Súlyos fogyatékkal élőket látogatott meg Ferenc pápa

2018. június 25. hétfő 15:39

A Szentatya június 24-én este kereste fel Rómában a Velünk és utánunk elnevezésű alapítványt (Fondazione Durante e Dopo di Noi) az intézmény meghívására. A kétórás látogatás során találkozott súlyos fogyatékkal élőkkel, és megismerkedett az alapítvány önállóságra nevelő programjával.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az alapítvány révén több mint kétszázan találkozhattak Ferenc pápával. A Szentatya köszönetet mondott a meghívásért, és családi napnak, ünnepnapnak nevezte a találkozást. Mindenkit arra buzdított, hogy higgyen az álmaiban és az élet szépségében, melyet az Úrral való szeretetközösség jellemez.

A Velünk és utánunk elnevezésű országos alapítványt 1984-ben olasz családok hozták létre azzal a céllal, hogy gondoskodjanak súlyosan sérült gyermekeikről akkor is, ha már ők nem lesznek.

Célja, hogy önállóságra, önellátásra tanítsa a fogyatékkal élőket, arra hogyan, hol és kivel éljenek, amikor már nem lesznek mellettük szüleik vagy családtagjaik. Közel ötvenezer súlyos fogyatékkal élő személy ellátását segítik Olaszországban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
bemutatjuk-vilag-legnagyobb-maria-kegyhelyeit
Bemutatjuk a világ legnagyobb Mária-kegyhelyeit

A nyár az utazások időszaka. Egy alkalommal II. János Pál is buzdított arra, hogy a szünidőben látogassuk meg az Istenszülő kegyhelyeit is. Ezt évente több millió hívő meg is teszi. A német püspöki konferencia hírportálja bemutatta a világ legnagyobb, az Egyház által elismert Mária-kegyhelyeit.

19:56
a-biblia-uzenete-gyertek-ti-is-pihenjetek-egy-kicsit
Gyertek ti is, pihenjetek egy kicsit!

Évközi 16. varárnap – Gondolatok az evangéliumhoz

16:00