A Győri Egyházmegye főtemplomának felszentelésére emlékeztek

Hazai – 2018. szeptember 16., vasárnap | 15:50

Szeptember 13-án Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyház felszentelésének évfordulója alkalmából a Győri Egyházmegye papságával.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Veres András győri megyéspüspök személyesen nem tudott részt venni az ünnepi rekollekción, mivel ezekben a napokban az európai püspöki konferenciák elnökeinek éves találkozóján vesz részt Lengyelországban. Németh László általános püspöki helynök adta át a jelenlévőknek a főpásztor üdvözletét. „A székesegyház megjelenítője annak az egységnek, amely a Krisztusban megszentelteket összefogja a közös hitben és a közös szolgálatban” – fogalmazott levelében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

Pápai Lajos püspök szentbeszédében a székesegyház jelentőségéről beszélt, rámutatott, a székesegyház szimbolikusan az egész egyházmegyét reprezentálja. Amikor az Úr Jézus megtisztította a jeruzsálemi templomot, a zsidók a következő szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” (Jn 2,18). Jézus válaszolt: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem” (Jn 2,19). János evangélista szerint Jézus saját testének templomáról beszélt. Jézus feltámadása után tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, és hittek benne. Az emberkéz által épített templom tehát jel, az egyetlen igazi templomra, Jézus Krisztusra mutat. Mindennek az alapja, ereje, értelme maga Jézus Krisztus, általa minden megkeresztelt ember a Szentlélek temploma.

A szentmise főcelebránsa XVI. Benedek pápát idézve rámutatott az Egyház legfőbb feladatára, amely nem más, mint hogy áttetszően sugározza Krisztus jelenlétét.

Amikor Jeruzsálemben elkezdték üldözni az első maréknyi keresztény közösséget, senki sem hitte, hogy nem tűnik el a Krisztus által kijelölt út. És ki gondolta volna, hogy az üldöző Saulból lesz majd a népek apostola, aki elviszi az evangéliumot az egész világnak? Ki hitte volna, hogy a zsidó származású filozófus, Edith Stein megkeresztelkedve, kármelita nővérként mint vértanú, Európa társvédőszentje lesz? – bátorította továbbgondolásra a hallgatóságot a szónok. – Szent II. János Pál pápa első hazájában tett apostoli látogatása alkalmával Varsó Győzelem terén mutatott be ünnepi szentmisét. A helyszín akkor a kommunista ideológia győzelmét hirdette. Azonban a Szentatya hitt abban, hogy a szentmise után már valóban a győzelem terévé vált a helyszín.

Az Egyház jövője mindannyiunk személyes tanúságtételén, elkötelezettségén múlik – hangsúlyozta Pápai Lajos püspök, felidézve Boldog Brenner János vértanú pap és a Közel-Kelet keresztény vértanúinak életpéldáját. – A vértanúk vére új keresztényeket termő mag. A mi hitünk sem lehet csupán régi hagyományok maradványa, mert abból nem fakad élet, csak annyit ér, mint egy kereszténynek mondott demokrácia kereszténység nélkül. A mi hitünk kizárólag a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatból és elköteleződésből fakadhat. Minden keresztény feladata, hogy áldozatot mutasson be: Krisztus áldozatának mintájára saját életünket, egzisztenciánkat kell felajánlani nap mint nap. Ahogy Szent Pál írja a rómaiakhoz: „Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul” (Róm 12,1). Továbbá minden keresztény kötelessége, hogy Isten dicsőségét hirdesse, szóval és tettel egyaránt.


Pápai Lajos kiemelte, hogy a hit továbbadásában a szülőkre és a lelkipásztorokra egyaránt nagy felelősség hárul: „Egy jó pap jelenléte, szavai, gesztusai többet jelentenek számtalan dorgálásnál, hosszú prédikációnál.”

Befejezésként a nyugalmazott főpásztor felidézte Szent II. János Pál pápa 1996-os győri látogatását, valamint rávilágított az Egyház és a részegyház elengedhetetlenül szoros kapcsolatára. „Imádkozzunk Szent Péter utódáért, Krisztus Katolikus Egyházának minden részegyházáért, különösen az üldözött keresztényekért! Hozzunk anyagi áldozatot üldözött testvéreink megsegítésére is!” – kérte Pápai Lajos.

Szöveg: Bátayné Somogyvári Zita/Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria