A főváros sajtódíjában részesült a Magyar Katolikus Rádió

Hazai – 2018. március 8., csütörtök | 18:40

Az idei Csengery Antal-díjakat március 8-án adta át a budapesti városházán Tarlós István főpolgármester. A főváros sajtódíját ez évben mások mellett a Magyar Katolikus Rádió közössége vehette át.

A díjazottak: Spányi Antal megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió képviseletében, továbbá Mottl Ágnes, Hlavay Richárd, Kárász Róbert és Nyerges Zoltán Gyula

A katolikus rádió mellett Mottl Ágnes, a Hegyvidék Televízió ügyvezető igazgatója; Hlavay Richárd, az Inforádió szerkesztő-műsorvezetője; Kárász Róbert, az ATV, illetve korábban a TV2 szerkesztő-műsorvezetője, valamint Nyerges Zoltán Gyula, a Józsefváros újság főszerkesztője, a Józsefvárosi Média Központ szakmai igazgatója kapta meg a díjat.

A Magyar Katolikus Rádió közössége a magyar társadalomban a keresztény világnézet, életfelfogás megerősítése és terjesztése érdekében másfél évtizeden át végzett tevékenységéért nyerte el az elismerést. A díjat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója vette át.

„Az elismerést minden esztendőben a magyar sajtó napjához kapcsolódóan adjuk át a kitüntetetteknek, arra emlékezve, hogy 1848-ban ezen a napon, március 15-én nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt” – mondta a tizenharmadik alkalommal megrendezett díjátadón Tarlós István főpolgármester.

A díj névadója, Csengery Antal politikus, közgazdász, publicista a reformkor és a magyar sajtótörténet jeles személyisége volt; az 1840-es évek elején ő írta az országgyűlési tudósítások egy részét a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlapba, majd később átvette a tudósítások szerkesztését is.

A Csengery-díjat a Fővárosi Közgyűlés azon újságíróknak, médiában dolgozó személyeknek, közösségeknek adományozza, akik huzamos időn át kiemelkedő tevékenységükkel a fővárost és a Fővárosi Önkormányzat működését érintő hírekről, információkról magas színvonalú, hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatást adtak az írott és elektronikus sajtón keresztül.

„Csengery Antal mai szellemi örököseinek érdemes nem elfeledniük, hogy az újságírás felelősség is, nemcsak hivatás. A sajtó, a média súlyos hatalom – de egyben olyan felelősség is, amellyel élni kell, de visszaélni nem ajánlott. Minden leírt szó, megfogalmazott gondolat eljut valakikhez, akikből érzelmet, értékítéletet vált ki. Ebben van a sajtó felelőssége. Ezért vagyunk hálás elismeréssel a tárgyilagos, felkészült, a közvéleményt hitelesen tájékoztató újságírók iránt” – fogalmazott a főpolgármester.

Forrás és fotó: Budapest.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria