A gyűrű válasza – Párok és családok zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton

Hazai – 2018. július 2., hétfő | 11:34

Július 1-jén, Sarlós Boldogasszony ünnepén sok-sok kedves jelenet tanúi lehettünk a nemzeti kegyhelyen. Minden korosztályból érkeztek ugyanis párok áldást kérni az életükre, terveikre, hűségükre – és gyógyírt keresve a fájdalmaikra, gondjaikra.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Sok százan érkeztek az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok és gyermekre vágyók zarándoklatára Mátraverebély-Szentkútra Bíró László püspök meghívására, aki azonban betegsége miatt mégsem tudott jelen lenni.

A kicsiny falu, Mátraverebély melletti Szentkút, nemzeti kegyhelyünk saját külön világ. Egyrészt olyan, mint egy üdülőhely, másrészt amikor a szabadtéri oltárhoz ér az ember, hirtelen szinte rászakad az erdő, és a természet templomában találja magát. A külön világ érzetét erősíti a bejáratnál a „határőrök” jelenléte és a feltorlódó autósor. Lassan jutunk be, a zarándokház melletti parkolóban pedig épp hogy csak találunk szabad helyet. Minden irányból anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák érkeznek, csatlakoznak hozzánk; rengeteg a kisgyerek, sőt azt mondhatnám, hogy ők vannak többségben – a négy-hat-nyolc évesek. Három nemzedékkel jelen levő családokat is látok; a szívesen elkódorgó gyerekeket hol a nagymama, hol az anyuka hajkurássza. Egész biztosan mindig csak a karonülők vannak meg, mert ez a környezet túl csábító az egy helyben maradáshoz, felfedezésre vár.

A mai alkalomhoz különösen illik a parkolóban álló, esküvőre feldíszített nagy fekete autó. Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok, gyermekre vágyók zarándoklata egyfajta jelképeként is tekinthetünk rá. Hiszen a nagy döntésre, az ünnepélyes elköteleződésre és arra a vágyra emlékeztet, amellyel két összekapaszkodó ember vág neki a közös életnek. Sarlós Boldogasszony ünnepe van, Mária Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk, amely két gyermekét váró anya találkozása volt.

Gérecz Imre bencés szerzetes arról elmélkedik, amikor megérkezünk, mennyire egység az Ószövetség és az Újszövetség, hogy a zsidók és a kereszténység hite mely fontos pontokon azonos. Az egyik ilyen pont az, hogy Isten számukra is, számunkra is szövetséges. Mint Ferenc pápa különösen is hangsúlyozni szokta: az irgalom Istene, aki a mi oldalunkon áll, és nem száraz igazságszolgáltatásra törekszik velünk kapcsolatban. A vele való kapcsolatunk a szerelmesekéhez, a párkapcsolathoz, a házassághoz hasonlít; olyannyira, hogy a házasságot egyenesen az Isten és az ember közötti szövetség szimbólumának lehet tekinteni.

A miséig hátralevő húsz percben kicsit körülnézek. Feltűnő, hogy milyen sokan várakoznak gyónásra, és hogy egyetlen gyóntatószék sem üres. Érdekes az is, hogy ez itt mennyire nem rejtegetett dolog: látni a papok figyelmesen hallgató tekintetét. A gyónóudvar csaknem a legnépszerűbb helynek tűnik itt, és a ferences karizmának megfelelően egészen szem előtt, központi helyen van. Szentkúton gyorsan kedvet kap az ember az amúgy sokszor kellemetlennek érzett gyónáshoz.

A hirdetőtáblán a Mátrai Művészeti Napokról olvasok, amely június 8-ától július 9-éig tart. Sok színes programot hirdetnek, például innét induló vezetett erdei sétákat és koncerteket, de Csík János és a Mezzo zenekar fellépése sajnos csak holnap lesz.

Amikor visszatérek az oltárhoz, már nagy a tömeg. Sokan hallgattak Bíró László püspök hívó szavára, ő azonban – mint most megtudjuk – betegsége miatt végül nem tudott eljönni. A misét Bán Jónás ferences mutatja be. Az olvasmányban Szofóniás próféta az Úr irgalmáról, védelméről biztosítja „Sion leányát”, a zsidó népet, Pál testvéri és vendégszeretetre, derűre int, az evangéliumban pedig Mária látogatóba megy Erzsébethez, és hálaénekével válaszol Erzsébet köszöntésére.

Bán Jónás atya ebből az eseményből kiindulva Erzsébet jellemzésével kezdi a prédikációját. Milyen ember volt Erzsébet? Olyan, aki tudott várakozni, a Lélekre nyitottan élt. A jó várakozás képessége, mint advent és böjt idején, általában is a keresztény ember ismertetőjele. Erzsébet évtizedeken keresztül várt gyermekre. Képes volt az Úrra bízni azt, mikor valósul meg, amire annyira vágyott. Kulcsmondatunk: boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki. Boldog már a várakozás is! Az életünket az Isten teljesíti be. Boldog, aki az egész életét rá meri bízni az Isten ígéreteire.

Mária igent mondott, amikor Gábriel felkereste. Azért nagy dolog, hogy így tett, mert ezt minden biztosíték nélkül tette. Korának társadalma ugyanis megkövezéssel torolta meg, ha egy nő nem tudta megmondani, kinek a gyermekét várja. Először József is el akarta bocsátani Máriát, amikor még nem tudta, hogy a benne fogant élet Istentől van. Mária sokáig egyedül volt a titokkal, de Istenre bízta magát. Mi viszont legtöbbször azt kérjük tőle, hogy a mi vágyainkat teljesítse. Pedig a hit valódi útja az Isten akarata előtti megnyílás.

Miközben a prédikációt hallgatom, egyfolytában történik valami – így megy ez, amikor sok gyerek van egy misén. A fa körül, amelynél ülünk, egy kislány rohan körbe-körbe, de olyan odaadással, küldetéstudattal, mintha ez lenne a munkája. És csakugyan, mint nemrég ráébresztettek: a gyerek munkája a játék. Ezt kell a legkomolyabban csinálnia ahhoz, hogy később jól helytálljon például az iskolában. Sokan az oltárral szembeni hegyoldal sétányán, a korlát mellől hallgatják a misét, így a felnőttek részvétele összeköthető a gyerekek kalandozásával, de azért az egyik szemüknek mindig a gyerekeken kell lennie, főleg amikor fel akarnak kapaszkodni a korlátra, nehogy kiessenek. Egy fa tövében két kislány játszik. Egyikük a kavicsokat rakosgatja, a másikuk a fatörzséről kapargat le valamit. Mindketten nagyon elmélyülten dolgoznak.

Jónás atya közben a gyűrű szimbolikájára tér rá, és azokra a szavakra, amelyeket a jegyesek mondanak egymásnak, amikor az esküvőn egymás ujjára húzzák a gyűrűt. Ezáltal egymásnak ajándékozzák magukat, és nem birtokba veszik egymást. Nincs „apróbetűs rész”, kiskapu. Az atya elmesél egy történetet. Egy katolikus pár sietett az esküvővel, ezért református templomban házasodtak össze. Két gyermekük született, lakást, autót vettek, de válás lett a dolog vége. A férj azonban négy éven át imával, böjttel várta vissza a feleségét, és Jónás atyának azt mondta: hiába tekinthető egyházi értelemben szabad állapotúnak, ez nem változtat azon, hogy Isten előtt egész életén át tartó hűséget fogadott a feleségének. Állhatatossága nem volt hiábavaló: a felesége négy éve múlva visszatért hozzá, és született egy harmadik gyermekük is. Aki Istenre meri bízni az életét, arra csodák várnak. Csak az a fontos, hogy a nehéz helyzetekben „a gyűrű válaszát” akarjuk adni az életünk fájdalmas kérdéseire.

A misén részt vevő házaspárok némelyike eleven példája a prédikációban elhangzottaknak. Olyan, évtizedek óta együtt élő emberekre gondolok, akik kézen fogva, egymásnak dőlve, összekapaszkodva, néha össze-összesúgva ülnek egymás mellett. Bizonyára sok-sok nehéz helyzetet oldottak meg együtt, és önfeláldozóan küzdöttek a kapcsolatukért, amikor – ez talán elkerülhetetlen – olykor rosszabb időszakokat éltek meg. Számomra itt ma ők a „főszereplők”. Hiszen – noha Bíró László püspök elsősorban a fiatal házasokat hívta e zarándoklatra – a fiatalabbaknak, akik előtt bizonyára nem egy kemény próba áll még, valamit tőlük lenne jó ellesniük.

A mise végén először a ferences Fejes Antal szüleit áldja meg Jónás atya, akik  ötvenedik házassági évfordulójukat ünneplik. Majd a két padsor közé hosszú sorban felállnak a párok, családok, jegyesek, gyermekre vágyók. A papok pedig elindulnak megáldani őket. Kérik, hogy amikor melléjük érnek, súgják a fülükbe, ki milyen áldást-imát kér. Tetszik ez a titkosság, és hogy kérni lehet. Hogy a szív titkaira, bizalmára ilyen intézményes választ, biztatást akarnak adni az atyák.

A sor véget nem érőnek tűnik, és egészen fiatal pároktól sokgyermekes családokon át idős házasokig a legkülönfélébb élethelyzetű ember kéri az áldást. Látványuk egyszerre megható és elgondolkodtató. Arról tanúskodik, hogy a szövetségnek, amelyet egymással és az Istennel szeretnénk kötni, mennyiféle arca van. És hogy minden életszakaszban van miért könyörögni.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria