Római szerzetesnővérek várták az imádságot vezető papot – Ferenc pápa érkezett helyette

Ferenc pápa – 2017. március 20., hétfő | 17:24

Egy női szerzetesrend tagjai lelkigyakorlatra gyűltek össze kolostorukban március 14-én délután, amikor megjelent közöttük a szentatya. A hírt nem hozták nyilvánosságra, a kolostor honlapjára csak napokkal később került ki néhány mondat és fénykép a meglepetés-látogatásról.


A Thouret Szent Johanna Antida által alapított Isteni Szeretet Nővérei római anyaházában – a Circus Maximus közelében, a Santa Maria in Cosmedin úton – élőket érte az öröm, hogy közösségükben üdvözölhették a szentatyát. „Március 14-én délután részesültünk abban az örömben, hogy körünkben fogadhattuk Ferenc pápát. Imádkoztunk és beszélgettünk vele. Áldjuk az Urat és köszönetet mondunk neki ezért a végtelen kegyelemért, amelyet az egész kongregációnknak juttatott” – írták a nővérek honlapjukon.


A szentatya egyedül érkezett, csak a sofőr volt vele és az a pap, akinek a nagyböjti elmélkedést kellett volna tartania a nővérek számára. Ferenc pápa elbeszélgetett a szerzetesnővérekkel az életükről, a kérdéseikről. Az Isteni Szeretet Nővérei kongregáció tagjai az egész világon jelen vannak, karizmájuk a szegények szolgálata.

Forrás és fotó: Suoredellacarita.org

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria