Német evangélikus küldöttséget fogadott Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2018. június 4., hétfő | 19:10

Ferenc pápa június 4-én délelőtt a Vatikánban fogadta a német evangélikus egyház küldöttségét, melyet elkísért a Lutheránus Világszövetség német nemzeti bizottságának egy csoportja is.

A pápa beszédében az imádság és a közös tanúságtétel mellett elsősorban azt emelte ki, hogy az Egyház, az Eucharisztia és az egyházi szolgálat témáiban precíz és körültekintő megfontolásokra van szükség.

Örömmel emlékezett vissza a pápa a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójának megemlékezéseire. Sok évszázad konfliktusai után az utóbbi ötven évben erősödik a felekezetek közötti közösség. Mindez nem pusztán emberi erőfeszítés eredménye, hanem a Szentlélek műveli, főként a testvéri találkozókon keresztül. A pápa Isten segítségét kérte, hogy a jövő felé fordulva legyőzhessük a még létező eltéréseket. „Tovább kell mennünk előre!” – mondta.

A reformációra való emlékezés megerősítette az ökumenikus elkötelezettséget, ami mindinkább szükséglet és óhaj. A Szentlélek iránti nyitottságot kért a pápa, aki majd új szakaszokat nyit meg a közös úton. Az elsődleges hivatásunk azonban az, hogy szeressük egymást. Emellett közös feladat a szükséget szenvedők és üldözöttek nyomorúságának enyhítése, főként azoké, akiket a Jézusban való hitük miatt nyomnak el.

Egymás segítése mellett a közös út további teológiai párbeszédet igényel – mutatott rá Ferenc pápa. Nem maradhatunk e téren sem mozdulatlanok, de nem is rohanhatunk előre az óhajtott cél felé, hanem türelmesen kell együtt haladni, Isten tekintete előtt. Néhány téma – mint az Egyház, az Eucharisztia és az egyházi szolgálat – esetében precíz és körültekintő megfontolásokra van szükség. Ugyanakkor el kell kerülni az elitizmust, és minél több testvérünket el kell hívni erre a közös útra, a Szentlélek vezetésével – fogalmazott Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria