A Gál Ferenc Főiskolán rendezték meg a roma szakkollégiumok országos konferenciáját

Hazai – 2019. május 8., szerda | 12:53

„Magam mondom el!” címmel rendezték meg május 3-án a Roma Szakkollégiumok Országos Tudományos, Ismeretterjesztő Konferenciáját Szegeden, a Gál Ferenc Főiskolán.

Az országos konferencia középpontjában a magyarországi cigányság társadalmi felzárkózási és identitáskérdései álltak. A megvalósításban szakmai együttműködő partner volt a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Wáli István Református Cigány Szakkollégium.

A konferenciát Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár nyitotta meg. Köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a konferencia résztvevői a legjobb példái annak, hogy ha valaki megtalálja személyes célját, és ehhez megvan a küzdeni akarás, akkor semmi sem lehetetlen. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy Európában egyedülálló kezdeményezésnek számít a cigány szakkollégiumok hálózata.

A Gál Ferenc Főiskola rektora, Kozma Gábor üdvözölte, hogy az intézmény olyan eseménynek adhat helyet, amely remekül tükrözi a kilencven évvel ezelőtti alapításkor kitűzött célt: a tudomány és a hit egyesítését.

A konferencia keretében hat szakkollégium tizennyolc diákjának előadását hallgatták meg a zsűri tagjai és az érdeklődők. A négyfős szakmai zsűri (Lakatos Szilvia adjunktus, Pécsi Tudományegyetem; Hajnáczky Tamás kisebbségpolitkai szakértő, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referense; Solymosi József Bonifác népegészségügyi szakértő; Topolánszky Ákos lelkész) értékelése alapján a konferencia első helyezettje Maszlag Fanni lett, aki a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákja. A roma nők három generációjának identitásmintái címmel tartott előadást.

A második helyért járó elismerést Jáki Tamás, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium tagja vihette haza, ő Társadalmi csoportok kedvességének és kompetenciájának sztereotípiakutatása az orvostanhallgatók körében címmel tartott előadást. A harmadik helyezést a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumból Rontó Zsanett érdemelte ki a konferencián, Laboda Georgina pedig közönségdíjban részesült.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye; Dezső Attila/Magyarországi Református Egyház

Fotó: Dezső Attila/Magyarországi Református Egyház

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria