2020 az úrvacsora éve lesz a Magyarországi Evangélikus Egyházban

Hazai – 2019. április 23., kedd | 12:54

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) zsinata tematikus évet hirdet: 2020 az úrvacsora éve lesz. Az MEE kommunikációs szolgálata április 18-án, nagycsütörtökön közleményt adott ki.

Nagycsütörtökön a keresztény világ arra emlékezik, hogy Jézus Krisztus tanítványaival úrvacsorai közösséget formált, amikor ezt mondta nekik: „…ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A mai ünnepnapon bejelentjük, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata úgy határozott, hogy 2020-ra az úrvacsora tematikus évét hirdeti meg.

Az úrvacsora az egész kereszténység olyan titka, lehetősége és alkalma, ahol a hívők a kenyérben és borban megélhetik a közösséget Jézus Krisztussal és egymással is.

Reményünk szerint e tematikus év lélekben megerősíti az evangélikus híveket, továbbá előrevisz az egyház látható egysége felé vezető úton. Emellett a keresztény hit és kultúra megőrzésének olyan programjait tervezzük, amelyek az egyház belső megerősödését és a széles körben értelmezett emberi közösség építését szolgálják.

Konferenciák, találkozók, tanítások, előadások akadémiai és gyülekezeti szinten, művészeti alkotások (film, zene, irodalom), pályázatok, továbbá a felekezeti és vallásközi párbeszéd alkalmai egyaránt szerepelnek az egy éven át tartó programsorozatban.

Katolikus testvéreinkkel különösen is a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán, protestáns társainkkal pedig az évszázados közös út nyomán szeretnénk szorosabbra fűzni a testvéri közösséget, tanúskodva a világ számára a megbékélt különbözőségről, és legfőképpen az egyház Uráról, Jézus Krisztusról.

Budapest, 2019. április 18.

Dr. Fabiny Tamás, elnök-püspök
Dr. Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke

Forrás: Evangélikus.hu

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria