A Győri Egyházmegyében öt pedagógus vehette át a Szent Gellért-díjat 2016-ban

Hazai – 2016. december 11., vasárnap | 16:04

A kiváló pedagógusi munkáért odaítélhető Szent Gellért-díjat idén öt pedagógus nyerte el a Győri Egyházmegyében. A kitüntetéseket Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke, valamint Dékány Ferenc plébános, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója adta át a díjazottaknak.

A díjazottak különböző rendezvényeken vették át az elmúlt hónapokban a kitüntetést.

Czibor Józsefnét és Peredi Ágotatát a Szent Gellért-díj arany fokozatával tüntették ki. Bognárné Papp Helén, Kovácsné Varga Mária és Nagyné Kovács Enikő a Szent Gellért-díj ezüst fokozatában részesült.

Bognárné Papp Helén, a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola óvodavezetője. Következetes, önmagával szemben igényes pedagógus. Óvodapedagógusként és vezetőként egyaránt segíti és szolgálja a gyermekeket és munkatársait. Hitélete, vallásgyakorlása példaértékű.

Kovácsné Varga Mária, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda alapító tagja. Tanítóként a precízség, az önképzés és a másokra való odafigyelés jellemzi. Fő szervezője a húsvéti és karácsonyi plébániai játszóházi programoknak. Vallását gyakorló hiteles személy. 

Nagyné Kovács Enikő szintén a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda alapító tagja. Tanítóként személyiségével és szaktudásával elnyerte a diákok, szülők és munkatársak elismerését és tiszteletét. Nagy gondja van a fejlesztésre szoruló gyermekekre. Vallását példaszerűen gyakorolja, aktívan részt vesz a kapuvár-házhelyi templom programjainak szervezésében. 

Peredi Ágota a komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója volt az iskola 1997-ben történt újraindulása óta nyugdíjba vonulásáig. Működése alatt – a nehéz körülmények ellenére – kívül és belül épült, gyarapodott az intézmény. A vezetésével a képzés óvodával bővült.

Czibor Józsefné a komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda gazdasági vezetője volt 1997-től  2016 júliusáig. Az intézmény működtetésében és megújításában hűséges és megbízható társa volt az intézmény igazgatójának. Az elmúlt évek külső és belső felújítási munkáit a jó gazda gondosságával kísérte és segítette. Saját személyét soha nem tartotta többre a szolgálatnál.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria