24 órás szentségimádást tartottak a Váci Irgalmasrendi Kórházban

Hazai – 2018. április 19., csütörtök | 12:28

24 órás szentségimádást tartottak április 13–14-én a Váci Irgalmasrendi Kórház kápolnájában.

„Nemcsak önmagunk miatt megyünk szentségimádásra, nemcsak a Jézussal való személyes találkozás ajándékáért, hanem másokért, a Test többi tagjáért is. Egy testnek vagyunk a tagjai, és minél jobban átjárja a tagokat Isten szeretete, annál inkább akarnak segíteni, szolgálni másokért és másoknak. Ezért a szentségimádás szolgálat is. Ugyanazt tesszük, amit azok, akik az evangéliumi történetben leengedték a tetőn keresztül Jézus elé béna társukat. Mi is közbenjárunk másokért, csendben odavisszük Jézus elé azokat, akik szükséget szenvednek, vagy akiket a szívünkbe zártunk. Megvalljuk Istennek, hogy nem tudjuk megoldani az életüket, és még azt sem tudjuk, mire volna igazán szükségük. Nem tehetünk jobbat, mint hogy az Ő szeretetébe helyezzük őket” – fogalmazott egy alkalommal Varga László kaposvári megyéspüspök.

Április 13–14-én ezzel a céllal gyűltek össze a hívek Vácott, az irgalmasrendi kórház kápolnájában – immáron harmadik alkalommal. A jelenlévők együtt imádkoztak az Oltáriszentség előtt a váci kórházak betegeiért, orvosaiért, ápolóiért, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata lelkigondozóiért és önkénteseiért, valamint minden dolgozóért, akik a betegekért fáradoznak.

A program Hirling András igazgató főorvos nyitó szavai után szentmisével kezdődött pénteken délután, melyet Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkész mutatott be.

A szentmise után óránként váltották egymást a váci és környékbeli egyházközségek hívei, a különböző lelkiségi csoportok képviselői, hogy kiemelten imádkozzanak egy-egy kórházi egységért és szándékért. Voltak olyan csoportok, akik már harmadik éve, és voltak, akik az idén először kapcsolódtak be az imanapba.

Az imádság szombaton délután a Varga Lajos váci segédpüspök és Faragó Artúr által celebrált szentmisével fejeződött be, melynek keretében két új önkéntes ünnepélyes fogadalmat tett.

Zárásként Kárpáti Zoltán, a Jávorszky Ödön Kórház ápolási igazgatója mondott köszönetet a híveknek, akik idejüket odaajándékozva részt vettek a szentségimádáson.

Forrás: Kórházlelkész.hu

Fotó: Együd Zsolt

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria