„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” – Udvardy György nagypénteki üzenete

Hazai – 2017. április 14., péntek | 15:00

Az alábbiakban Udvardy György pécsi megyéspüspök nagypéntekre szóló üzenetét olvashatják.

Francisco de Zurbarán: Krisztus a kereszten (1627)

Sokakban a veszteségek hatására nemcsak a cél, hanem a lelkesedés és a remény is megkopik, eltűnik. A nagypéntek ünnepe megállítja ezt a gondolatot, hiszen Isten mellénk áll, együtt éli át velünk a veszteség kudarcát.

Mindannyiunk közös tapasztalata az a küzdelem, amely önmagunkban, közösségeinkben, társadalmainkban megjelenik: a jónak és a rossznak a küzdelme, amelyet nagyon sokszor sematikusan élünk meg. Leginkább másokban, mások cselekedeteiben látjuk ezt a küzdelmet, harcot, és amikor a magunk életében fölfedezzük, sokszor önmagunkra gondolunk, és önmagunk szempontjából tekintünk rá. Úgy állítjuk be magunkat mint állandó veszteseket, olyan szerepben, mint akik elveszítettek valamit, mint akiktől elvettek valamit. Sokszor tapasztaljuk, hogy szeretnénk tenni a jót, szeretnénk értékes dolgot létrehozni, de mintha nem az születne meg belőle, mintha elveszne. És mintha nemcsak az eredmény, a cél tűnne el, hanem nagyon sok esetben ezen kudarc és tapasztalat alapján mintha a lelkesedés is megkopna. Mintha a remény tűnne el ilyenkor, hogy nem érdemes tenni a jót, hiszen az csak keveseknek sikerül.

A mai ünnep megállít bennünket. Egy tökéletesen új logikát tár elénk. Még nem értjük teljesen, csak azt látjuk, hogy Isten az ő Fiában teljesen másképp közelít hozzánk. Úgy közelít hozzánk, mint akik vesztesek vagyunk, de azért, hogy elnyerjük az életet. Úgy közelít, hogy vállalja a mi veszteségeinket, a betegséget, a kudarcot, a megaláztatást, a magányt, az elveszettnek tűnt múltat és reményeket, mellénk áll és mellettünk éli  végig az elveszítésnek a kudarcát. Nagypéntek erről beszél: van-e e értelme annak, hogy maga az Élet odaálljon az elveszített mellé? Mi jó születhet ebből?

Figyelmeztet bennünket a kereszten függő Jézus, aki mindent odaad, azért, mert helyre akarja állítani az Atya és a közöttünk lévő bizalmat. Az Atya bízik bennünk, újra az élettel akar megajándékozni bennünket, csak ezt mi már sokszor el sem hisszük. A kereszten függő Isten Fia hatalmas felkiáltó jel: „Ember, állj meg, nézd meg!” Az életnek a logikája, hogy aki szeret, az mindent odaad. Nem azért, mert jó üzletet akar csinálni, hanem azért, mert az Atyát akarja szeretni. Nekünk ez minden. Mert ebben a veszteségben, látszólagos kudarcban mégis csak ott van a bizalomnak a reménye: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” 

Ettől azonban nem vállnak könnyebbekké mindennapi küzdelmeink, de mégis óriási erőt kapunk, mivel kinyílik számunkra a hit útján az életnek a lehetősége. A kereszt számunkra nem botrány, nem veszteség, nem oktalanság, hanem Isten ereje és bölcsessége.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria