A felhők fölött is tartott már misét a magyar pap

„Mindegyik hobbim a természet szeretetével függ össze” – mondta el a káplán a helyi lapnak. Először madarászattal kezdett el foglalkozni, később fordult figyelme a természetvédelem és a természetjárás felé. Megismerkedett a bushcrafttal is, ami azon ismereteket jelenti, melyek révén az ember még a legnehezebb körülmények közt is képes a túlélésre, ha magára marad a természetben; megtanul évszakhoz és különböző időjárási körülményekhez alkalmazkodni. Zoli atya szerint a bushcraft jól jöhet a hegymászáshoz, magashegyi túrázáshoz is, mert ezek esetében mindig jelen van az az eshetőség, hogy az ember magára marad. Élesben még nem kellett kipróbálnia túlélőkészségét, de egy speciális fémötvözetből készült rúd, némi száraz gyantás faanyag és a nála lévő zsebkés segítségével bármikor tudna tüzet csiholni.

Zoli atyát a hegymászással négy évvel ezelőtt a bátyja, Arányi Árpád ismertette meg, aki még a Mont Blanc-t is megjárta. „Minden nyáron együtt elmegyünk egy 3000 méter feletti hegyre, én magam pedig egyedül csupán kétezres csúcsokat ostromlok” – mondta. Arányi Zoltán szerint nem istenkísértés a hegymászás, bár ő nem is megy igazán veszélyes helyekre. A legmagasabb hegycsúcs, amit megmászott, a 3510 méter magas, dél-tiroli Hochfeiler volt. „Emlékszem, amikor felértem, hihetetlen jó érzés kerített hatalmába, egyfajta büszkeséggel vegyes nyugalom. Persze, az ember nem sok időt tölt a csúcson, de azért a pár percnyi boldogság – no meg a gyönyörű kilátás – miatt is érdemes küzdeni, mert valljuk be, a hegymászás nem »gyalog galopp«.”

A Hochfeiler tetején

Szintén Dél-Tirolban, egy háromezer méternél magasabb hegyen történt, nem sokkal pappá szentelése után, hogy szentmisét mutatott be a hegycsúcson. „Vittem magammal egy hordozható kis misetáskát, amiben volt kehely, misekönyv, minden, ami egy miséhez kell, csak kicsiben. Ez mindössze egy kilogrammos, de akkor, mászás közben sokkal nehezebbnek tűnt. Amikor felértünk, elvégeztem a szertartást, melyen rajtam kívül csak a bátyám vett részt, ő is ministrált. Közben a felhők körülöttünk hömpölyögtek.”

A hegymászás során azonban nemcsak felemelő élményekkel találkozott, hiszen az útvonalak mentén mindenütt lehet látni feszületeket, kis táblákat, melyek azok emlékét őrzik, akik soha nem értek fel, és már soha nem térhettek haza.

Zoltán atya kedves hobbija a biciklizés is: tavaly nyáron kevesebb mint 12 óra alatt körültekerte a Balatont.

A teljes cikk ITT olvasható.

Forrás: Horváth-Balogh Attila/Zaol.hu

Fotó: Arányi Árpád, Tóth János

Magyar Kurír