„Ilyeneké a mennyek országa” – Gyerekek ünnepe Újpesten

Hazai – 2017. október 27., péntek | 16:08

Tizenöt éve alapították az újpesti katolikus óvodát – október 26-án ennek ünneplésére gyűltek össze kicsinyek és nagyok. Snell György esztergom-budapesti segédpüspök pedig ügyelt arra, hogy kellően gyermekbarát, mégis gondolatébresztő prédikációt mondjon.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda dísztermében gyülekezünk. A helyszínválasztás oka az, hogy a korábban önálló Szent Anna-óvodát és a Szent János apostol iskolát 2016-ban összevonták. Odaát, a közeli óvoda épületében hely sem igen lenne ünnepelni – ezt másfél órával később magunk is megtapasztaljuk majd. Ám a nagy ünneplésre még az iskola díszterme is kicsi, pedig minden szülő és minden gyerek biztosan nincsen itt. Sűrűn vagyunk, a többség gyermeküket ölükben tartó anyukákból áll; a gyerekek némelyike időnként kiszabadul „a fogságból”, és felfedezőútra indul. Másokat éppen anyukájuk viszi sétálni a széksorok mentén. Nagy az alapzaj; úgy tűnik, a legkisebbek máris unatkoznak.

Nem sokkal később, Käfer György igazgató köszöntőszavai után gitáros mise kezdődik. Amint elhangzik az „Emeld fel a kezed, és áldjad Őt” kezdetű dal első sora, a gyerekek lelkessé válnak, ehhez ugyanis mutogatni kell. Látszik rajtuk, hogy most hirtelen érintve érzik magukat; kívülről tudják a szöveget, és hogy mikor kell trappolni, tapsolni. Az evangélium az alkalomnak megfelelően az a rész a Máté-evangéliumból, amikor gyerekeket visznek Jézushoz, és ő azt mondja róluk: ilyeneké a mennyek országa. 


Snell György az elmúlt tizenöt évre való utalással kezdi prédikációját. Aki akkor, háromévesen elkezdett óvodába járni, ma nagykorú, mondja – így kis jóindulattal most már az óvodát is tekinthetjük nagykorúnak. Jézus olyat is mond, hogy ha mi, felnőttek nem leszünk olyanok, mint a gyerekek, nem mehetünk be a mennyek országába. Mit jelent ez? Azt, hogy feltétlenül megbízunk az Istenben, ahogyan a gyermekeink bennünk. És hogy úgy helyes, ha rábízzuk a családunkat, gyermekeinket is.

Áldozás után ismét a gyerekek nagy pillanatai következnek: kimehetnek a püspökhöz, aki keresztet rajzolva a homlokukra Isten áldását közvetíti. Hosszú sorokban, hosszan várakoznak; a félénkebbeket anyukájuk kíséri. Aztán Sergőné Egedi Katalin óvodavezető mindenkit az óvodába invitál.

A kertben először a műfüves pályácska mellett várakozunk. A Buzánszky Jenő által 2015-ben alapított Ovisport Alapítvány elnöke, Molnár Andrea elmondja: 249 ilyen pályát létesítettek eddig, ebből 68-at Budapesten. De a Szent János az első fővárosi katolikus egyházi ovi,  amellyel együttműködtek. A püspök megáldja a pályát, majd a kicsinyke aulába vonulunk: az oviscsoportok már javában készülődnek az ünnepi műsorra. Az óvodavezető beszédet mond, amelyben a szeretet mint érzelem és életszentség összefüggéséről, a kettő egységéről szól, amelyre az óvoda törekszik. – Nevelőtestületünk gyökereket és szárnyakat növeszt a gyerekeknek a szülőkkel együttműködve – teszi hozzá.

A műsor több mint bájos: néptáncból vagy az azzal való próbálkozásból, éneklésből, két volt óvodás furulyás produkciójából áll. Nem lehet meghatottság nélkül figyelni a néhol esetlen tánclépéseket, a kicsik nagy-nagy koncentrációját, hogy minden sikerüljön, és azt a jelenetet, amikor az egyik fiú elsírja magát, mert két másik tévedésből nem engedi be a körbe. Egy-két perc is eltelik, míg megvigasztalódik, de közben már hősiesen – bár arcán még könnyekkel – újra táncol. Számomra ő az este legnagyobb hőse.

Pár perccel később elalszik a villany, néhányan sikítozni kezdenek, de mielőtt alaposabban megijedhetnénk, már tolják is be a hatalmas tortát. Akkora, hogy már a kezdet kezdetén világos: nem fogunk bírni vele. Amikor a repetasorban az osztókhoz érek, egykilós darabot akarnak a tányéromba tenni, rimánkodásomra azonban végül kegyesen harmadolják.

Menjünk a folyosóra, mert ott meg az otthon készült sütiket kínálgatják, szólnak az óvó nénik. A kínálat roppant gazdag, a gyerekek boldogan rohangálnak, helytelenkednek. Szülők és csemetéik gomolygásából, nagy vigasságából lépünk ki végül az esti parkba. Olyan érzésünk van, mintha ma nagy hirtelen egyszerre tizenöt év áldásai szálltak volna az újpesti ovisokra.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria