Az egész emberben gondolkodunk – Rendkívüli tanévzárót tartottak a Pécsi Egyházmegye iskolái

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Felüdítő érzés Máriagyűdre megérkezni. Gyermekkori táborok emlékét idézi fel a sok zöld, a hatalmas fák által vetett árnyékok és a zsivaj, a nevetések, a közösségi együttlét hangjai. A Pécsi Egyházmegye évzáróján járunk, de egy gyerekcentrikus évzárón, amely szinte minden hivatalos szigort nélkülöz. Udvardy Györgyöt, aki a napot megnyitotta, az után kérdezem, hogy a színpadról kedves-vicces versben szólították meg a fiatalok.

– Ez a tanévünk is a másfél éves munkával kidolgozott egyházmegyei közoktatási stratégia, nevelési koncepció jegyében telt már – mondja –, amely minden iskolát, a régieket és az újonnan átvetteket egyaránt az egyházmegye egészébe illeszt, és egyszerre vállalja az elitoktatás és a hátrányban levők felzárkóztatásának feladatát, nem lát a kettő között ellentétet. Nevelési elveinket a keresztény antropológia határozza meg; annak felismerése, hogy az ember nemcsak a feje, az intellektusa. Az egész emberben gondolkodunk, aki egyszerre bűnös és megváltott. A pedagógusainkra ezért mindig nevelőként is gondolunk, és nem kizárólag az oktatói szerepüket hangsúlyozzuk, mint az régen általános volt. Nevelő közeget akarunk az iskoláinkban kialakítani, amelynek a diákok, a tanárok és a szülők egyaránt a részei. De a szülő elsődlegességét valljuk, és az ő bevonását, segítését-erősítését tartjuk a legfontosabb feladatunknak.

A maihoz hasonló programoknak is nagy szerepük van ebben a nevelési koncepcióban. Úgy tapasztalom, hogy a fiatalok észreveszik és értékelik, ha értékeket mutatunk fel nekik, és ha valamiért lelkesedni tudnak, szívesen „odateszik magukat”, vállalnak akár nehéz feladatokat is. Ha azt mondjuk nekik: tornaóra, talán nem örülnek különösebben, de ha játékos és egyben ügyességet kívánó feladatokat megoldására kérjük őket – mint ez ma itt történik –, szívesen, sőt örömmel végzik őket el. Az ötvenórás kötelező közösségi szolgálatot például ennek szellemében a karitatív tevékenységek megszerettetésére igyekszünk felhasználni.

* * *

– Hat állomás lesz, mindegyik kilencperces – kiáltja a játékvezető –, de még épp hogy csak elmondta, már indul is a verseny. – Varázsszőnyegen utaztok, és egyszer csak egy sziklafal felé közeledtek. Ám az a kapu, amelyet a sziklába vágtak, fele olyan széles, mint a szőnyeg. Ezért útközben össze kell hajtanotok, de úgy, hogy közben senki ne essen le!

Egyvalaki hamarosan mégiscsak „leesik” a tíz fiatal közül, a többiek ezért ekkortól a ponyván állva óvatosabban ügyeskednek. Amikor továbbindulok, éppen az a feladat, hogy fordítsák meg a „szőnyeget”, szintén repülés közben.

A kegyhely játszóterén vagyunk, amely a kisgyermekes szülők nagy öröme lehet, és általában inkább óvodások mászókázhatnak itt. Ma azonban a felsőbb éveseké a terep – igaz, ők is kicsiket meghazudtoló lelkesedéssel igyekeznek helytállni, győzni. Igazat kell adnom a szervezőknek: az a fiatal, aki ilyen Te Deumon vesz részt, máskor is jönni akar majd, és nem unalmas ácsorgásra, véget nem érő szónoklatokra fog emlékezni.

A következő állomás feladata: egy labdát kell megszerezni, de csak a földön fekvő játszótársakon átsétálva lehet eljutni érte a „túlpartra”, mintha szakadék felett, kötélen kellene egyensúlyozni. Egy újabb csoport fára erősített kötelekbe kapaszkodva próbál minél jobb mászóidőt teljesíteni. A narancssárga szakaszon egymásba kell kapaszkodni: ez a nehezebb, mert csak akkor sikerülhet, ha összehangolják a mozdulataikat. Valamivel odébb hosszú kötelet pörgetnek, és át kell futni alatta. Minden alkalommal egyre többen és többen próbálkoznak, de csak akkor szereznek pontot, ha senkihez sem ér hozzá.

A közeli tisztáson habrudak állnak nagy halomban egymásra dobálva, ide még nem érkezett meg a csoport. „Dobálni kell őket, egyensúlyozni velük, és mindig nagyon figyelni a melletted állóra, hogy el tudja kapni” – mondja a játékvezető lány.

Pár méterrel odébb, mint a cinkék a dróton, nyolc-tíz fiatal ül egy alacsony kőfalon, ugrásra készen. „Mocsárjárás” ugyanis a feladat: filclapokat helyeztek a fűre: ezek a cölöpök. Ha nem sikerül cölöpről cölöpre lépkedned, elsüllyedsz.

* * *

– Tizenegy intézményünkből, Baranya és Tolna megyéből: Komlóról, Mohácsról, Paksról, Siklósról, Szekszárdról, Tamásiból és Tolnáról négyszázötven gyerek és ötven pedagógus érkezett ma ide: hetedik, nyolcadik és kilencedik osztályosok – tudom meg Tóth Lászlótól, az egyházmegye közoktatási irodájának vezetőjétől. – A második olyan alkalom ez, amelynek során az ünneplést a játékkal kapcsoljuk össze. Múlt évben egyéni kutatás volt a feladat, idén a csapatmunkára helyezzük a hangsúlyt. A közösségi szellem erősítésére törekszünk. Öt helyszínen kell helytállni: köteleken mászva, ügyességi játékokban, sportvetélkedőben, egy Mária-kép festésébe bekapcsolódva, a helyi természeti és kulturális kincsek felfedezésére indulva, valamint activityben.

Szándékunk a kegyhely megszerettetése is: hogy ne olyan helyként gondoljanak rá a fiatalok, ahol „csak” imádkozni lehet, hanem egész itthon érezzék magukat Máriagyűdön, kedves emlékeket kapcsoljanak hozzá, és szívesen visszatérjenek ide.

A püspökünk fontosnak tartja, hogy a fiatalok pasztorációjában egyre nagyobb szerepet kapjanak az ilyen, a protokollon túlmenő programok, amelyeken ő is jelen van, és a megszokottnál kötetlenebb formában lehet jelen a diákok és tanáraik körében. Az élménypedagógia hívei vagyunk. Versenyt rendezünk, de itt valójában mindenki győz. Minden diák számára ajándékkal készültünk. A célunk az, hogy igazán vidám, izgalmas és tartalmas nap házigazdái legyünk. A hitoktatási, a közoktatási és a pasztorális iroda minden munkatársa ennek érdekében dolgozott az utóbbi hetekben.

* * *

– Fontos, hogy Jézus jelen legyen az iskoláinkban, és mi magunk: diákok, tanárok, szülők vagyunk azok, akik lehetővé tehetik, hogy megjelenhessen – mondja Dohány Zoltán siklósi plébános, a helyi katolikus iskola püspöki megbízottja homíliájában. – Az evangélium tanítása az, hogy kerekedjünk önmagunk fölé, éljünk másokért. „Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal” – mint János első levelében olvassuk. Tegyünk így a szünidőben is! Jelenjen meg Jézus mindig ott is, amerre a nyáron éppen járunk.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír