Sikeresen zárult a Magyar Kurír adventi nyereményjátéka

Ferenc pápa – 2018. december 19., szerda | 19:19

Sok olvasónk kapcsolódott be adventi nyereményjátékunkba, melynek során a pályázóknak Ferenc pápára vonatkozó kérdésekre kellett válaszolniuk. A Szentatya születésnapján, december 17-én lezárult kvíz résztvevői közül december 18-án sorsoltuk ki a film- és könyvjutalomban részesülő játékosokat.

A harmincnyolc játékos közül kilencen adtak maradéktalanul helyes választ mind a hét kérdésünkre, amelyek a következők voltak:

1. Melyik szentről beszélt első homíliájában, péteri szolgálatának megkezdésekor a vatikáni Szent Péter téren bemutatott első szentmiséjén Ferenc pápa?
Szent Józsefről.

2. Hova vezetett Szentatyánk első külföldi apostoli útja?
Brazíliába, a Rio de Janeiróban rendezett ifjúsági találkozóra.

3. Az irgalmasság rendkívüli szentévében mikor és hol nyitotta meg a pápa először az irgalmasság szent kapuját?
Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában 2015. november 29-én, advent első vasárnapján.

4. Hol ebédel a Szentatya, amikor Rómában tartózkodik?
A Szent Márta-ház menzáján.

5. Nevezzenek meg olyan szent(ek)et, aki(ke)t boldoggá s később szentté is Ferenc pápa avatott!
VI. Pál pápa (Ferenc pápa 2014. október 19-én avatta boldoggá, majd négy évvel később, 2018. október 14-én avatta szentté VI. Pál pápát.)

6. Milyen Mária-ünnepet vezetett be Ferenc pápa?
Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját.

7. Mikor és hova vezet a Szentatya legközelebbi külföldi apostoli útja?
2019. január 23. és 28. között Panamában tesz apostoli látogatást Ferenc pápa, hogy részt vegyen a 32. Ifjúsági Világtalálkozón.

* * *

December 18-án a Magyar Kurír szerkesztőségében – tanúk jelenlétében – kihúztuk azon két nyertes nevét, akiknek postai úton küldjük el Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember című filmjének, valamint a Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában megjelent, Őrzők vagyunk – Szerdai katekézisek 2013–2014 című kötet egy-egy példányát.

Gratulálunk adventi játékunk nyerteseinek: Erdélyi Matildnak (Kiskunmajsa) és Vaday Tamásnak (Vámosszabadi)!

Egy második sorsolást is tartottunk, a következők miatt: a kvíz harmadik kérdésére néhányan azt a választ adták, hogy Ferenc pápa Rómában, a Szent Péter-bazilikában nyitotta meg az irgalmasság szent kapuját 2015. december 8-án. Valójában egy héttel korábban, advent első vasárnapján, november 29-én a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban nyitotta meg az első szent kaput a pápa. Utólag azonban úgy értékeltük, hogy e kérdésünk – minthogy az irgalmasság rendkívüli szent éve valóban december 8-án, a Szent Péter-bazilikában tartott szertartással kezdődött – szándékunk ellenére félrevezető volt, ezért további két nyertest is sorsoltunk az így válaszoló tizennégy játékos közül, akiket az Őrzők vagyunk című könyv egy-egy példányával jutalmazunk.

A „második forduló” nyerteseinek is gratulálunk: Bognár Attila Andrásnak (Bonyhád) és Fülöp Ákos plébánosnak (Budapest)!

Minden résztvevőnek köszönjük, hogy bekapcsolódtak adventi játékunkba. Maradjanak hűséges Olvasóink!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria