„Kiskántorok” találkoztak Edelényben

Hazai – 2019. január 25., péntek | 9:00

Először szerveztek gyerekeknek kántorképzést a Miskolci Egyházmegyében január 19–20-án az edelényi Szent Gábriel Ifjúsági Centrum és Kollégiumban. A „mini kántorképzőn” huszonöt gyermek vett részt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A részt vevő gyermekeket szakképzett énektanárok és kántorok, Ambrus Annamária, Demkóné Ács Katalin, Juhászné Drabik Tünde és Molnár Áron segítették a liturgikus énekek minél tökéletesebb megszólaltatásában. Igazán motiváló volt a gyerekek számára Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök tevékeny részvétele a képzésen.

Flaskó Attiláné, a kollégium igazgatója elmondta, a liturgikus énekeket szívesen és ügyesen éneklő gyermekek elsősorban Szirmabesenyő, Miskolc és Múcsony térségéből érkeztek. A legfiatalabb résztvevő harmadik osztályos, a legidősebbek nyolcadikosok, ők a hittanórák során vagy az iskolai énekórákon már szereztek némi ismeretet ezekben a dallamokban.

A program témáját Aranyszájú Szent János liturgiájának részei, a tropárok és vízkereszt ünnepének tropárjai alkották. A kétnapos képzésen a gyerekek fölkészültek arra, hogy ők vezessék a vasárnapi Szent Liturgiát az edelényi görögkatolikus templomban. A legfőbb cél az volt, hogy megtapasztalják, milyen jó együtt lenni, közösen énekelve imádkozni.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria