A családunk múltja jelen létünk kulcsa – A Pécsi Egyházmegye családtábora Domboriban

Hazai – 2018. augusztus 2., csütörtök | 16:15

A Pécsi Egyházmegye családreferatúrája évek óta szervez nyári tábort azoknak a családoknak, akik Tolna és Baranya megyében missziót végeznek vagy közösségeket vezetnek. Az idei tábort az egykori szekszárdi úttörőtáborban szervezték meg július 19. és 22. között.

Szanyóné Lóki Gabriella családpasztorációs munkatárs 26 családot hívott a táborba, ahol Kutas Attila paksi plébános és Bacsmai László családreferens, mohácsi plébános is részt vett, és összesen 55 felnőtt és 65 gyermek nyaralt együtt. A gyermekek foglalkoztatását és felügyeletét paksi óvodapedagógusok vállalták. A családok Paksról, Pécsről, Komlóról, Szakályból, Mórágyról, Tolnáról, Dunaföldvárról, Szekszárdról, Mohácsról, Decsről és Alsónánáról érkeztek.

Az idei táborban volt lehetőség először kápolnát berendezni egy üres épület szobájában, ahol kihelyezhették az Oltáriszentséget; a tábor egy csendes helyén gyónási lehetőség is volt.

A beszélgetések és előadások során, melyek kiindulópontja a mottó volt –„Családfánk múltja – jelen létünk kulcsa” –, számos kérdés merült fel: milyen családi örökséggel érkezünk, milyen értékeket viszünk tovább a családi hagyományokból, történetekből?

A jelenlévők felének nem volt korábbi családtáboros élménye, ezért a mottó alapján mutatkoztak be egymásnak: milyen családból, milyen gondolkodású világból érkeztek. 

Az első estén Vassné Volf Klaudia vezetett kerekasztal-beszélgetést; partnerei a paksi plébános mellett a tolnai Kulcsár Gábor, a szakályi Szabó Gyula és az alsónánai Szanyó Árpád voltak. A téma a mottóhoz kapcsolódva a családfa volt.

Pénteken délelőtt Légrádi Tamás, a pécsi Szociális Háló Egyesület hospice szolgálatának vezetője tartott előadást. A családfa témájához kapcsolódva Szondi Lipót pszichiáter sorsanalízisét mutatta be Szabó István A napfény íze című filmjének részletein keresztül.

Este a tábor társalgójában Bacsmai László plébános vezetésével međugorjei szentségimádáson vettek részt a családok. Ezt követően a Családfánk titkai című könyv alapján Korom Kata arra hívta fel a figyelmet, hogy az ószövetségi ősatyák (Ábrahám, Jákob, Izsák, Dávid király) a mai értelemben vett diszfunkcionális családból származnak. Ők a sebezhető, gyenge vagy sikertelen férfiak – Isten azonban felemelte őket, célja volt velük. Ebből kiindulva és értelmezve a saját családfánkat, tudatosíthatjuk magunkban, hogy a szeretet mindig ad másik alternatívát; Isten segít bennünket a küzdelemben, hogy a jót tudjuk választani.

Az előadást kiscsoportos megbeszélés követte.

Szombaton a résztvevők a Házasok Útját járták végig a tábor területén. A schönstattos lelkiség elmélkedése 15 állomáson vezeti végig a házaspárokat: a közös élet kezdetétől az otthonteremtésen át a gyermeknevelésen, az elengedésen, a nehézségekkel való megküzdésen át az időskoris és a földi élet befejeztéig tartó életszakaszokon ível át.

Az esti szentmisét Bacsmai László, az egyházmegye családreferense celebrálta; a zenei szolgálatot a paksi házaspárok vezették.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria