„Kerülj beljebb!” – Missziós évet hirdettek a soproni Szent Imre-plébánián

Hazai – 2019. május 14., kedd | 15:06

Május 11-én Veres András megyéspüspök jelenlétében, a 2020-as eucharisztikus kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt előtt Németh István plébános a méltó felkészülés jegyében missziós évet hirdetett a soproni Szent Imre-templomban a plébániai közösség lelki megújulásáért.

A 2020-ban rendezendő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt több mint egy éve járja a Kárpát-medence különböző plébániáit, hogy a templomokban felállítva egybegyűjtse a híveket, segítsen a kongresszusra való méltó felkészülésben.

A soproni Szent Imre-plébánián május második hétvégéjén fogadták a missziós keresztet. Céljuk az volt, hogy szolgáljanak: szolgálják egymást, azokat, akik eljönnek; leborulnak a kereszt előtt, leteszik a kereszt elé gondjaikat; családjukért, környezetükért, hazájukért fohászkodnak; kérik a magyar szentek és boldogok közbenjárását.

„Lelki elmozdulások nyilván mindannyiunkban indultak. Még az is lehet, hogy megterhelő irányban, hiszen elcsendesedve, Istenre figyelve, önmagunkba tekintve előjönnek vakfoltjaink, gyengeségeink, amiket szemlélve talán egyszerűbb is azt mondani, hogy nem tudunk rajtuk változtatni. Minden bizonnyal azonban a legtöbbünket pozitívan érintett ez a hétvége, sokak lelkébe békesség, erő, remény, az isteni szeretet megtapasztalása költözött. Így a gyengeség is más. Egységben szemlélve önmagunkat rá kell döbbennünk arra, hogy szerethetők vagyunk, hiszen Isten szeret minket” – fogalmazott Németh István plébános.

A szentmisék alkalmával megtelt a templom, az előadásokon az Egyház sokszínűségét tapasztalhatták meg a résztevők. Közösségek jöttek, imádkoztak, énekeltek, Istent dicsőítették, virrasztottak, „töltötték a lelki akkumulátorokat – folytatta a beszámolót a lelkipásztor. – Eljöttek az idei elsőáldozók, elhozták szüleiket, nagyszüleiket is. Körülnéztünk, örültünk egymásnak. Az Oltáriszentség vonz: sokak megállapítása, még többek tapasztalata ez. Összegyűlt a város papsága, szombaton együtt énekeltük a hívekkel a zsolozsmát”.

Németh István a közösség új lelkipásztoraként hirdette meg a plébániai közösség lelki megújulásáért a missziós évet, melynek mottójául egy régi mondást választott: „Kerülj beljebb!” – ami nyitottságot, szíves látást és az elmélyülésben való egyéni és közösségi növekedést egyaránt jelenthet.

Az írást teljes terjedelmében ITT olvashatják.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Szent Imre-plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria