„Küldetésünk van a történelem Urától” – Keresztény–zsidó imaórát tartottak Budapesten

2019. január 27., vasárnap | 20:40

Az ökumenikus imahét nyolcadik napján, január 27-én, vasárnap keresztény–zsidó imaórát tartottak Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A szertartást Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija vezette, a keresztény felekezetek képviselői imával szolgáltak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ökumenikus imahetet lezáró keresztény–zsidó imaórát 2012 óta szervezi a Keresztény–Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz-plébánia. Az idei alkalom elején a hagyományokhoz híven Horváth Zoltán plébános köszöntötte az egyházak vezetőit és a híveket.

Erdő Péter bíboros beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Szent hegyeken vetette meg alapjait,
jobban szereti Sion kapuit az Úr,
mint Jákob többi hajlékát.
Dicsőséges dolgokat mond rólad,
Isten városa!
Ráhábot és Babilont azok között említem,
akik ismernek engem;
íme, Filisztea, Tírusz és Etiópia népe:
mind ott született.
Sionról mondják majd: „Ez is, az is ott született,
és maga a Fölséges erősíti meg.”
Bejegyzi majd az Úr, a népek könyvébe:
„Ezek itt születtek.”
Körtáncban fogják majd énekelni:
„Minden forrásom tebenned fakad.”
(87. zsoltár)


Kedves Testvérek!

A 87. zsoltár szavait mi, keresztények is megrendülten imádkozzuk. Nekünk, papoknak pedig kötelességünk is elmondani ezt a zsoltárt, hiszen újra és újra előkerül az imaórák liturgiájában. Zarándokéneket hallottunk, amelyben a közösség Siont magasztalja, megvallja, hogy Isten ezt a helyet minden más szentélynél jobban kedveli. Azután pedig prófétai szóval hirdeti a Szent Város szerepét a népek békéjében az idők végén. Eszünkbe jutnak Izaiás szavai: „Azon a napon Izrael harmadikként Egyiptom és Asszíria mellett áldás lesz a föld közepén, melyet megáld a seregek Ura e szavakkal: Áldott az én népem, Egyiptom, kezemnek műve, Asszíria és örökségem, Izrael!” (Iz 29,24–25). Így teljesedik be az Ábrahámnak adott ígéret: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3). Minden ember meg fogja ismerni Izrael Istenét, mindenkiről elmondják majd, hogy ő is a Szent Városban született. Anyakönyvet vezet a Mindenható. Oda jegyzi be az egyes népeket, Sionhoz rendeli őket és polgárjogot ad nekik választott népe körében.

Nehéz szöveg ennek a zsoltárnak a záró mondata. Másként őrizte meg az ősi görög és latin fordítás, de még a héberben is különböző értelmezések voltak lehetségesek. Ma azonban a katolikus bibliatudomány alapján az Apostoli Szentszék ugyanúgy értelmezi ezeket a sorokat, mint az Izraelben megjelent híres Torczyner-féle kiadás. Egy nagyszerű vízióról van szó, ahol a népek körtáncot járnak és ujjongva éneklik: „Minden forrásom tebenned fakad”. Hogy mikor kezdődik ez a nagy tánc, hogy mikor adhatják át magukat egyetlen kitörő örömnek a népek igazai és a választott nép tagjai, erre a kereszténység sejtelmes, de határozott választ ad. Jézusban, Dávid fiában, Jézusban már meglátja azt a személyt, akin keresztül Isten kegyelmének éltető vize kiárad, de a teljes, dicsőséges megvalósulást a nagy és nyilvánvaló napra, az idők végére várja, amikor a Szent Város, Jeruzsálem Istentől száll alá drágakőhöz hasonló ragyogással (Jel 21,10; vö. Iz 52,1). Erről a városról a Jelenések könyvének nagyszerű látomása azt vallja, hogy 12 kapuja lesz, a kapukra pedig Izrael 12 törzsének neve lesz felírva (Jel 21,12; vö. Ez 48,31). Az alapköveken ott áll majd a Bárány 12 küldöttének neve (Jel 21,14). Isten és a Bárány trónjából pedig az élet vizének folyója fakad (Jel 22,1; vö. Zak 14,8). Így teljesedik be Zakariás próféta szava, amely szerint élő vizek folynak ki Jeruzsálemből. A választottak Isten boldogító jelenlétében fognak élni és az ő dicsősége ragyogja be őket (Jel 21,23; vö. Iz 62,19). Ennek a nagyszerű reménységnek az az üzenete, hogy a választott nép küldetése, a keresztények hivatása és az egész emberiség útja egy végső pontban összetalálkozik. De a kiindulás, a forrás és a beteljesedés fényessége mégis egyetlen névben, a Sionban, vagyis Jeruzsálem városának nevében foglalható össze. Isten ugyanis szuverén és irgalmas szeretetében belép a térbe és időbe és így szólítja meg az emberiséget.

Nem véletlenül elmélkedünk ennek a zsoltárnak a szavain. A jövő őszi eucharisztikus világkongresszus mottóját is innen választottuk „Minden forrásom belőled fakad.”. A forrás pedig túlárad a templom küszöbén és éltető vizet ad az egész világnak. De mi nem a mennyei Jeruzsálemben élünk. A szívünkben, a közösségeinkben már itt működnek Isten országának erői, de a történelem útját járjuk, ahol együtt van és küzd is egymással a világosság és a sötétség.

A történelem idejében pedig helye van az emlékezésnek. Ma különösen is, amikor a zsidó–keresztény imanap egybeesik a holokauszt emléknapjával. A rasszizmus és az embertelenség idejéből pedig vannak közös emlékeink. A ’70-es évek végén egyszer együtt ebédeltünk egy vendéglőben édesanyám régi barátnőjével. Feltűnt nekem, hogy milyen figyelmesen tanulmányozza az étlapot. Kérdeztem tőle, segíthetek-e. Húsmentes ételt keresett, mert péntek volt. Megjegyeztem, hogy most már, a zsinat után az Egyház azt is megengedte, hogy böjti időn kívül a hústilalmat helyettesítsük imádsággal vagy más jó cselekedettel. Ő azonban ragaszkodott a régi formához. Elmondta, hogy miért. Amikor 1944-ben édesanyjával együtt elvitték Auschwitzba, pedig akkor már katolikusok voltak, fiatal, 16 éves lány volt. Édesanyja ott halt meg a birkenaui lágerban. Ő túlélte, de hogyan? Amikor közeledtek a szovjetek, a németek kiürítették a tábort. Indulás előtt kinyitották a raktárakat és gulyást főztek a sok kiéhezett embernek. Aznap éppen péntek volt. És akkor Gertrúd, mert így hívták édesanyám barátnőjét, azt mondta magában: „Ha a Mindenható eddig megmentette az életemet, annyival csak tartozom neki, hogy ma nem fogok húst enni.” A többiek, akik hosszú éhezés után ettek a zsíros ételből, majdnem mind meghaltak. Ezért tartotta meg Gertrúd hálából, haláláig jó katolikusként, a pénteki hústilalmat.

Van tehát közös emlékezetünk. És küldetésünk van; ugyanattól kaptuk: a történelem Urától. Isten kinyilatkoztatott igazságát követnünk kell a saját életünkben, de el kell vinnünk a többi emberekhez is, hogy az ő számukra is reménység és áldás fakadjon belőle.

Ha pedig mindez így van, akkor az élet nagyon sok területén tudjuk ugyanazt képviselni és tudjuk közvetíteni a saját fáradozásainkkal is a Mindenható szeretetét. Ehhez kérjük a világosságot és az erőt mai imádságunkban.

* * * 

Frölich Róbert elmélkedése bevezetéseként elmondta, hogy előző nap minden zsinagógában egy olyan szöveget olvastak fel a Tórából, amely már beleégett a szívekbe: a tízparancsolatot. Három és fél évezrede történt ez a csoda, Isten kinyilatkoztatta a törvény magját, Izrael pedig ott állt a hegy körül és hallgatta.

Olyan ez, mint egy misztérium: néhány mondat, rövid, lényegre törő; könnyen megjegyezhető, egyszerű mondatok sorakoznak, mégis felülmúlhatatlan. Vajon mi az ereje ennek a tíz igének, ami az emberiség alapkódexét jelenti? Olyan tanítások ezek, amelyek a világ majdnem minden kultúrájában érvényesek.

A zsidó hagyomány két részre bontja a parancsolatokat: az első öt Isten és az ember viszonyáról, a második öt az ember emberhez fűződő viszonyáról rendelkezik. A mindenség Ura, aki lát és terelget minket, nemcsak azt várja el, hogy őt tiszteljük és szeressük, hanem azt is, hogy egymással tisztelettel, szeretettel és megértéssel bánjunk... És ebben sejlik fel a megoldás: amikor Isten megteremti az embert, a saját képmására teremti, ezt kell tehát meglátnunk, amikor egymásra tekintünk. Így fonódik egybe a két kőtábla. Isten nem fentről néz le ránk, mint egy tudós a kísérletére, hanem itt van bennünk, valamennyiünkben, az Ő arca a mi arcunk, az Ő szíve a mi szívünk, az Ő lelke a mi lelkünk.

Ezt üzeni a tízparancsolat: Vegyétek észre, egyek vagyunk, egyként hordozzuk az Úr képmását, és ahogy őt szeretjük, úgy kellene szeretnünk egymást is! Azt üzeni, hogy a szeretet legyen az, ami minket, embereket itt a földön egy néppé, megismételhetetlen emberiséggé kovácsol.

* * * 

Az igehirdetéseket követően a különböző keresztény felekezetek képviselői adtak hálát az Úrnak az együttlétért, imádkoztak az egységért, a megbékélésért, és emlékeztek a holokauszt áldozataira. Imádságot mondott Kondor Péter evangélikus püspök; Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház elnöke; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke; Pataky Albert, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke. 

Az elmélkedések között Merczel György kántor-karnagy és az Imperfectum Együttes adott zenei szolgálatot.

Az imaóra lezárásaként Frölich Róbert héber nyelven adott áldást, Erdő Péter bíboros pedig az ároni áldással búcsúzott el a hívektől.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
michael-blume-isten-kegyelmebol-hatalmunk-van-arra-hogy-atalakitsuk-vilagot
Michael A. Blume: „Isten kegyelméből hatalmunk van arra, hogy átalakítsuk a világot”

Magyarország apostoli nunciusát kérdeztük a húsvét misztériumáról és személyes tapasztalatairól.

2019. április 21., vasárnap
ferenc-papa-urbi-et-orbi-uzenete-husvet-vasarnapjan-az-elet-ura-ne-talaljon-minket-kozonyosnek
Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete húsvét vasárnapján: Az élet Ura ne találjon minket közönyösnek!

Április 21-én, húsvétvasárnap Urbi et Orbi üzenetében Ferenc pápa arról beszélt, hogy a feltámadt Krisztus nem hagyja magukra azokat, akiket próbatétel, fájdalom sújt. Imádkozott a Srí Lanka-i merényletek áldozataiért.

2019. április 21., vasárnap