Egy római templom oltárát szentelte föl Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2019. április 8., hétfő | 18:00

Ferenc pápa szentelte fel a megújult San Giulio-plébániatemplom oltárát április 7-én Róma Monteverde városrészében. Ez volt a Szentatya 19. lelkipásztori látogatása, melyet római plébánián tett.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A templom felújítását 2016-ban kezdték meg, miután az épület teteje beomlott. A három évig tartó munkálatok során új oltár is készült, melyet Ferenc pápa szentelt fel április 7-én.

„Három és fél év után végre visszatérünk a templomunkba. Ezt a történelmi pillanatot Ferenc pápa látogatásával ünnepeljük  meg – nyilatkozta Dario Frattini plébános. – Az elmúlt évek próbatételére szükségünk volt; megszilárdította a közösség egységét, és erős kötelékeket teremtett.”

A Vatikán közelében található Monteverde városnegyedben épült templom újjászületése sokak összefogásának köszönhető: a plébánia híveinek és az intézményeknek egyaránt.

Ferenc pápa vasárnapi látogatása során elsőként a közeli idősotthon lakóival találkozott, akik felsorakoztak az út mentén, hogy köszöntsék a Szentatyát, amikor elhalad az épület előtt. A szentmise előtt a pápa különböző plébániai csoportokat keresett fel, köztük az élő betlehemi jelenetet előadó közösséget. Kiemelte, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa már tanulmányozza annak lehetőségét, hogy a jövőben egy napot vagy hetet a betlehemi jászolnak szenteljenek, ezzel is ösztönözve a karácsonyi pásztorjátékok bemutatását kis közösségekben vagy nyilvánosan.

A fiatal házasoknak három megfontolandó kulcsszót ajánlott a Szentatya: „kérem”, „bocsánat”, „köszönöm”. Buzdította őket, hogy ne féljenek a veszekedéstől, de mielőtt a nap véget ér, béküljenek ki. A karitászcsoport tagjait köszöntve Ferenc pápa rámutatott, hogy egy egészséges plébánián jelen van az ima, a tevékeny karitatív szolgálat és a passzív jótékonyság, amit a szeretet, nem pedig a kritika és a pletyka jellemez.


A plébiánia fiataljaival is találkozott a pápa, akik kérdéseket tettek fel neki. Egyikük, Eleonora arról érdeklődött, hogy személyesen adott-e enni a szegényeknek. „Igen, számtalanszor – hangzott a válasz. – Mindannyiunknak mindig ezt kellene tennie. Enni kell adni másoknak, ahogy Isten teszi velünk.” Egy másik tizenéves, Carlotta elmondta, hogy a kamaszok hittancsoportjával az Istenhez fűződő viszonyról elmélkedtek az utóbbi hónapokban, és felmerültek kétségek azzal kapcsolatban, hogy feltétel nélkül hogyan bízhatnak Istenben. A Szentatya hangsúlyozta, hogy a kétségek az élet részét jelentik. Ilyen pillanatokban Jézus hűségében kell bíznunk. Olyan hűség ez, amely sosem okoz csalódást: az Úr előbb-utóbb hallat magáról. Fontos, hogy ne féljünk a kétkedéstől, de jó megosztani kétségeinket másokkal, egyedül ugyanis nem tudjuk feloldani a kétségeket; kell valaki, aki segít – mondta Ferenc pápa.

A találkozó végén két kislány a közeli általános iskola diákjai által készített rajzokkal ajándékozta meg a Szentatyát. Elmondták, hogy az iskolában karitatív kezdeményezés indult: a gyerekek felajánlhatják uzsonnájukat a rászorulóknak.

A köszöntők után Ferenc pápa meggyóntatott három fiatalt és egy édesanyát, majd szentmise keretében felszentelte a plébániatemplom új oltárát. Szentbeszédet nem mondott; csendben imádkozott. Az apostoli hitvallást és a mindenszentek litániáját követően ereklyéket helyeztek el az új oltárban, amit a pápa krizmaolajjal kent meg, majd tömjént gyújtottak, hogy a Krisztust jelképező illat megtöltse a teret. Ezután fehér terítővel takarták le az oltárt, gyertyákat gyújtottak a világban jelen lévő világosság, Jézus jelképeként.

A szertartás végén a plébános köszönetet mondott a Szentatyának a látogatásért: „Imával készültünk az alkalomra; egy templomközösség vagyunk, amely az Úr felé halad.” Ezt követően átadták Ferenc pápának azt az adományt, amelyet a nagyböjti vasárnapokon gyűjtöttek karitatív célokra.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria