Örmény küldöttséget fogadott Ferenc pápa Nareki Szent Gergely szobrának avatása alkalmából

Ferenc pápa – 2018. április 6., péntek | 11:44

Ferenc pápa avatta fel és áldotta meg április 5-én Nareki Szent Gergely bronzszobrát a vatikáni kertekben. Ebből az alkalomból magas szintű örmény állami és egyházi delegáció érkezett a Vatikánba.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szobor makettjét 2016 júniusában, örményországi apostoli útja során mutatták be Ferenc pápának. Felavatása alkalmat adott, hogy jobban elmélyítsék a Szentszék és Örményország, valamint az örmény apostoli egyház és a Katolikus Egyház közötti kapcsolatokat. Ferenc pápa április 5-én délelőtt Szerzs Szargszjant, Örményország elnökét és kíséretét fogadta, majd pedig II. Karekin pátriárka, örmény katholikosz és kísérete, valamint I. Aram, a cilíciai örmény apostoli egyház katholikosza és kísérete járult a pápa elé.

Az örmény elnök a gaianéi templom modelljével ajándékozta meg Ferenc pápát, aki egy 4. századi, a béna meggyógyításáról szóló evangéliumi történetet ábrázoló gipszlenyomatot adott át az államfőnek. A műtárgyon kívül Ferenc pápa az Amoris laetitia, az Evangelii gaudium és a Laudato si’ kezdetű pápai dokumentumok, valamint az idei béke világnapjára írt üzenetének egy példányával is megajándékozta az örmény elnököt.

Mikajel Minaszjan, Örményország szentszéki nagykövete a vatikáni szoboravatásról a Vatikáni Rádiónak elmondta: ez a közelség jele, mivel Nareki Szent Gergely egyházdoktor hidat képez kelet és nyugat között. Az alkotást David Erevantsi művész készítette két példányban. Az egyiket a vatikáni kertekben helyezték el, a másikat az örmény apostoli egyház ecsmiadzini székhelyének kertjeiben.

Nareki Szent Gergelyt Ferenc pápa emelte egyházdoktori méltóságra 2015. április 12-én. A kihirdetés napján a pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában II. Karekin, I. Aram és XIX. Nerszész Péter (Nerses Bedros) örmény katolikus cilíciai pátriárka jelenlétében. A katolikus egyházban február 27-én ünnepeljük liturgikus emléknapját.

Nareki Szent Gergely 945/950–1003 között élt; költő, szerzetes, teológus, filozófus és misztikus volt. Örményország történetében központi szerepet tölt be a keleti keresztény gondolkodás meghatározó erejű alakításáért. Gergely gyermekként lépett be a nareki kolostorba, ahol komoly képzésben részesült. Tanulmányozta a nagy görög és keleti patrisztikai műveket, mindennapi elmélkedéseit spirituális olvasmányokkal gazdagította. Tanulmányai során átdolgozta a hagyományt, amelyet a kereszténység történetének legmagasabb színvonalú költészeti nyelvén valósított meg. Halálakor testét a nareki kolostortemplomban helyezték örök nyugalomra, és sírhelye azonnal zarándokhellyé vált életszentsége és mély spiritualitása miatt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vaticannews.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria