Legyetek irgalmasok! – Ferenc pápa tizenhat papot szentelt a Szent Péter-bazilikában

Ferenc pápa – 2018. április 23., hétfő | 19:58

Ferenc pápa április 22-én, a Jó Pásztor vasárnapján, a hivatások világnapján a Szent Péter-bazilikában pappá szentelt tizenhat diakónust.

A tizenhat diakónus közül tizenegyet szentelt Ferenc pápa saját, római egyházmegyéje számára. A szentelendők közül hatan a Redemptoris Mater missziós egyházmegyei szeminárium növendékei, öten a római Nagyszemináriumban tanulnak, négyen a Tanítványok Családja papnevelde szeminaristái, egyikük pedig a Don Orione Intézet diákja.

Jézus az Újszövetség egyetlen főpapja, és benne minden keresztény papi népe tagja lett – kezdte homíliáját a pápa. – Az Úr mégis azt akarta, hogy az ő papi népéből egyesek különleges közösségi szolgálatot végezzenek az összes többi egyháztag javára. Jézus, aki maga az Atya küldötte, először apostolokat rendelt, aztán püspököket, majd melléjük segítőtársként presbitereket. Érett megfontolás és imádság után most felemelünk benneteket a papi rendbe, hogy Krisztus, a Mester, a Pap, a Pásztor szolgálatában együttműködjetek vele Krisztus teste, az Egyház építésében. Ti az Újszövetség valódi papjaivá váltok, egységben püspökeitekkel mint igehirdetők, illetve a liturgia szolgái.

A Szentatya arra buzdította a szentelés előtt álló diakónusokat, hogy továbbra is lelkesen olvassák a Szentírást, és tanítsák azt Isten népének. Legyen az számukra igazi táplálék, öröm és támasz. Szóval és példával építsék Isten Házát, ami az Egyház. Szolgálatuk által a hívek lelki papsága teljessé válik, mert az – az ő kezük által, az Egyház nevében bemutatott áldozatban az oltáron – Krisztus áldozatával egyesül.

A keresztséggel kapcsoljátok az új híveket Isten népéhez, a bűnbánat szentségével pedig bocsássátok meg a hívők bűneit, Krisztus és az Egyház nevében – kérte Ferenc pápa a szentelendőket. – Kérlek benneteket, ne fáradjatok bele, hogy irgalmasok legyetek! Gondoljatok saját bűneitekre, nyomorúságaitokra, amiket Jézus megbocsát. Legyetek tehát irgalmasok! A szent olajjal kenjétek meg a betegeket, és az egész napot szenteljétek meg az imádságaitokkal!

Végül arra kérte a szentelés előtt állókat a Szentatya, hogy örömmel szolgáljanak, egyes-egyedül azzal a szándékkal, hogy az Úr tetszését keresik, Isten hűséges és szent népe javára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria