„Legyen öröm az iskolakezdés” akció Székesfehérváron

Hazai – 2018. október 5., péntek | 16:22

A Katolikus Karitász országos iskolakezdési segélyprogramja, a „Legyen öröm az iskolakezdés!” keretén belül Spányi Antal megyéspüspök a székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola negyvenkilenc tanulójának adott át utalványokat október 5-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Katolikus Karitász évről évre – külön program keretében – utalványokkal, tárgyi adományokkal segíti a rászoruló családokat országszerte.

Az egyházi segélyszervezet minden évben kiemelt figyelmet szentel az iskolakezdésre, különösen azokra a családokra, melyek számára komoly anyagi megterhelést jelent gyermekeik alapfelszerelésének beszerzése. A Karitász egyházmegyei központjai pedig iskolatáskákat, tornacipőket, tanszereket – tolltartó, ceruza – adományoznak a rászorulóknak.


Idén több mint 25 millió forinttal támogatták az iskolás gyermekeket. Országszerte összesen ötezer diák részesült iskolakezdési támogatásban, amelyet utalvány formájában kaptak meg az érintett családok. Szeptemberben a Katolikus Karitász 1356-os adományvonalára érkező hívásokat is az iskolás gyermekek támogatására fordították: ez hívásonként 500 forint támogatást jelentett.

A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász jóvoltából – a „Legyen öröm az iskolakezdés” akció keretében – idén 249 gyerek részesült adományban.

Az október 5-i ünnepélyes átadón a székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola igazgatója méltatta a segélyszervezet munkáját. Beszédében a Katolikus Karitász „tízparancsolatából” idézett: igazán segíteni szeretetből és szeretettel lehet. A bajba jutott ember nem „eset”, hanem személy, akit emberszámba kell venni, törődni kell vele, türelemmel és őszinte érdeklődéssel – időt szánni rá.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria