Néha imádkozva alszom, kisgyermekként az Isten kezében – Ferenc pápa az olasz tévében

Ferenc pápa – 2017. november 1., szerda | 14:59

Ferenc pápa a nemrég indult „Miatyánk” című olasz tévésorozat második részének előzetesében beszélgetett Marco Pozzával, a fiatal padovai börtönlelkésszel. A műsort november 1-én este adja le a TV 2000 csatorna.

„Amikor imádkozni kezdek, sokszor elalszom és úgy érzem magam, mint egy kisgyermek az Isten kezében. Ezt tette a Gyermek Jézusról nevezett Kis Szent Teréz is, aki azt mondta, hogy tetszik az Istennek, amikor az ember elalszik” – vallja Ferenc pápa a nemrég indult Miatyánk című tévésorozat második részében, amit Marco Pozza vezet a TV 2000 csatornán, s amelyet november elsején este kilenc órakor vetít az olasz tévé.

Marco atya, egy padovai börtön fiatal lelkésze a Miatyánk-sorozat minden adása előtt hat percben beszélget a pápával. Ferenc pápa a mostani műsorban a 131. zsoltárt idézi, mely a gyermeki lelkületről szól: „Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem” (Zsolt 130,2).

A tévéműsor a Szentszék Kommunikációs Titkársága és a TV 2000 közreműködésében született, és kilenc adásban, szerda esténként kerül műsorra. Marco Pozza börtönlelkész a kultúra és a sport neves személyiségeivel beszélget. A tévésorozat bevezetőjeként szolgáló, Ferenc pápával folytatott hatperces beszélgetésekből egy kis könyv is született Miatyánk címmel, mely az olasz Rizzoli és a vatikáni LEV könyvkiadó gondozásában jelenik meg november 23-án.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria