„Feladatom, hogy Krisztusról tegyek tanúságot” – Ezüstjubileumát ünnepelte Bosák Nándor püspök

Hazai – 2018. június 1., péntek | 16:33

Hálaadó szentmisét mutatott be Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök május 31-én a debreceni Szent Anna-székesegyházban, püspökké való kinevezésének 25. évfordulóján, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének a jelenlétében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A hálaadó püspöki ezüstmisén részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Fekete Károly református püspök; a testvéregyházak meghívott lelkészei, debrecen-nyíregyházi egyházmegyés lelkipásztorok, az egyházmegye intézményeinek vezetői, diákjai, valamint a hívek.

II. János Pál pápa a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapításával egyidejűleg, 1993. május 31-én püspökké nevezte ki Bosák Nándort, az Egri Hittudományi Főiskola rektorát. A püspökszentelést 1993. június 15-én tartották a székesegyházi rangra emelkedett debreceni Szent Anna-templomban.

A szentmise elején Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte az ünnepeltet mint a II. János Pál pápa által újonnan alapított egyházmegye első püspökét. Palánki Ferenc a Törd meg az éhezőknek... című, Bosák Nándor életútjáról szóló portréfilmre utalt, amelyet az ünnepi héten is bemutattak a debreceni Apolló moziban. A filmben újra és újra visszatér ez a mondat: „Az élete során az Istentől kapott feladatot teljesítette.”

„Mi is újra meg újra feladatokat kapunk, vagyis küldetést, ami bennünket is felemel, ha azt szívvel-lélekkel teljesíteni tudjuk. Hálát adunk Nándor püspök atya ezüstjubileumáért, példájáért, szolgálatáért; megköszönjük, hogy a feladatát, amit Isten rábízott – hogy építse fel az egyházmegyét –, megtette és teljesítette olyannyira, hogy nekem, a második püspöknek van mit folytatnom. Most rajtunk áll, hogy teljesítsük a ránk bízott feladatokat. Köszönjük, püspök atya, a szolgálatodat, a példát, a segítségedet, bölcsességedet, szorgalmadat, hűségedet, a létedet; és kérjük a Jóistent, hogy adjon neked számos boldog éven át sok-sok örömet és erőt a további szolgálatodhoz!” – köszötötte elődjét Palánki Ferenc.

Kocsis Fülöp érsek a görögkatolikus metropólia nevében köszöntötte az ünnepelt püspököt, és elmondta: a római, a görögkatolikus és más felekezetek közötti egység, párbeszéd mélyen fakadóan Bosák Nándor püspök idejében indult el, aki nyitott szívvel fogadta a Debrecenben megalapított görögkatolikus püspökséget, ezzel megnyitva egy új párbeszéd lehetőségét. Kocsis Fülöp hangsúlyozta, Bosák Nándort az alázatos vezetésben és termékeny nyitottságban is szeretné követni.

Fekete Károly református püspök kiemelte, hogy a debreceni és tiszántúli reformátusok testvérként ismerték meg Bosák Nándort. Püspöki jelmondatának – „Törd meg az éhezőknek kenyeredet”– van harmadik tagmondata is, amely így hangzik: „Ne zárkózz el a te testvéred elől!” Ez a vezérige tapasztalható volt a katolikus főpásztor szolgálatában – mondta a református püspök; majd megköszönte, hogy együtt szolgáltak a városban éveken keresztül, és hozzátette: „Úgy marad meg az emlékezetemben, mint igehirdető püspök, akinek szavai nem vesztek el nyomtalanul, mert a lelkekben a magvetés szárba szökkent.”

Homíliájában Bosák Nándor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjére tekintve kiemelte: a hálaadó szentmisét a kereszt árnyékában tartjuk, ami a figyelmünket a nagy eseményre irányítja, hogy az ne csak külső ünneplés legyen, hanem előkészítse a lelkünket annak megélésére, amit az Eucharisztiában kaptunk. A monumentális, gazdag, szemet gyönyörködtető ötvösmunka arra szólít bennünket, hogy azt a Krisztust kövessük, aki a keresztfán szerzett nekünk életet és üdvösséget. A kereszt szimbóluma alkalmat ad arra, hogy a papok is átgondolják életüket, amire most ez a jubileumi szentmise is irányul.

Bosák Nándor püspök a papi szolgálat lényegét is kiemelte prédikációjában: „Most feltesszük a kérdést, mit jelen a papság, mi a pap feladta. Szolgálatának lényegét a kereszt szimbólumából értjük meg, ami mindig a lényeget fejezi ki, azt, hogy Krisztus megváltotta végtelen szeretetében az embert. Minden pap élete ezt szolgálja. Feladatot kap, hogy a világban az emberek között Krisztust képviselje, az Ő ügyét hordozza, tanúságot tegyen róla és készítse elő, hogy az emberek eljussanak az üdvösségre, amit Jézus szerzett a kereszten.”

Bosák Nándor püspök hatvan éve kezdte meg teológiai tanulmányait, 55 éve szentelték pappá Egerben, és 25 éve annak, hogy Szent II. János Pál püspökké nevezte ki őt. A nyugalmazott főpásztor így fogalmazott: „A hosszú évek alatt úgy hordozott az élet egyik helyről a másikra, mint ahogyan ezt a keresztet is viszik egyik templomból a másikba, hogy Krisztusról tegyek tanúságot és szolgáljam embertársaimat. Mert a papi szolgálatnak ez a feladata, értelme, magja. Éppen ezért, amikor visszatekintek, a hálaadásom alapja az, hogy arra gondolok, ami megvalósult, mert a papság lényege szerint Krisztust kell hordozni, hogy üzenete eljusson az emberekhez. A papi élet, az egyházi rend az Egyház egyik szentsége, vagyis nemcsak egy külső feladat, hanem szentségi jel, amit Krisztus rendelt azért, hogy a jeleken keresztül az Isten gyógyító, megbocsátó és szeretetre alkalmassá tevő találkozás lehetőségét hozza létre az emberekkel. A szentségek tehát az Istennel való találkozásnak a lehetőségei.”

A nyugalmazott püspök a II. vatikáni zsinat Lumen Gentium dokumentumát idézte, amely így határozza meg a püspök feladatát: „A püspök, akit a családatya küldött háza népe kormányzására, tartsa szem előtt a jó pásztor példáját, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja a juhokért.” A papi szolgálat feladata a Krisztus-képviselet, de a dokumentum még hozzáteszi: „Az emberek közül vétetvén, és körülvéve gyöngeséggel, megértő és könyörületes tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt.” Éppen ezért az emberi tényezőket, embervoltunkat kell odaajándékozni Isten szolgálatára. A zsinati dokumentum azt is megfogalmazza, hogy: „Alárendeltjeit, akiket mint igazi fiait támogat és a serény együttműködésre buzdít, hallgassa meg. Mivel lelkükről számot kell adnia Istennek, imádsággal, igehirdetéssel és a szeretet sokféle megnyilatkozásával viseljen gondot rájuk, sőt azokra is, akik nem az egy nyájból valók; tudnia kell, hogy ezeket is reá bízta az Úr.”

„Amikor tehát visszatekint az ember az életére, és hálát ad a bejárt útért, annak a legfontosabb értéke az, amit a lelkekben elért a szolgálata által, amikor sikerült igazi találkozást létrehozni, ajándékot adni az embereknek, és ráirányítani őket Isten dolgaira. Mert a papi élet igazi gyümölcse mindig abban van, ami a lelkekben megfogalmazódik. A szentmisében, hálaadásomban odateszem az oltárra mindazokat, akikkel szolgálatom során találkoztam, akikkel az élet összehozott, és akiket sikerült közelebb vinni Istenhez. A többit, a mulasztásokat Isten irgalmas szeretetére bízom. Hálaadásomkor valójában átélem, hogy az Isten – bár gyarló, de – eszköze lehettem. Ez az életemnek igazi értelme és értéke” — fejezte be prédikációját Bosák Nándor nyugalmazott püspök. 

A szentmise zenei szolgálatát a Szent Anna-székesegyház Szent László kórusa végezte. 

Az ünnepi hálaadó szentmise után Palánki Ferenc megyéspüspök kötetlen beszélgetésre invitálta a meghívott vendégeket, paptársakat.

Bosák Nándor 1939. december 28-án született Taksonyfalván. Egerben szentelték pappá 1963. június 13-án. 1963-ban Sajószentpéteren, 1963–65-ben Sirokon, 1965 és 1968 között Verpeléten, 1968-tól 1970-ig Miskolc-Mindszenten volt káplán. 1970 és 1974 között Mezőkövesden szolgált hittanárként, majd 1974-től 1977-ig újra káplánként Eger-Belvárosban. 1977 és 1993 között spirituális és teológiai tanár volt az egri szemináriumban, 1977-től 1993-ig érseki tanácsos, 1980-tól szemináriumi rektor.

II. János Pál pápa 1993. május 31-én nevezte ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökévé. Püspökké szentelése és beiktatása Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban volt, 1993. június 15-én. 2000-től 2005-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke volt. 2015. november 14. óta nyugállományban van.

Jelmondata: Frange esurientibus panem tuum – Törd meg az éhezőknek kenyeredet!

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria