„Tartósan és elégedetten a házasságban” – Pál Feri atya tartott előadást Kaposváron

Hazai – 2018. február 15., csütörtök | 19:30

Február 12-én, hétfőn este a házasság hete programsorozat keretében Pál Feri atya tartott előadást a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában arról, hogy miként lehet tartósan és elégedetten házasságban élni.

Sokan gyűltek össze az ismert lelkipásztor és mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc előadására Kaposváron. A hallgatóság egy „egyszemélyes színdarabot” láthatott, amelyben finoman bontakozott ki a fontos üzenet, amit viszont aztán Feri atya pontosan meg is fogalmazott, hiszen – miként hangsúlyozta – szóból ért az ember. Szóból ért például akkor is, amikor a szenteste napján a nő csak sugallja a férjének, hogy be kellene faragnia a karácsonyfát, de nem mondja ki, mert az már nem olyan, mintha magától kitalálta volna…

Pál Ferenc többek között arról beszélt: a házasságban a biztonság és a szenvedély egyensúlyára kell törekedni, hogy férfi és nő jól érezze magát a kapcsolatban. A szenvedély ahhoz kell, hogy megmaradjon a vágy a másik iránt, a biztonság pedig, hogy megbízzanak egymásban. Ha a szenvedély kerül túlsúlyba, az félelmet generál, ha a biztonság, akkor unalom lesz az élet. Ez az egyensúly nem terem magától, ezért sokat kell tennie mindkét félnek.

Talán az a legfontosabb, hogy ne a társunkat akarjuk megváltoztatni vagy mással megváltoztattatni, hanem mi magunkban keressük a formálandó tulajdonságokat, hogy szerethetők legyünk a társunk számára.

Feri atya három szék segítségével egy személyben adta elő a férj, a feleség és a gyerek szerepét, teljes átéléssel, miközben akinek volt füle, meghallhatta a boldog párkapcsolat titkait.

Nagy taps búcsúztatta az előadót, aki ajándékba egy összecsukható széket is kapott a szervezőktől, mivel a székek az előadásmódja miatt már-már a jelképévé váltak – s hogy mindig legyen kéznél egy, ha nem akad másik.

Forrás és fotó: Szeifert Máté/Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria