30-án és 31-én Rabat és Casablanca városát keresi fel Ferenc pápa.

A Szentatya elfogadta VI. Mohamed király és Marokkó püspökeinek meghívását, és a muszlim többségű észak-afrikai országba látogat. A Szentszékhez rendelt diplomatákhoz intézett beszédében útját fontos alkalomnak nevezte a vallásközi párbeszéd, valamint a keresztények és muszlimok kölcsönös megismerésének további előmozdítására. A marokkói látogatás lesz Ferenc pápa 26. nemzetközi útja.

Akárcsak az Egyesült Arab Emírségekbe vezető február 3–5. közötti út, a marokkói látogatás is Assisi Szent Ferenc és al-Malik al-Kamil egyiptomi szultán történelmi találkozása 800. évfordulójának esztendejében valósul meg.

A marokkói út logóját közel ötven művész tervei közül választották ki. A logó egy keresztet és egy félholdat ábrázol, a kereszténység és az iszlám hit jelképeit – ez is kiemeli az apostoli vizitáció vallásközi jellegét. Ferenc pápa útja során találkozik a marokkói muszlim vezetőkkel, ahogyan Assisi Szent Ferenc tette 800 évvel ezelőtt. A logó a két ország színeit jelképezi: a piros és a zöld Marokkóé, a sárga és a fehér a Vatikáné. Ferenc pápa neve alatt olvasható az út mottója: „A remény szolgája”, mert a Szentatya Isten szolgáinak szolgája. A jelmondat egyben felidézi az észak-afrikai regionális püspöki konferencia (CERNA) lelkipásztori levelének címét, amelyet a főpásztorok ad limina látogatásukkor adtak át Ferenc pápának 2015-ben. A Szentatyát fogadó ország iránti tiszteletből Marokkó nevét arabul is feltüntették a logóban.

Forrás és illusztráció: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
wallenberg-dijat-kapott-szekely-janos-puspok
Wallenberg-díjat kapott Székely János püspök

Január 16-án, szerdán délután adták át az idei Raoul Wallenberg-díjakat Budapesten, a Goldmark teremben. A kitüntetettek között van Székely János szombathelyi megyéspüspök is.

11:00
ferenc-papa-katekezise-hivjuk-papanak-istent-gyermeki-bizalommal
Ferenc pápa: Hívjuk papának Istent, gyermeki bizalommal!

Január 16-án a Szentatya folytatta a Miatyánknak szentelt katekézissorozatát. Az ima első szava kulcsszerepet játszik: mindig szólíthatjuk Istent atyánknak, apukánknak, s ezzel tudatosíthatjuk, hogy ő mindig velünk van, apai-anyai szeretete sosem szűnik meg.

2019. január 16. szerda