„Legyen oltalmazója az országnak” – Nagyboldogasszony ünnepe Székesfehérváron

Hazai – 2018. augusztus 18., szombat | 13:01

Nagyboldogasszony napja a legrégibb Mária-ünnepünk. Államalapító uralkodónk, István király ekkorra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot, és ekkor tartott törvénykezést. E jeles ünnepen, augusztus 15-én este a székesfehérvári Szent Imre-templomban celebrált szentmisét Spányi Antal püspök.

Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja. Az Árpád-korban Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, a koronázótemplomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állott.

A Szent Imre-templomban bemutatott Nagyboldogasszony-napi szentmisén homíliájában Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök kiemelte: képesek vagyunk mindent megszokni, megszokással élni és életünk eseményeit is megszokással kezelni, azonban az események üzenetén, a miérteken nem mindenki gondolkozik el, nem keresi az okokat és azt, hogy a történések merre irányulnak. Az embernek, aki látja a jeleket, el kell gondolkoznia azon, hogy mit és hogyan kell tennie ahhoz, hogy ne a pusztulás, hanem Mária oltalma alatt szolgálja az életet.

A főpásztor kifejtette: életünk során sokféle jellel találkozunk, és ezeket fel kell fedeznünk; keresnünk kell az okokat. A hívő ember megérti, hogy a jelek Isten ajándékai. Ezek üzenetét mindenki megértheti, ha képesek vagyunk elgondolkozni ezeken ,és nem akarjuk a magunk kényelmében, magunkhoz ragaszkodva élni az életet. Az első üzenet Isten végtelen szeretete, aki olyan világot teremtett, amiben számunkra is helyet adott. Az ember ebben a világban az anyai szeretet gondoskodásából bontakozik ki. A földi anyánk mellé égi édesanyát is adott mellénk, aki olyan életet mutat, mely egyenesen, békességben és a szívünk derűjében Isten országa felé halad. Isten nekünk adta Szűz Máriát, akinek égi imája végigkíséri életünket.

Szent István király azt kérte Máriától, hogy legyen oltalmazója az országnak. A Kárpátok koszorúja, az erdők és a völgyek, a szorosok nyugalmat jelentenek, de lelki és szellemi védelem is kell az országnak, melyet Mária oltalmában talált meg – fogalmazott a megyéspüspök.

Szentbeszéde végén Spányi Antal így buzdított: „Válasszuk a jót, az életet oltalmazót és gazdagítót! Töltse el szívünket igazi öröm és békesség! Igazi gyermeki szeretettel szeressük Máriát, hogy segítsen bennünket, hogy hűségben elődeink szelleméhez, keresztény hitünkben megmaradva járhassuk az utunkat!”

Forrás: Bácskai Gergely/Szekesfehervar.hu, Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Simon Erika/Szekesfehervar.hu

Videó: Székesfehérvári Egyházmegye/Somogyi Tamás és Berta Kata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria